Kézdi-Kovács Zsolt 1936-ban született Nagybecskereken (Vajdaság). 1961-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskolán a legendás Máriássy-osztályban diplomázott filmrendező szakon. 1962-1969 között Fábri Zoltán és Jancsó Miklós asszisztenseként dolgozott. A Balázs Béla Stúdió egyik alapító tagja, majd 1975-77 között vezetőségi tagja volt.

Első játékfilmjét, a Mérsékelt égöv-et 1970-ben készíthette el, a film Nemeskürty István stúdióvezető segítségével kijutott a locarnói filmfesztiválra, ahol Ezüst Leopárd díjat nyert. Tíz játékfilmet rendezett, melyek közül több rangos nemzetközi filmfesztiválokon kapott díjakat. Az a nap a miénk (2002) című dokumentumfilmjével az 56-os forradalom első napjának személyes emlékeit dolgozta fel.

A 80-as évektől kezdve a magyar és nemzetközi filmszakma tevékeny alakja lett. 1987-89 között a MAFILM igazgatója, 1990-től 2009-ig az EURIMAGES magyar képviselője, 1992-2001 között a Magyar Filmunió alapító-igazgatója volt. 1993-tól 1995-ig a Magyar Filmszemle igazgatója, 2000-től 2001-ig a Magyar Rendezők Céhe alelnöke, majd elnöke volt.

A 90-es évek elején kezdte forgatni „legnagyobb lélegzetű vállalkozását”, az Erdély leírása című dokumentumfilm sorozatot a neves néprajzkutató, Orbán Balázs a Székelyföld leírása című könyve nyomán. Erdélyt végigjárva mintegy 156 órányi anyagot forgatott stábjával, a sorozatból csak néhány rész készült el. A leforgatott anyag a kelet-közép-európai multikulturális társadalom páratlan kor-dokumentuma. Utolsó éveiben egészen haláláig az anyag rendszerezésén és megformálásán dolgozott.

Kitüntetései:
- A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1998)
- A Francia Nemzeti Érdemrend lovagi fokozata (1998)
- Ezüst Piramis életműdíj (Kairó, 1996)
- A Francia Irodalom és Művészetek Rend tiszti fokozata (1992)
- Balázs Béla-díj (1986)

Kézdi-Kovács Zsoltot a Filmalap nemzetközi részlegeként működő Magyar Filmunió saját halottjának tekinti.

(Magyar Filmunió)