Szabó István: Romvári Józsefre emlékezve
Személyes emlékeket szerettem volna irni Romvári Józsefről, hat közösen készített filmet felidézve, de filmográfiáját látva rájöttem, ehhez nincs jogom. Hiszen Fábri Zoltánnal hét, Révész Györggyel tizenegy, Rényi Tamással öt, Gazdag Gyulával hat, Ranódy Lászlóval, Keleti Mártonnal, Makk Károllyal, Gaál Istvánnal, Kósa Ferenccel, Sára Sándorral négy-négy filmet készitett, sőt még dolgozott Bán Frigyessel, Gertler Viktorral, Kalmár Lászlóval is, de sorolhatnám a rendezők neveit százhatvankilenc film cimével. A címek között látom az Édes Annát, a Sodrásbant, az Aranysárkányt, az Ünnepnapokat, az Isten hozta, őrnagy urat, a Szerelem, a Makra, a Régi idők focija cimü remekműveket, a Nyolcvan huszárt, az Örökséget, a magyar film történetének ünnepeit…
Filmeket, amelyek szinte semmi másban nem hasonlítanak egymásra, mint a magas szinvonalú élményt nyújtó látvány megteremtésében, a művészi gondosságban, az erős elkötelezettségben egy történet iránt, amelyet elmeséltek a nézőnek. E sokféle látvány létrehozásában volt Romvári József diszlettervező igazi szerepe. Munkáját a tervezői fantázia, a körülményekhez és alkotótársakhoz való megalkuvás nélküli alkalmazkodás és a gondos kézműves munka jellemezte. Emlékszem, egy díszlet átvételénél túl frissen festettnek éreztük a főhős szobáját, ő fél óra türelmet kért, s grafit ceruzájával rajzolta a falra a festés öregedő repedéseit… Ahogy egy munkaasztalon elhelyezett egy félig üres kávéspoharat vagy egy tányéron félbetört lekváros kenyeret, apróságokat, melyektől élni kezdett a helyszín. Nem tudom, hogyan tudott alkalmazkodni ilyen sokféle rendezői igényhez, izléshez, szemlélethez, mert munkássága olyan sokféle arcot mutat, mégis mindig őrzi integritását, gondosságát, szakmája iránti tiszteletét. Halk szavú, visszahúzódó lényére mindenki szeretettel gondol, aki dolgozhatott vele, aki ismerte.
Jóska, nézem a vásznon a félig üres kávéspoharat, a félbeharapott lekváros kenyeret, sok apróságot, melyektől a néző úgy érzi, itt éltek emberek, és arra gondolok, talán Ott a túlparton most várnak rád a rendezők, akik már Odaát vannak, s akiknek Itt még létrehoztad ezt a sok és sokféle játék-életteret. Mosolyognak rád, nem szólnak, csak Keleti kérdezi meg, „Mit tud, Józsikám?”. „Miről?” – kérdezed majd zavartan. „Mindegy, csak mondja! Tud valamit, hogy mi van?”
