Vitézy László, Balázs Béla-díjas rendező, a fesztivál zsűrijének elnöke örömtelinek nevezte, hogy szinte minden televízió képviseltette magát a rendezvényen, amelyre még a vidéki stúdiók is neveztek. Elmondta, hogy 142 érvényes pályázat érkezett, közülük a 23 tagú zsűri választotta ki a legértékesebbeket. A nevezett műsorok csaknem fele dokumentum kategóriába érkezett, ugyanakkor a tévéjáték vagy gyermekfilm hiányzott a repertoárból.  

KK MTI Vitezy 500
Vitézy László

   
A rendező hangsúlyozta: a televíziózás a családok legintimebb időszakába tört be, ezért az alkotóknak olyan értékrenddel kell rendelkezniük, amely megfelel a nézők lelki szükségleteinek. Ezek közé sorolta a család, a munka megbecsülését, a kitartást, a mértéktartást vagy a tiszteletet a másik ember iránt. Sajnálattal beszélt arról, hogy bár sok film megfelel ennek, az egész magyar televíziózás ezt még nem tudja teljesíteni. Bár közlése szerint a lázadásra hajlamos liberálisabb szellem jelen van, a katarzis hiányzik.     

A zsűri kilenc kategóriadíj mellett három különdíjat is kiosztott.
    
Az arculat vagy saját promóció kategóriában – amelyben egy televíziós műsor teljes arculati bemutatásával lehetett nevezni – a Láthatatlan madárfotós című, a Spektrum Televízióban bemutatott alkotás nyerte el a zsűri elismerését. A filmet Schweigert András szerkesztette.

KK MTI Szalai Borocz NagyLajos 500
Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke és Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója


A bulvár és reality műsorok versenyében, amelyben a szórakoztatás kapta a főszerepet, Kálmán Olga az ATV-n futó Egyenes beszéd című műsorának azon adásával vívta ki az elismerést, amelyben Mogács Dániellel, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt képviselőjével beszélgetett; a programot Rudas Gábor rendezte.     

Vujity Tvrtkónak a TV2 Napló című műsorában bemutatott riportjai nyertek a dokumentum, tényfeltáró kategóriában, míg a hír-, hírháttérműsorok közül a zsűri Olajos Gergő riportját emelte ki, amely a Marian Cozma-ügyet mutatta be az m1 Híradójában.     A környezettudatos és természettudományi műsorok kategóriájában is a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által gyártott és a Magyar Televízió Nonprofit Zrt. által bemutatott program nyert: Sáfrány József Ősz, kikerics, Görgény című alkotása.

A kulturális műsorok közül is egy köztévében bemutatott programot emeltek ki az ítészek. A Szemtanúk – A magyar fotográfia Londonban című műsort Seres Tamás rendezte és Rieger Johanna szerkesztette.     

KK MTI Hammer Vitezy Gyorgy Medveczky fotoNagyLajos 500
Hammer Ferenc szociológus, médiakutató, Vitézy László, Balázs Béla-díjas rendező, a fesztivál zsűrijének elnöke, György Bence, a TV2 hírműsorainak vezető szerkesztője és Medveczky Balázs, a Magyar Televízió Zrt. vezérigazgatója kerekasztal beszélgetésen, a veszprémi Kamera Korrektúra Televíziós Fesztiválon



A Hír TV Stopper: Lebilincselő meccsek című műsora végzett az élen a sport kategóriában, ezt Barkóczy Péter rendezte és Jáky-Szabó Gergely szerkesztette.

A szórakoztató, zenei műsorok között a hazai fejlesztésű programok közül a zsűri az RTL Klub Csillag születik című műsorának egyik casting epizódját emelte ki, amelyet Koós György rendezett, a külföldi licenc-műsorok között pedig az m1-en futó és a Hungister Zrt. által gyártott Magyarország, Szeretlek! nyert, Szabó Szilárd rendezésében.     

A zsűri különdíjjal jutalmazta a Fonyó Gergely által rendezett, és a Magyar Televízióban bemutatott Matula kalandpark című műsort, az RTL Klub XXI. Század című programját és az MTVA által a köztévének gyártott Becsengetünk és elfutunk című alkotást.     
A rendezvényt a Nemzeti Kulturális Alap és az NMHH is támogatta.

(fotó: MTI - Nagy Lajos)