Ezért bírt különös jelentőséggel, hogy egy köztiszteletben álló színházi ember – jelesül a Kolozsvári Színház igazgatója, Janovics Jenő – néhány nagyvonalú gesztus révén a mozi pártjára állt. Először beengedte a filmet a színház épületébe, később pedig ő maga lépett be a filmgyártás világába. A forgatókönyvíróként, rendezőként és producerként egyaránt tevékenykedő Janovics a színházi évadok szüneteiben, társulata tagjainak közreműködésével forgatta le filmjeit, melyben a korszak legjelentősebb gyártó cége, a Pathé filmvállalat nyújtott partneri kezet. Bátor lépést tett ezzel Janovics a film felé, ám még ennél is vakmerőbb volt az a tett, hogy „nem átallott” a magyar irodalmi kánon legpatinásabb művei közül válogatni. Janovics nagyrészt irodalmi művek adaptációit készítette el komoly művészi igénnyel, többek között így kerül gyöngyvászonra a Bánk bán, a Tetemrehívás, vagy egy Petőfi dalciklus, de előszeretettel filmesítette meg a korszak legkedveltebb operettjeit, népszínműveit (például a Mágnás Miska, Liliomfi, vagy a nemrég megtalált A tolonc) is.
A magyar filmgyártás virágzó korszakába, és annak is legfontosabb helyszínére kalauzol tehát minket a Filmtett két szerkesztője, Balogh Gyöngyi és Zágoni Bálint ebben a 120 oldalas, elsősorban a külcsínnel hódító kötetben. A szerkesztők nem egy hosszadalmas, tudományos igénnyel megírt történeti áttekintést adnak a kezünkbe, hanem elsősorban korabeli újságcikkekből, memoárokból és tanulmánykötetekből szemezgetnek, így villantanak fel egy-egy fontos, vagy jellegzetes momentumot a filmtörténet bőséges, szerteágazó „folyamából”.
Ebből adódóan fontos megjegyeznünk, hogy a könyv inkább színes kiegészítője, mintsem meghatározó szakirodalma a korszak filmtörténetének. Aki a tágabb kontextust megvilágító részletes, összefüggésekre koncentráló elemzésre vágyik, annak érdemes inkább Magyar Bálint, vagy Nemeskürty István köteteit lapozgatnia. Balogh Gyöngyi és Zágoni Bálint ugyanis ennél jóval szűkebbre vette a könyv „optikáját”: keveset ismétel, viszont annál több apró fehér foltot tűntet el a korszakról való tudásunkban. Az igazán értő olvasáshoz nem árt némi filmtörténeti jártasság, ennek ellenére szórakoztató olvasmány lehet azok számára is, akik nem tartanak igényt a „nagy egész” megismerésére.
A könyv nem csupán filmtörténeti csemegét ajánl, hanem sajátos korrajzot is: a korabeli város épületeiről készült fotók, a plakátok, és nem utolsósorban a kortárs újságcikkek, kritikák és visszaemlékezések jóval túlmutatnak a mozivászon keretein. A kiadvány nemcsak film- hanem akár plakáttörténeti elemzéseknek is kiváló forrásanyagául szolgálhat. De megismerkedhetünk a korabeli sajtó néhány jellegzetességével is, a forgatási anekdoták és levelezések révén pedig kicsit „bulvárkodhatunk” is a mindennapok világában.
Képes történet lévén kis túlzással ezúttal a szövegek tarkítják a képeket. Az arány nem véletlen, hiszen a képek jelentik elsősorban a kiadvány kuriózum jellegét. A több száz gyönyörűen retusált színes vagy fekete-fehér portré-, werkfotó, életkép és plakát szinte szó szerint eleveníti fel a korszak miliőjét, hangulatát.
A képanyag talán legérdekesebb darabjai azokból a filmekből vett jelenetfotók, melyeket valószínűleg sosem fogunk mozgóképekként viszontlátni. A fennmaradt tekercsek, történetleírások, képek – és némi olvasói képzelet – segítségével a szerkesztőknek részben mégiscsak feltámasztania ezek a megsemmisült kincseket.
A kötet szerkesztői elsősorban a – nagyrészt ismeretlen – filmek bemutatására helyezték a hangsúlyt, melyek időrendi sorrendben követik egymást az egyes fejezetekben. Ahogy azt az előszóban is említik, rendkívül kevés forrás állt a rendelkezésükre, ezért komoly kutatómunkát igényelt a megannyi eredeti írásos dokumentum és képanyag összerendezése. Igazi különlegesség tehát a gyűjtemény, melyet egy hozzá tökéletesen illő, stílusos és igényes külsővel felvértezve tarthatunk a kezünkben. Egy ilyen „nagybetűs” Könyvben pedig még a lapozgatás is külön élmény.
A vágy című – szintén elveszett – film kapcsán Welser-Vitéz Tibort idézik a szerkesztők: „Nem lehet eléggé sajnálkozni afelett, hogy a kolozsvári filmek jóformán mind elpusztultak és az utókorra csak néhány töredék és mindössze két teljes filmtekercs maradt csak fenn. A mai filmtechnika ezernyi trükkjén elkényeztetett képzelőerőnk szegény ahhoz, hogy ezt a fantasztikus, jóformán a gondolatokban és lélekben lejátszódó cselekményt bele tudják illeszteni a némafilm kezdeti képébe.” A kolozsvári némafilmgyártás képes története mindenesetre sokat segít a némafilmkorszak homályában bolyongó képzeletünknek.
Balogh Gyöngyi - Zágoni Bálint (szerk.): A kolozsvári filmgyártás képes története 1913-tól 1920-ig, Magyar Nemzeti Filmarchívum, 2009, 120 oldal
