Szabó Kimmel Tamás (fotó: Vertigo Média)
Thrillert mondok, de az Apró mesék-et nevezhetnénk akár magyaros ízesítésű film noirnak vagy romantikus drámának is, a zsánerek tobzódását majdnem végig sikerül is arányosan kezelni. A második világháború vége és a kommunista hatalomátvétel közötti átmeneti időszakban járunk, és már a kezdő képsorok is olyat villantanak, amit eddig maximum régi híradó felvételekből ismerhettünk. A korhű filmzene hitelesen idézi meg a negyvenes éveket, a nagyzenekari aláfestés felcsendülhetne akár egy hetven évvel ezelőtt készült filmben is. A látványvilág viszont tagadhatatlanul modern, a rommá lőtt CGI-Budapest plasztikus, szinte tapintható, a szívfacsaró tabló a lerobbantott hidakkal, a bombatálatokat szenvedett bérházakkal ismerős, mégis ismeretlen, mellbevágó, posztapokaliptikus látványt nyújt.
Rögtönítélő bíróságok, élelmiszerhiány és az általános káosz időszaka ez, ami életveszélyes, ugyanakkor kecsegtető lehetőségekkel teli a zavarosban halászó szélhámosok számára. Ilyen figura Hankó Balázs (Szabó Kimmel Tamás) is, aki a hozzátartozóikat keresők apróhirdetéseire jelentkezik, majd eltűnt katonatársnak hazudva magát csalja ki mindazt, ami a túléléshez szükséges, pénzt, kosztot és kvártélyt. Rendkívül hatásos a belépő, ahogy egymás után adja elő ugyanazt a sztorit mindenkinek a szerettéről, és villámgyorsan felépíti a karaktert. Pedig nagy a tét, könnyen el is ítélhetik azért, amit csinál, ám a korszak hű ábrázolása más megvilágításba helyezi tetteit. Látjuk, hogy a béke ellenére még messze nem állt helyre a rend, mindennaposak a kivégzések, cserekereskedelmvan és infláció.
Kerekes Vica (fotó: Vertigo Média)
Hankó figuráját érezhetően legalább annyira Szabó Kimmel Tamásra szabták, mint azt az öltönyt, amivel fizetés nélkül megpattan a szabótól: komoly alakítás, hogy a tragédia visszataszító vámszedője helyett egy szimpatikus, szerethető szélhámosért szorítunk. Életveszélyes játékot űz: a lincselést úgy tudja elkerülni, hogy felugrik az első vonatra, az pedig messzire viszi, egy gyönyörű erdőbe, távol az önmagából kivetkőzött civilizációtól, ahová a fenyegető külvilág csak a történet dramaturgiailag fontos pontjain szüremkedik be. Ez a békés táj az Apró mesék egyik főszereplője, köszönhetően Nagy András lenyűgöző operatőri munkájának. A bukolikus Paradicsomban viszont nem egy szelíd nimfa, hanem a helyi vadász szépséges felesége bukkan fel.
A nő férje nem jött haza a frontról, így Judit (Kerekes Vica) és kisfia, a tizenegy éves Virgil (Tóth Bercel) saját maguk vadásznak és tartják el a családot. Kerekes Vica furcsa ellentmondással bíró szerepet kapott: erős anya, aki a saját kezébe vette a sorsát, de ott lakozik benne a femme fatale, aki évek óta egy erdei vadászviskóban él, saját kezűleg darabolja fel az elejtett szarvast, és olyan csáberővel bír, mint bármelyik csillámló koktélruhás bárénekesnő egy film noirban. Fontos szerephez jut Virgil is, akinek felnövéstörténete az első, anyjával közösen leterített szarvassal indul, majd jóval drámaibban folytatódik. Az elsőfilmes Tóth Bercel még a legszélsőségesebb érzelmi helyzetekben is méltó partnere a felnőtteknek.
Molnár Levente (fotó: Vertigo Média)
A lehetetlen körülmények között kibontakozó idilli szerelemnek akkor lesz igazi tétje, amikor betoppan a háromszög hiányzó tagja, a férj. A frontról hazatérő elesett férfi még kevésbé érthető, mint a felesége, titokzatos és vésztjósló, ahogy reagál arra, hogy egy idegen férfit talál a családja közepén, a hűlt helyén. Molnár Levente kitűnő alakításában a szemünk láttára fordul ki magából és alakul át a szerencsétlen ember. A pattanásig feszült helyzet végül egy komoly erkölcsi válaszút elé állítja Hankót. Ügyesen elő van készítve ez a fordulat, az utolsó kanyart már nem tudja teljesen bevenni a film. Eddig a pontig természetes könnyedséggel váltott szélhámos-sztoriból romantikus drámává, majd pszcihológai thrillerbe, de a zsánerek közötti csúszkálás elveszi a lehetőségét az érdekesebb végkifejletnek. Sokkal elégedettebben álltam volna fel a moziszékből, ha az alkotók ragaszkodnak a film noir keserű, a szájban sokáig megmaradó utóízéhez, ahelyett hogy az utolsó pillanatban még egy kis szacharinnal is megküldik.
A bátortalanabb befejezés mégsem rombolja le a filmélményt. A világháború pusztítása és a kommunista diktatúra közötti senkiföldje izgalmas terep, a karakterek, a díszletek és a jelmezek terén is kifogástalanul jelenik meg. A főbb színészi alakítások maradandóak, Nagy András operatőr munkája pedig a film minden helyszínének, még az idő nagyrészét kitöltő erdei kunyhónak is izgalmas, egyedi arculatot varázsol. Az Apró mesék-kel Szász és Köbli a nagyvásznon is bizonyította rátermettségét.
