Ha lehet mondani, hogy valaki tarolt a Mediawave-en, az mindenképp Bánovits Ottó, aki két rövidfilmjével is szerepelt a versenyprogramban, és mindkettő kapott díjat, az egyik rögtön a legjobb magyar kisjátékfilmnek járót (Agapé), a másik (Donkey Xote) pedig az Úton Online Filmfesztivál közönségdíjai közül a legjobb filmnek járót. Előbbi ugyan egy 2014-es film, viszont izgalmas hasonlóságokat mutat a friss Donkey Xote-tal, ami erős szerzőiségről árulkodik.
Az Agapé egy idős falusi párról szól, akik közül csak a nő (Lázár Katalin) tartja a kapcsolatot fiukkal egy régi mobiltelefonon keresztül. Egy nap a nő nem ébred többé fel, és a férfi (Lukáts Andor) maga is halálközeli élményt él át, amit Bánovits egy erősen stilizált vízió-jelenetben mutat meg, melyben Haumann Péter szerepel. Magányában nyitni kezd fia és annak családja felé, amiben korábban talán az is megakadályozta, hogy menye színesbőrű.
Hasonló konfliktusokra épül a Donkey Xote is, melynek egyik főhőse szintén egy idős parasztbácsi (Kovács Lajos), aki szintén gyászol, bár csak a szamarát, aki ráadásul éppúgy visszatér a halálból, mint az Agapé főhőse. Ami itt viszont annak köszönhető, hogy tanyáján landul egy színesbőrű amerikai ejtőernyős (Ary Katz), akinek Budapesten kellett volna földet érnie, megkoronázandó egy magyar fiatalok visszacsábítását célzó állami rendezvényt. Mindkét film a multikulturalizmus, a globalizáció, az öregkor és a vidék leszakadása témáit boncolgatja, de a Donkey Xote több sikerrel, e rövidfilm akár a korábbi továbbgondolásaként is értelmezhető, melyben ugyanaz a magányos, külföldre költözött gyerekei által elhagyott öregember immár nem a feleségével, hanem közvetlenül a Nyugat egy képviselőjével kerül konflitkusba, a magyar ősökkel is büszkélkedő amerikai személyében. A két, közös nyelvet sem beszélő idegen furcsa párosa rengeteg helyzetkomikumnak ad lehetőséget, amit Bánovits és színészei ki is használtak.
A nemzetközi rövidfilmes versenyprogram tartotgatott idehaza ritkán látható gyöngyszemeket, amilyen például a legjobb animációs filmnek választott Fekete. A 14 perces, fekete-fehér rajzfilm elsőre japán animének néz ki: két japán asztronautáról szól, japán nyelven szólal meg, azonban lengyel-japán koprodukció, a lengyel Tomasz Popakul rendezte. A Gravitációt idézően klausztrofób és atmoszférikus filmben két űrhajós, egy nő és egy férfi egy állomáson reked, miután a Földön kitört az atomháború, és minden nap gombafelhőket látnak többek közt az USA, Oroszország, Észak-Korea és Izrael fölött. Ennél már csak az rosszabb, amikor egy nap az atomfelhők is elmaradnak, az ételkészletek is fogyni kezdenek. A film főleg arra koncentrál, hogy reagál az emberiség és saját közelgő pusztulására a két űrhajós. Hatásos és elgondolkodtató háborúellenes kiáltvány, ami a Trump-érában egyre aktuálisabb, de fő erőssége az, hogy szokatlanul nagy távlatú nézőpontból ad revelatív rálátást életünkre, ahogy az űrhajósok szemein keresztül tekintünk le a Földre.
A nemzetközi rövidfilmes versenyprogram több remekül sikerült munkát is felvonultatott: a spanyol Sötét szirén (Sirena Negra) költői és horrorisztikus nagymonológ egy nő képében megjelenő, a csatornában lakó természetfeletti lénytől, A legférfiasabb férfi (The Manliest Man) című indiai film által ábrázolt faluban az elsőszülött leánygyermeket még megbocsátják, de a második lánygyereket vízbe fojtják, a feleséget pedig szabad prédává nyilvánítják, hátha egy “igazi férfi” tud neki fiút nemzeni. Az orosz Erkin visszatérése (The Return of Erkin) egyfajta rendhagyó börtönfilm, amiben a főhős problémái akkor kezdődnek, hogy tizennégy év után kikerül a börtönből, és mivel gyilkosként kezelik, nincs hová hazamennie.
Az ír Életemet Írországért (My Life for Ireland) egészen biztosan a legviccesebb volt az általunk látott élőszereplős rövidek közül: történelmi film, ami játékosan idézi az ó-hollywoodi filmek vizuális stílusát, azonban inkább paródia, ami viccesen állít emléket az írek függetlenségi törekvéseinek. 1916 húsvétján a dublini Patrick Parse a brit uralom ellen való lázadásához csatlakozna egy kisvárosi hazafi, csak épp defektet kap a biciklijével, majd miután a britekhez hű postafőnök nem továbbítja táviratát a késéséről, fegyverrel elfoglalja a postát, de nem igazán tudja maga mellé állítani az apró-cseprő problémáikkal elfoglalt helyieket. Az animációk közül a legtöbb nevetést a Dino vagy valami (Dino or Something) című dialógusnélküli lengyel szkeccsek érdemelték ki, melyekbe itt is bele lehet nézni.
