Magyarországon különösen fontos lehet egy ilyen találkozó létrejötte, mivel az elmúlt évtizedekben nálunk nem volt hagyománya az animációs szabadúszásnak. Így aki elkötelezte magát egy stúdió mellett, többnyire hosszú évekig ott is dolgozott. Ennek köszönhetően a különböző stúdiókban dolgozó szakemberek szinte teljesen elszigetelődtek egymástól (kivételt képeznek természetesen a szakma nagyjai, akik közismertek, és köztiszteletnek örvendenek szakmai berkekben és azon kívül egyaránt - a mai napig is).
Az utóbbi néhány évben indult meg kisebb mozgás a stúdiók között, egyre elfogadottabbá vált a szabadúszás. Azonban csak néhányan választották ezt az egyelőre ismeretlen, bizonytalannak tűnő létformát, a többiek maradtak az eredeti munkáltatójuknál. Jelenleg a szakma teljes átalakulása zajlik, nagy stúdiók zárják be átmenetileg, vagy akár végleg kapuikat.
A találkozó szervezői úgy gondolják, hogy szükség van egy olyan kötetlen találkozóra, ahol az animációs szakma összes területének képviselői megismerhetik egymást, képet kaphatnak a piaci erőviszonyokról, kapcsolatokat építhetnek, létrejöhetnek gyümölcsöző kapcsolatok, kreatív műhelyek. Az eddigi visszajelzések alapján úgy tűnik, meglehetősen nagy igény van az ilyen fórumokra, emelte ki Kálóczy Réka.
Az első találkozó programtervei közt szerepel egy jazz zenekar fellépése, és az este folyamán egy video DJ folyamatos közreműködése, aki az előzetesen számos alkotótól összegyűjtött egyedi animációs filmekből vetít a helyszínen, „realtime”-ban zenére vágott szórakoztató műsort. Továbbá tervek szerint vetítésre kerül a British Animation Awards főszervezője ajánlásával az idei BAA filmfesztiválon résztvevő filmeket bemutató DVD-összeállítás.
Tervek
„Az első Festivus Budapest sikerétől függően 2-3 havonta szeretnénk különböző helyszíneken megszervezni a találkozót, hagyományt teremtve ezzel. A továbbiakban több irányba akarjuk bővíteni a programválasztékot. Lehetőséget szeretnénk adni minden alkotónak, hogy egyedi animációs filmalkotásaikat bemutathassák a Festivus rendezvény keretein belül. Továbbá érdekes, színes, mozgalmasan összevágott portréfilmekben szeretnénk bemutatni fiatal és kevésbé fiatal alkotókat, hogy a szakma képviselői jobban megismerhessék egymás munkásságát”, mondta el a szervező.
A találkozó célja a magyar animáció iránti érdeklődés felkeltése. „Bemutatkozási lehetőséget szeretnénk adni már elkészült, vagy készülőben levő egyedi filmek, sorozatok, egész estés filmötleteknek oly módon, hogy találkozóinkra meghívjuk különböző TV-csatornák programigazgatóit, filmforgalmazók, mozihálózatok képviselőit. Megpróbáljuk arra ösztönözni a magyar média ezen területeinek képviselőit, hogy forduljanak nagyobb bizalommal a hazai gyártású animációs filmek felé. Hiszen rengeteg tehetséges alkotó él köztünk, akik eddig nagyobb stúdiók bérmunkásaiként dolgoztak, de tehetségüket, felkészültségüket tekintve teljességgel alkalmasak arra, hogy színvonalas önálló alkotásokat hozzanak létre. Mi abban kívánunk közreműködni, hogy alkotó és megrendelő megtalálja az egymáshoz vezető utat. Tapasztalataink szerint rengeteg alkotó rendelkezik már elkészült filmekkel, filmtervekkel, de nem találják a módját, hogy eljuttassák azokat a megfelelő fórumokra, ezáltal alkotásaik talán sosem kerülnek nyilvánosságra.”
(A cikk képei a Festivus London meghívóiból származnak.)