A magyar filmek sikerét Berlinben idén Ezüst Medvében mérték. A fesztivál történetében először két magyar alkotás is bekerült a hivatalos versenybe, és mindkettőt díjjal jutalmazta a zsűri: Nagy Dénes a Természetes fényért megkapta a legjobb rendezés díját, Kizlinger Lilla pedig a Rengeteg - mindenhol látlakban nyújtott alakításával a legjobb mellékszereplő lett. Bár a két film más korban és térben helyezi el a szereplőit (előbbi fizikailag, a másik szimbolikusan küldi be őket a sűrű erdőbe), felfedezhető köztük hasonlóság – Nagy Dénes és Fliegauf Bence univerzumában is lesújtó történeteket látunk, amikben hiába keressük a feloldozást.
Jakab Juli
Berlinben nagyon szeretik a magyar filmet, és főleg Fliegauf Bencét, aki visszatérő vendége a fesztiválnak: 2003-ban a Rengeteg, 2004-ben a Dealer, 2012-ben a Csak a szél, 2016-ban pedig a Liliom ösvény szerepelt a programban, a Csak a széllel többek közt a zsűri nagydíját is elnyerte. Ebbe a dicséretes sorba állt be idén a Rengeteg - Mindenhol látlak, ami nem csak a 2003-as alkotás címét, hanem a dogma filmek legfontosabb stílusjegyeit is megörökölte: itt is szűk térben zajló, feszült párbeszédeket, szétzilált kapcsolatokat figyelünky zaklatott kézikamerás felvételeken keresztül. A kép nagy részét arcok és árulkodó kezek töltik ki, a fojtogató térből csak rövid pillanatokra szabadulhatunk ki levegőt venni, mielőtt érkezne a következő fejezet, ami megint leránt magával.
A hét epizód eseményei konkrétan nem kapcsolódnak egymáshoz, de együtt lefedik az emberi gyarlóság egészen széles spektrumát, pókhálóként szövődnek össze a jelenetek. A férj és feleség, apa és lánya, anya és fia, és teljesen idegenek előzmény nélküli, intim beszélgetéseibe látunk és hallgatunk bele, ami a kamera közelsége miatt hatványozottan zavarba ejtő – mintha semmi jogunk nem lenne ahhoz, hogy belelássunk ilyen magánügyekbe. A Rengeteg - mindenhol látlak a családi titkok, szekrénybe zárt traumák, féltékenység, gyász, hűtlenség és bosszú filmje. A beszélgetések töredékesek, a kirakósok szétszórt darabkáit nekünk kell a 15-20 percek végére összeállítani, és levonni a szomorú tanulságot.
Amatőr és profi színészek is feltűnnek a filmben, de a fő- és mellékszereplők közt húzódó határ elmosódik, mindenki egyenlő, mindenki ugyanolyan mértékben veszik el a rengetegben. Kizlinger Lilla (az SZFE BA rendező osztályának diákja) Ezüst Medve-díjas alakítása szikár és pontos, terhelt beszélgetése Végh Zsolttal erőteljes löketet ad az egész filmnek, de az utánuk felsorakozó színészek is jól feszítik tovább a húrt: Jakab Juli és Cziffer László párkapcsolati drámája, Balla Eszter és Fliegauf János (a rendező fia) veszekedése, és Sodró Eliza, Gelencsér Terence Gábor és Keresztes Felícián cselszövő találkozása hagyták a legmélyebb nyomot bennem, illetve a filmet keretező nagypapa és unokája, az egyetlen reménysugár a sötét éjszakában.
A film célja alapvetően nem a szórakoztatás, hanem az adott foszlányokból felépíteni a történeteket és ezeknek átérezni a súlyát, ebben éreztem hiányt Fancsikai Péter, Gubík Ági és Vig Mihály (akit amúgy nagyszerű újra filmszerepben látni) epizódjában, ahol egy haldokló férfi fiatal felesége és felnőtt fia közt alakul ki kérdéses kapcsolat. Ezen az epizódon érezni a legjobban, hogy több időre lett volna szükség a bonyolult viszony a kibontására, túl sok mindent akartak belezsúfolni, a hatások pedig kioltják egymást.
A már említett dogmafilmes megoldások, a fakó képi világ, a halványan bevilágított szobák vagy a szenvtelen kézikamera abból a szempontból nosztalgikus hatással bírnak, hogy a magyar film egy már majdnem elfeledett korszakát hozzák vissza. Gyuricza Mátyás és Nyoszoli Ákos operatőrök képei nem csak a Rengeteg világát idézik fel, hanem azt a kétezres évek elején alacsony költségvetéssel dolgozó, szerzői filmes közeget, aminek tagja volt például Pálfi György is a Nem vagyok a barátoddal. Fliegauf egyszerre feleleveníti és megújítja saját, azóta organikusan átalakult stílusát.
Új filmjét üzenetként is tekinthetjük alternatív, alulról szerveződő filmesekhez, akiknek állami támogatás hiányában új megoldásokat kell keresniük az alkotásra. A Rengeteg - Mindenhol látlak elkészülte, a berlini fesztiválra való beválogatás és az elnyert Ezüst Medve is azt bizonyítja, hogy nem szabad feladni, meg lehet találni módját annak, hogy filmet készítsen az, akinek ez a legfőbb vágya és szenvedélye, sőt még az egyik legmenőbb fesztiválra is el lehet jutni, sok potenciális néző érdeklődését felkeltve.
A Rengeteg - Mindenhol látlak nemzetközi premiere a 71. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon volt, a magyar bemutató dátuma még nem hivatalos.
