A két évvel ezelőtti KAFF-on sem volt olyan látványos a generációváltás, mint idén. Rengeteg fiatalt lehetett látni a vetítéseken, akik nemcsak nézték a filmeket, hanem meg is tapsolták őket és sokszor hangosan reagáltak egy-egy jelenetre, a filmek után pedig lelkesen beszélgettek a látottakról. Idén először volt KAFFFER vásár, ahol öt felsőoktatási intézmény diákjai árulták grafikáikat és egyéb, saját készítésű tárgyaikat, a délelőttönként tartott rövidfilmes versenyblokkok megbeszélésére pedig a későn érkezők már alig találtak helyet, és az átlagéletkor itt is meglepően alacsony volt.
Ennél sokatmondóbb viszont az, hogy a versenyprogramban már nem volt animáció a szakma nagy öregjeitől, csak mesterszakos diplomafilmek és néhány első vagy második film. Persze ez abból is következik, hogy az animáció nagy öregjei vagy visszavonultak, vagy sajnos már nincsenek velünk. Furcsa volt úgy a KAFF, hogy nem botlottunk bele Jankovics Marcellbe, Gyulai Líviuszba és Richly Zsoltba, vagy hogy idén nem látogatott el a fesztiválra Rófusz Ferenc.
Találkozás az alkotókkal / Fotó: Banczik Róbert
Sok évig érezhető volt egy erős feszültség az idős és fiatal alkotók között, ami a KAFF-on különösen látszott. A fesztiválon a fiatalokat tizenvalahány éve az információs programba száműzték, amiért a MOME diákok el sem mentek a fesztiválra, demonstrálva a nemtetszésüket. Aztán a rövidfilmes versenyprogramba az évek során már nemcsak függetlenfilmek, hanem (mesterszakos) diplomafilmek is kerültek, a diákfilmes verseny pedig a BA és évközi munkák terepe lett. Ehhez valószínűleg hozzájárult az is, hogy a Médiatanács támogatásával egyre több egyedi film készült, aztán pedig előbb 2010-ben, majd 2020-ban jött a hazai támogatási rendszer bedőlése, és az emiatti szűk kisfilmes esztendők befolyásolták a programot.
Úgyhogy idén a rövidfilmes versenyprogramot a mesterszakos diplomafilmek uralták. Csupán három elsőfilmet láthattunk a versenyben: Bárány Dániel családi feszültségeket kiadó Vacsora című animációját, Hegyi Olivér nagydíjas alkotását, A szív kertjét, valamint Buda Flóra Arany Pálma-díjas 27 című kisfilmjét. Éppen ezért a zsűri nem is osztott díjat a legjobb elsőfilmnek, három versenyző közül nem tartották korrektnek egyet kiemelni. Ezen kívül Bucsi Réka Intermission című kísérleti etűdje és Turai Balázs Annecy Kristály-díjat elnyert Amokja volt a rövidfilmek között, vagyis összesen 5 függetlenfilm volt a 19 alkotás között, pedig így is két év filmtermését mutatta be a KAFF.
KAFF fényfestés a Városházán / Fotó: Banczik Róbert
A fesztivál magyar filmes versenyében volt még alkalmazott animáció, egész estés film, tv-sorozat és diákfilm kategóriák, illetve a magyar információs programot ugyanezekre a blokkokra bontották.
100 év után film lesz belőle
Az egyik legizgalmasabb előadást Orosz Márton művészettörténész és Ulrich Gábor rendező tartotta. Orosz bemutatott egy száz éve fiókban lévő filmtervet, melyet Weininger Andor festőművész és építész 1923-ban vetett papírra. Filmje, ha annak idején megvalósult volna, Viking Eggeling és Oskar Fischinger munkáinak előzménye lett volna: ahogy az alkotók körülírták, a dadaizmussal rokon narratíva az absztrakt és a figuratív elemek közötti asszociációból jött volna létre. Illetve jön létre. Ugyanis a Weininger által megrajzolt forgatókönyv alapján Ulrich Gábor készít filmet, amit szeptemberben, a Budapesti Klasszikus Film Maratonon mutatnak majd be.
Orosz Márton nemcsak művészettörténész, hanem a Vasarely Múzeum igazgatója is, ahol 2019-ben rendeztek Bauhaus 100 címen kiállítást, Weininger pedig a stílus egyik meghatározó alakja, akivel Orosz is sokat foglalkozott. Weininger filmtervének 100. évfordulós megfilmesítése az ő ötlete volt, rendezőnek pedig a rendszeren kívül alkotó, experimentális filmjeiről ismert Ulrich Gábort választotta. Nemcsak a 100 éves filmterv 2023-as értelmezése lesz izgalmas, hanem Ulrich szerepe is, amivel újra felmerül a filmtörténet örök kérdése: ki a film szerzője?
Kovásznait még mindig nem értük utol
A 16. KAFF-ra hazalátogatott Angliából Kovásznai György lánya, Kovásznai Dorottya, aki apja örökségét gondozza. A részvételével megrendezett kerekasztal-beszélgetéshez Orosz István animációs rendező, grafikus, Fülöp József, a MOME rektora és Hárshegyi Vivien, MOME Anim alumni, a Felhők felett rendezője is csatlakozott. A családias beszélgetésen szóba került, hogy ki hogy ismerte meg Kovásznai munkásságát: Orosz és Fülöp az 1967-es Hamlet adaptációját említette, ami mindkettejükre szinte sokkolóan hatott. Ugyanis egészen addig Shakespeare egyik legnagyobb művét a lehető legklasszikusabb módon látták színházban és filmben, Kovásznai viszont elképesztő szabadsággal és könnyedséggel készítette az animációt, amiben szinte állóképeket látunk, mintha egy animatikot néznénk, nem csorbítva az eredeti komplexitását.
Kovásznai Dorottya / Fotó: Banczik Róbert
Kovásznai lánya elég korán, két évesen vesztette el az apját, így csak a munkásságából, a kortársai emlékeiből ismeri őt. Elmesélte, hogy az iskolában mindenkitől azt hallotta, hogy az apja mekkora művész volt, de csak 18-20 éves kora körül realizálta, hogy mit jelentett Kovásznai a művészvilágnak. Ekkor vette kezébe a hagyaték gondozását: mindenfajta gyakorlat nélkül nekiállt apja festményei, írásai, grafikái, filmjei összerakásának és megpróbálta minél több helyen bemutatni. Ami kezdetben nagyon nehezen ment.
Aztán amikor találkozott Iványi-Bitter Brigittával, már nem volt egyedül a projektben: Iványi-Bitter a doktoriját írta Kovásznai életművéből, 2009-ben a Magyar Nemzeti Galériában állították ki a festményeit, ugyanebben az évben kiadtak egy óriási Kovásznai-monográfiát DVD mellékleten a filmjeivel és a grafikáival, és a Filmarchívum is beszállt azzal, hogy elkezdte felújítani az animációit, majd küldözgetni kezdték fesztiválokra is. Kovásznai Dorottya mesélte, hogy volt olyan alkalom, amikor a közönség azt hitte, hogy kortárs animációt néz, annyira újnak hatnak a filmjei még 40 évvel Kovásznai halála után is.
Az Iványi-Bitter Brigittával való ismertség indította el közvetve a magyar animáció második újhullámát, ugyanis akkoriban a MOME-n tanított, ahol megismertette diákjaival Kovásznai filmjeit, ők pedig ugyanolyan izgatottan, tátott szájjal ámuldoztak a filmjein, mint több évtizeddel korábban Fülöp József és Orosz István. Kovásznai művészete, a filmkészítési módszere óriási hatással volt a 2010-es évek animációs diákjaira, ami a filmjeiken is meglátszik. Különösen Hegyi Olivér, Kreif Zsuzsanna és Hárshegyi Vivien munkáin, aki nem véletlen volt meghívott beszélgetőpartner az eseményen.
Fülöp József és Hárshegyi Vivien / Fotó: Banczik Róbert
A beszélgetésen megtudtuk, hogy Kovásznai nagy kedvence volt Matolcsy Györgynek, a Pannónia Filmstúdió producerének, akivel szoros barátságot is ápolt. Érdekes volt hallani, hogy ugyan betiltották Kovásznai egyik filmjét, viszont nem lehetetlenítették el, később is készíthetett animációkat. Külföldön is annyira szerették, hogy egy indiai cég megkereste a Pannóniát, hogy szeretnének Kovásznai stílusában egy reklámot. Persze Kovásznai soha nem mások igénye szerint alkotott, így készült el az Air India Jankovics Marcell rendezésében, Kovásznai stílusában
Fülöp József megemlítette, hogy Kovásznai annyira megelőzte a korát, hogy ez a kor még mindig nem jött el és valóban évről évre újabb fiatal művészekre van hatással. A felújított filmekkel, az angol nyelven is kiadott monográfiával pedig egyre több helyre kap meghívást Kovásznai Dorottya, elmondása szerint már nem is kell tennie semmit, folyamatosan jönnek a megkeresések kiállításokra és vetítésekre.
Könyvből sosem elég
Az utóbbi években megszaporodott az animációs témákat érintő szakkönyvek száma. Miután Varga Zoltán megírta a magyar animáció, majd a kecskeméti animáció történetét, és megkapta a Magyar Művészeti Akadémia hároméves ösztöndíját, nekilátott Ternovszky Béla életműve kidolgozásának is, ebből lett a Macska-egér játékok. A kötet bemutatóján a szakmai szempontok mellett olyan érdekességek is elhangzottak, hogy mekkora sportélet volt anno a Pannónia Stúdióban, sokat fociztak és teniszeztek, kivéve Nepp József, aki semmiféle mozgást nem szeretett, ellentétben Ternovszkyval.
Varga Zoltán könyvbemutatója / Fotó: Banczik Róbert
Arra a kérdésre, hogy van-e Ternovszkynak kézjegye, Varga azt felelte, hogy nincs. Ami furcsának hangozhat elsőre, de valóban nem tudunk felfedezni a fekete humorán kívül olyan elemet, ami visszatérő lenne a filmjeiben és sorozataiban, ráadásul ő nem csatlakozott a szerzői filmes hullámhoz, mindössze három kisfilmet készített. A fekete humor viszont nagyon erős kapocs volt Ternovszky és Nepp között, ezért is volt a legtöbb filmjének és sorozatának forgatókönyvírója. A Modern edzésmódszerek című kisfilmjét ráadásul sokszor Nepp Józsefnek tulajdonítják, pedig ő „csak” írta azt.
Már-már káprázatos, hogy a Macskafogó közel 40 évvel a bemutatója után még mindig sláger tud lenni, újra meg újra képesek vagyunk megnézni és végighallgatni mindenféle érdekességet a keletkezésével kapcsolatban. A fesztivál egyik estéjén a főtéren nézhettük Grabovszky kalandját, a faágakról is csüngtek a nézők, akik közül a felnőttek élvezték a leghangosabban a filmet.
Ráadásul a 16. KAFF az idén 80 éves Ternovszkyt is ünnepelte, Horváth Mária, Tóth Pál és M Tóth Éva születésnaposokkal együtt, akiktől egy retrospektív vetítésen láthatott a közönség egy exkluzív válogatást, többek közt két Ternovszky-kisfilmmel.
Kollarik Tamás könyvbemutatója / Fotó: Gilly Áron
Még Varga Zoltánnál is termékenyebb Kollarik Tamás, igaz, ő szerkesztőként jegyez köteteket. Idén két könyvet mutattak be a szerkesztésében: a Filmfesztiválkörkép a magyar filmfesztiválok működését járja körbe az elmúlt 10 évben, a Magyar animációs alkotók második kötete pedig újabb interjúkat tartalmaz rendezőkkel és producerekkel.
A Filmfesztiválkörkép az idei Savaria Filmfesztiválon tartott „A művészet és média kapcsolatának változása a digitális kultúra világában” című konferencia anyagain alapul – a 16. KAFF-on is volt egy hasonló konferencia Tudatos digitális és animációs kultúra címmel, melynek több előadása a savariain elhangzott volt, így itt is megismerhettük a könyv anyagának egy részét (az animációra fókuszálva).
A Magyar animációs alkotók könyvsorozat második részét is bemutatták a KAFF-on: 21 rendezőt és producert interjúztak meg, köztük az Arany Pálma-díjas Buda Flóra Annát, Temple Rékát, a Kojot négy lelke producerét, Kiss Melindát, a Budapesti Metropolitan Egyetem Animáció Tanszékének vezetőjét, Fülöp Józsefet, a MOME rektorát és Szilágyi Varga Zoltánt, a magyar animáció egyik nagy öregjét. Olyan művészeti és szakmai kérdésekre válaszoltak, mint hogy milyennek látják a hazai szakembergárdát, milyen az ideális rendező-producer viszony, a támogatói szervek szerepe a gyártásban, a Nemzeti Filmintézet alternatívái, az animációs oktatási formák, milyen volt pályakezdő animációsnak lenni, és milyen fejlődési tendenciákat és veszélyeket rejt a szakma jövője.
Animációs alkotók és producerek a szakmáért
Idén januárban alakult meg a Magyar Animációs Alkotóművészek Egyesülete (AA1), így egyértelmű volt, hogy a KAFF-on is bemutatkoznak a szakma és a látogatók előtt. Végül akkora volt az érdeklődés, hogy csordultig megtelt a kecskeméti könyvtár előadóterme. A beszélgetés elején az AA1 elnökségi tagjai, Vácz Péter elnök, Szakály Réka Anna, Rádóczy Zsuzsanna és Pálfi Szabolcs ismertették az egyesület céljait, rövid- és hosszútávú terveit. Egyik legfőbb pontjuk a hazai bérek emelése volt, ugyanis rendkívül alacsony áron dolgoznak az animációs szakemberek már nagyon régóta, és ugyan létre tudnak jönni csodálatos alkotások kevés pénzből, de nem tartható állapot, hogy napról napra éljenek, hogy ne legyen kiszámítható bevétel, és ne legyenek pénzügyileg is megbecsülve.
AA1 kerekasztal / Fotó: Banczik Róbert
Hasonlóan fontos pont volt a támogatási szervekkel való kommunikáció, a pályázati rendszer, azon belül az animációs filmes pályázatok szakmaivá tétele. A Médiatanács pályázatainak megszüntetése után a Nemzeti Filmintézethez kerültek a kisfilmes és televíziós pályázatok is, azonban az animációs filmekre szóló pályázatok nem megfelelően lettek kidolgozva. Az AA1 célja, hogy kommunikációt nyisson az NFI-vel a megfelelő animációs pályázatok kialakítására, illetve animációs szakemberek delegálása a döntéshozók közé.
Ebben nagyon hasonlóak a céljaik a Magyar Animációs Producer Szövetséggel, akiknek szintén a KAFF-on volt az éves közgyűlésük, ugyanis ők is kiemelten fontosnak tartják a megfelelő pályázatokat animációs filmekre, legyen szó egész estés és rövidfilmekről vagy sorozatokról. Azonban a produceri megbeszélésen is elhangzott, hogy nagyon nehéz párbeszédet kezdeményezni az NFI-vel, és ha még nekik sem megy, akkor kérdéses, az AA1 hogyan fog tudni előrelépni a probléma megoldásában.
Az AA1 inkubátor programot is tervez, az animációs oktatás fejlesztését, a szakmabeliek problémáinak, gondolatainak összefogását, hogy aztán nagy sikerrel tudják érvényesíteni az érdekeiket. Rengeteg nagyszerű célt tűzött ki az egyesület, amik mind abszolút fontosak és szükség lenne helyrerázni őket, azonban ennyi mindenre nem biztos, hogy lesz kapacitás, priorizálni kell a célokat, lépésről lépésre haladni. Viszont csodálatos volt látni, hogy mennyien jöttek el a beszélgetésre, és mennyien szólaltak fel ötletekkel, kifogásokkal, meglátásokkal, Fülöp József például hatalmas tapsot is kapott a beszéde után, annyira fontos dolgokat osztott meg a közönséggel. Muhi András, a Magyar Filmművészek Szövetségének elnöke is jelen volt, aki szintén nagyon hasznos tapasztalatokat osztott meg a közönséggel. Szóba került az együttműködés az élőfilmes egyesületekkel, közvetlenebb kapcsolat az élőszereplős filmes szakmabeliekkel, hiszen egyik fél sincs teljesen tisztában a másik igényeivel és lehetőségeivel.
KAFF este / Fotó: Banczik Róbert
A Magyar Animációs Producer Szövetség megbeszélésén is nagy volt az érdeklődés, a közönség azonban nem mindig volt tisztában a szövetség céljaival, illetve feladataival. Felmerült, hogy miért nem szerveznek pitchfórumokat, azonban a MAPSZ is elsősorban érdekérvényesítő szerv, valamint nem biztos, hogy az amúgy is számos visszautasított filmterv mellé még több elférne, vagyis arra a kevés pályázati lehetőségre még többen pályáznának. Másrészt a Friss Hús Budapesten van hibrid pitchfórum, ahol többször nyert már animációs projekt (például az idein Bárány Dániel Toxik című filmterve), valamint a MOME Anim Kiskakas programja összeolvadt a Friss Hússal és Friss Kakas néven él tovább, ahol kifejezetten animációs pitchfórum is van.
A MAPSZ működésének az is nagy kihívást jelent, hogy úgy kommunikáljanak és érvényesítsék a szakmai szempontokat, hogy közben a sajátjaik ne sérüljenek. Értem ez alatt azt, hogy a MAPSZ-ban lévő producerek ugyanúgy az NFI-hez pályáznak, többé-kevésbé kapnak is támogatást, ezért nagyon diplomatikusan kell kommunikálniuk a problémákról, hogy ne érje őket hátrány, ami a jelenlegi filmtámogatási rendszerben abszolút érthető.
Az AA1 és a MAPSZ törekvései nem előzmény nélküliek, Patrovits Tamás kb. 20 éve a MANIFESZT-tel már hasonló célokat tűzött ki, azonban az utóbbi években lett olyan tarthatatlan a filmszakmai helyzet, hogy még többen beleálljanak. A nagyszerű tervek megvannak, a szakmabeliek is lelkesek, reméljük a 27 Arany Pálmájával és a Kojot négy lelke világsikereivel alátámasztva sikerül előrelépni. Hatalmasat megy most a magyar animáció, bolondok lennének a döntéshozók, ha nem támogatnák minden erővel a szakmát.
