2014. 03. 20. Rostás Eni
Hallgat a mély
Császi Ádám: Viharsarok
Mától látható a mozikban Császi Ádám első nagyjátékfilmje, a Viharsarok. A Berlinalet megjárt alkotás a meleg szerelemről, a ki nem mondott szavak súlyáról és az elfogadásról mesél. Kritika a filmről.
A dél-afrikai futball-világbajnokság idején Michael Becker, a német sztárfocista, Michael Ballack ügynöke kijelentette, hogy válogatottjuk azért nem szerepelt eredményesebben a tornán, mert a csapatot elpuhították a meleg játékosok. Kijelentése nemcsak a német, de a nemzetközi porondon is óriási botrányt kavart, ám végül egyetlen coming outot sem eredményezett. Az első német focista, aki a botrányos nyilatkozat után vállalta másságát, négy évet várt. Az előbújás sehol sem egyszerű, főleg nem a szemellenzős magyar vidéken, ahol, bár hangos botrány nem lesz belőle, az elfojtott harag, a gyűlölet és a megfelelési kényszer már az első pillanatban előrevetíti az elkerülhetetlent. A ki nem mondott szavak súlyáról és az elfogadásról mesél Császi Ádám első nagyjátékfilmje, az igaz történeten alapuló
Viharsarok, amely nem sikerült ugyan tökéletesen, de annyira jó lett, hogy várni lehessen a következőt.
Császi Ádám: Viharsarok (Fotók: Rév Marcell)
Szabi (Sütő András) Németországban focizik, ám egy zuhanyzói konfliktus után edzője büntetésből hazaküldi. Elsőként a nagyszüleitől örökölt házat látogatja meg, valahol a tipikus magyar vidéken. Apja nem hajlandó elfogadni, hogy nem az idegenlégiósok gondtalan életét szánja magának, ezért a ház az új otthonává válik, ahol kénytelen egyedül boldogulni. A fiúöltöző és a focipálya tesztoszteronszagú, teljesítménykényszeres világából egy olyan helyre csöppen, ahol nem nézik jó szemmel, ha valaki kilóg, ismeretlen, vagy csak a tévéből ismert, nemkívánatos szokásokat gyakorol, és nem a keresztényi értelmében definiálja a családot. Szabi pedig éppen ilyen, illetve „olyan” – kívülálló, egy nyugatot megjárt, kellemetlen betolakodó. Csillagbámulós, lavórban fürdős idilljét a motortolvajnak rettentően béna, ácsnak és kőművesnek viszont kiváló Áron (Varga Ádám) zavarja meg. A fiúk együtt kezdik felújítani az romos házat, és ahogy a renoválás során egyre több cserép és ablak kerül a helyére, úgy válik kettejük kapcsolata is egyre szenvedélyesebbé. Ám mire a dolgok működni kezdhetnének, a falu megvillantja igazi arcát, a fiúkat pedig a harmadik fél érkezése állítja válaszút elé.
Császi filmjének egyik legnagyobb erősségét a törékeny viszonyrendszer adja, melynek szinte csak gyenge láncszemei vannak. Minden lépéssel újabb érdekek sérülnek, a fiúk kapcsolata pedig a történet előrehaladtával kockázatos kötéltánccá alakul. Nemcsak az egymás iránti érzéseikkel kell megbirkózniuk, hanem a közösség elutasításával, kirekesztésével és erőszakosságával is. Szabi, aki meleg és színesbőrű focisták között edződött, hirtelen sosem tapasztalt gyűlölettel találja szemben magát, és szinte fel sem fogja, hogy ami neki teljesen természetes, az mások zsebében kinyitja a bicskát. Áronnak beteg édesanyjával, barátnője helyi vagány bátyjával, de ami még náluk is fontosabb, saját magával is meg kell vívnia a harcát. A falu szeme közben mindent lát, füle mindent hall, szája mindent kimond. A vallás filmbe emelése egy újabb értelmezési síkot ad a történethez - Áron tékozló fiúvá válik, akit a nyáj válogatott eszközökkel próbál visszaterelni. A feszültség és a szenvedély szinte átszakítja a vásznat, ám a problémák akkor kezdődnek, amikor a szándékolt minimalizmus megpróbálja keretek közé szorítani az indulatokat.
A Viharsarok trailere
A filmben nincsenek pusztába kiáltott szavak, pedig a puszta hangsúlyosan jelen van Rév Marcell melodramatikusságot és szájbarágós szimbolizmust nélkülöző, letisztult képein. Igazából szavak sincsenek, még a legerősebb, legkritikusabb pillanatokban sem. Csak néhány odavetett, félszeg félmondat, small talk a súlyos és nagyon fontos témákról. Szabi és Áron esetében a szavak hiánya egyáltalán nem zavaró, hiszen a test beszél helyettük, konfliktusaikat az első hangosabb szóváltás előtt szexben oldják fel, ám az aktus sosem hatásvadász: így osztják meg egymással az összes elhallgatott érzésüket, kétségüket, balsejtelmüket, kapcsolatuk kiteljesedése az egyik legőszintébb, leghitelesebb, legforróbb, magyar filmben ábrázolt szexualitás. Hogy egy homoszexuális pár legintimebb pillanatait látjuk, annak csak az első csókig, illetve az első részegen kivert farokig van jelentősége. És addig is csak azért, mert tudni akarjuk, hogy mi lesz az, ami a lassan bontakozó szenvedélyt végül felszínre hozza. Miközben őket nézzük , meg sem fordul a fejünkben, hogy a szexábrázolás sokszor túl komoly és modoros. Náluk ez épp olyan, amilyennek lennie kell, egyszerű és természetes. És addig sem kell beszélniük. Ám míg kettejük szótlansága mögött indulatok feszülnek, a mellékszereplők megnyilvánulásai mögött nincs semmi.
Az talán még érthető, hogy a fiának jobb sorsot szánó apa néhány, orra alatt elmormogott, nagy igazsággal letudja a fejmosást, de az teljesen hiteltelen, hogy Áron vallásos édesanyja nem őrjöng a fájdalomtól, nem példálózik a Bibliával és nem rimánkodja le az égről az összes angyalokat és szenteket fia lelki üdvének megmentéséért. Az sem hihető, hogy egy saját neme felé kacsingató fiú barátnőjének fékegyszerűségű bátyja ilyen visszafogottan fenyegeti meg azt, aki összetöri a húga szívét, mint ahogy az sem működik, amikor a szakmunkásképző diákjai szitkozódás és mocskolódás nélkül nyilatkoznak arról, hogy mit gondolnak társuk beteges viszonyáról. Érthető, hogy a lassan fejlődő drámában nagyobbat üt a tragédia, de a végkifejlet feszesebbre húzva, kevesebb csenddel is működött volna.
Van azonban valami, ami feledteti a szavak hiányát - Sütő András és Varga Ádám zsigeri, hihető és őszinte játéka. Sütő közvetlenségével és természetességével az első pillanatban meggyőz, Varga pedig hibátlanul járja végig a karakterének megírt utat, és jut el a zavart, démonaival küzdő fiataltól az identitásazavarait másokra kivetítő, tékozló fiúig. Mindketten életük első nagyjátékfilm-főszerepében brillíroznak, és azt kívánom nekik, hogy sose írják le róluk a későbbiekben, hogy a filmes pályájuk elején túl magasra tették a lécet. A mellékszereplők közül nem áll mindenkinek jól a szótlanság. A Szabi apját alakító, a moziközönség számára leginkább az Üvegtigris félkegyelmű Sanyijaként ismert Horvát Lajos Ottó néhány jelenetében a magányos, középkorú férfi minden keserűsége benne van, és Börcsök Enikő is remek Áron érzelmi terrorral operáló anyjának szerepében, több vab bennük, csak a szövegük kevés. Az Áron barátnőjének bátyját alakító Horváth Kristóf és a szerelmi háromszög harmadik csúcsán helyet foglaló Sebastian Urzendowsky elveszik a szárazra csupaszított párbeszédekben, ami fájó ez utóbbi esetében, hiszen neki kulcsfontosságú szerepe van a történet alakításában.
A Viharsarok kapcsán sokaknak eszébe juthat Mundruczó Kornél Deltája, ám a szembetűnő dramaturgiai hasonlóságok ellenére (idegen érkezik a zárt közösségbe, otthonteremtésen munkálkodik, nemkívánatos kapcsolatba keveredik) Császi nem emeli témáját allegóriába, a húsbavágó problémához hitelesen és nagy tehetséggel nyúl. Ígéretes filmes indulás.
