Pár- és identitásproblémák
Hogy kinek mit jelent az otthon, egyénenként változó, s erre a film sem ad egyértelmű meghatározást. Az otthon-érzés önmagunkkal és saját magunkhoz fűződő viszonnyal függ össze, ahogy erre Tamási Áron Ábel-szállóigéje is utal: "azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne". Sőt Kincses szerint minden politikai meggyőződés, ideológiai preferencia mélyén személyes lelki szükségletek lapulnak - Tolsztojnál olvasta épp, hogy "Nem Oroszországot kell megmenteni, hanem a lelkünket". Persze azért a hagyománynak, a kultúrának, a nyelvnek hatalmas szerepe és jelentősége van, de az identitás nem tekinthető monolit egységnek – a honszeretet fogalma pedig erősen kapcsolódik a személyiséghez.
Kincsesnek az identitás kérdése erdélyi magyarságából is következően izgalmas. Kisebbségként Románia mint ország nem haza a számára, kisebb helyek, lépcsőházak, utcák, terek, városok, városrészek persze igen, de globálisan nem. Ugyanígy nem haza számára az "anyaország" Magyarország, és egyéb külföldi országok sem, mint pl. Németország, ahol 1996 óta él (előtte 1990-ig Marosvásárhelyen, aztán Kolozsváron, majd Magyarországon élt). Nincs otthon egyik helyen sem - avagy mindenhol otthon van valamennyire. Ez a furcsa idegenségérzet amúgy hasonló a mai fejlett világban megfigyelhető, munkaerő-piaci okokból kialakult mobilitás okozta gyökértelenséghez, csak épp egy speciális helyzetnek köszönhetően jött létre.
A főszerepet végül az amatőr Kerekes Krisztina kapta meg
Ennek az állapotnak jó és rossz oldalai is vannak - a jó az, hogy sehol sem kell letenni a garast, beállni szekértáborokba, meg lehet őrizni a szabadságot, rossz viszont, hogy a sok félig-meddig haza közül egyikben sem tud teljesen naprakész és kimerítő tudással rendelkezni az ember. Hogy lehet-e így honvágya Kincses Rékának? Nagyon is, honvágy és elvágyódás jelentkezik egy idő után bármelyik tartózkodási helyén. A megoldás kulcsa nem a letelepedés-utazás kérdéskörben van, hanem a munkában.
Utóbbi a Heimat/Haza kapcsán 26 németországi és 5 magyarországi forgatási napot jelentett, jelenleg a vágás zajlik, már kész is az első, nyers változat. Az eddigi kisebb produkciókhoz szokott rendezőnő előzetesen arra számított, "ki fogok nyiffanni" a munka során, de meglepetésére minden jól, simán, flottul ment, nagyon jól érezte magát a felvételeken, különösen élvezte a színészvezetést. A forgatást hónapokig tartó próbafolyamat előzte meg, annál is inkább, mert a főszerepet, a feleséget egy amatőr színész, Kincses bécsi barátja, az operatőr Kerekes Krisztina formálta meg. Azért kellett amatőr szereplőt választani, mert egy németül és magyarul közel egyformán jól tudó szereplőt kellett, és a kritériumoknak megfelelő nagyjából tíz profi színésznő közül egyik sem volt tökéletes a karakterre.
Az amatőr-casting a szakértők szerint kb. két évet vett volna igénybe, így más megoldást kellett találni - így került a képbe Kerekes Krisztina, aki az egész forgatást két hónapos babája mellett kellett megoldja (sikerült, csúszás sem volt). A mamát Csákányi Eszter alakítja, akivel nagy élmény volt Kincsesnek együtt dolgozni, rengeteg mindent kapott tőle. A férj szerepében Bogdán Zsolt erdélyi színész látható, akinek be kellett magolni a német szöveget, de ennek a következményei beépültek a forgatókönyvbe. A dokumentumfilmnél megszokott szükségből erényt kovácsoló, rögtönző, jelenetet a forgatás előtt módosító rendezői munkára a színészek ugyanúgy felkészültek a próbafolyamat alatt, mint a karakterek magukba építésére - erre Kincses családterápiás gyakorlatokat használt, melyeket korábbi diplomája révén ismer.
Kincses itt épp test és lélek rejtelmeit kutatja
A film végül 2010 végére, 2011 elejére kell, hogy elkészüljön, a Filmszemlére talán, a Berlináléra valószínűleg meglesz. A költségvetése 7-800 000 euró körül van, vagyis alacsonynak mondható (magyar részről az Inforg Stúdió a film gyártója). A német televízióban biztosan levetítik az alkotást, ami végül német-magyar koprodukcióban forgott le, miután megkapta a zárolások utáni MMKA-támogatást. E kapcsán Kincses ironikus epizódként említette, hogy a koprodukciós megegyezés szerint a német gyártó cég fizette a kisebb összegeket, a magyar támogatás ment pedig a színészeknek, s mivel "természetesen" a magyar kifizetés csúszott-csúszik (ami Németországban egyáltalán nem megszokott) a produkcióban dolgozó sofőrök, fodrászok stb. előbb kapták meg a pénzüket, mint a színészek. (Mivel a magyar pénz érkezése még mindig „folyamatban van”, a német fél csak nagy nehezen bocsátott fotókat a magyarok (így a filmhu) részére is, a közbenjárásért köszönet Kincses Rékának, a fotókat Adrian Stähli operatőr készítette.)
