2020. 03. 12. filmhu

Hol mozizhatunk a veszélyhelyzet idején?

Mutatjuk, mi a helyzet a fővárosi mozikkal

A koronavírus terjedése miatt országos veszélyhelyzetet hirdetett a kormány – szerdán rendeletben tiltották meg a 100 résztvevőnél nagyobb beltéri rendezvények megtartását, ez pedig a mozikat is érinti. Csakhogy a bejelentés nem tisztázta pontosan, hogyan kell értelmezni ezt a száz főt, például vonatkozik-e a korlátozás azokra termekre is, amelyek ennél kevesebb nézőt tudnak befogadni. Ma már tisztábban látható a helyzet, ezért összeszedtük, hogyan reagálnak a fővárosi mozik, és hová mehetünk az elkövetkező hetekben (saját felelősségünkre) filmet nézni.

A legnagyobb országos mozihálózat, a Cinema City csütörtök délelőtt jelentette be, hogy a hozzátartozó mozik (például a budapesti Westend, Alle, Mammut vagy Aréna plázákban található multiplexek) korlátozásokkal, de továbbra is látogathatók lesznek – egy előadásra maximálisan csak 99 jegyet adnak majd el. A fertőzés megelőzésére már korábban foganatosították az intézkedéseket: “Mindegyik fővárosi és vidéki mozi termeinek, közösségi tereinek, a nézők és munkatársak által használt helyszínek rendszeres fertőtlenítése, minden dolgozó tájékoztatása az alapos kézmosás szabályairól, a gyakran használt felületek folyamatos tisztítása”- írták a Facebookon.

A Pólus Mozi és a Sugár Mozi is honlapján jelezte, hogy maximum 100 nézővel ezentúl is menni fognak az előadások, valamint a higiéniai feltételeket is biztosítják - hasonlan járnak el a Mimozink-hoz tartozó óbudai EuroCenterben és a Lurdy Házban található mozikban is. A MOM Parkban a CinemaPink maximum 100 fős vetítésekkel csütörtökön még biztosan nyitva tart, a továbbiakról a mai nap folyamán döntenek. Az Uránia Nemzeti Filmszínház honlapján arról tájékoztatnak, hogy a csütörtöki vetítések elmaradnak, a jegyek visszaváltásáról és a továbbiakról információkat későbbre ígérnek.

A kisebb fővárosi mozik közül az Art+Cinema tette közzé elsőként, hogy 100 főig a mozi és a kávézó rész is várja a vendégeket a megszokott nyitvatartás szerint. Az egyébként is maximum csak 100 főt befogadni képes Bem Mozi szintén a közösségi oldalán jelentette be, hogy továbbra is megtartják a vetítéseket a "lehető legmagasabb higiéniai feltételek megteremtésével látogatók és munkatársak részére". A Premier Kultcafé moziterme zárva fog tartani, de kávézókén tovább üzemel. 

FRISSÍTÉS 1:

A Cirkó-Gejzír mozi közleményben jelezte, hogy péntektől meghatározatlan időre szüneteltetik a nyitva tartást:

Bár a mozi befogadóképessége alapján egyelőre nem kellene bezárnunk, a járvány terjedésének lassítása, megállítása érdekében úgy gondoljuk, mégis az a felelős döntés, ha a meghirdetett vetítéseinket nem tartjuk meg a következő időszakban. Ezért a március 13-ára és az az utáni napokra tervezett előadások bizonytalan ideig elmaradnak. Nézőink és kollégáink, valamint mindannyiunk környezetének egészsége érdekében hoztuk meg döntésünket, és a hasonló intézményeket ugyanerre bátorítjuk a veszélyek minimalizálását célul kitűzve. Reméljük, hogy minél hamarabb értesíthetjük a közönséget az újranyitásról: a híreket honlapunkon és Facebook-oldalunkon keresztül kommunikáljuk majd. A már megváltott jegyeket visszatérítjük

FRISSÍTÉS 2:

A Budapest Filmtől megtudtuk, hogy az Art-Mozi hálózat szünetelteti a vetítéseket és az egyéb programokat az általa üzemeltetett hat fővárosi moziban (Corvin, Puskin, Toldi, Tabán, Kino, Művész). Liszka Tamás vezérigazgatót telefonon sikerült elérnünk, a részleteket ebben a cikkben foglaltuk össze.

 

A borítókép csak illusztráció (Fotó: Cinema City) 
Megosztás

Még több magazin

magazin

Az igazi hős az, akit nem lehet megtörni

Kritika a Moulin című filmről

Nemes Jeles László első francia nyelvű filmjével, 11 évvel a Saul fia sikere után tért vissza a cannes-i versenyprogramba. A Moulin a francia…

tovább

magazin

Hlynur Pálmason: Megszállottja vagyok az évszakoknak, a változásnak

Interjú A szeretet, ami megmarad rendezőjével

Pontosan egy évvel a cannes-i bemutatója után végre a magyar mozikba is eljut Hlynur Pálmason, A legfehérebb nap és az Isten földje című filmek…

tovább
 
hirdetés

Cannes 2026

A politikai thrillertől a neonfényes horroron át az önreflexív melodrámáig idén is egészen szélsőséges világok találkoznak a cannes-i vörös szőnyegen május 12. és 23. között. A versenyprogramban új alkotással jelentkezik Nemes Jeles László, két diákfilm is szerepel az idei cannes-i La Cinef versenyprogramjába, amelyek producere Gálosi Dóra, és Kreif Zsuzsanna pedig pszichedelikus animációval érkezik a Kritikusok Hete programjába. A fesztiválról idén is élőben tudósítunk, a hivatalos versenyprogramból és a mellékszekciók filmjeiből válogatunk.

Rendkívüli női alakítások ragyogják be idén Cannes-t

Kreif Zsuzsanna: Lemerülök, és addig ások ott, amíg fel nem hozok egy filmet

Almodovár szerzői válsága, Thomas Mann road tripje és Nemes Jeles ellenállója

a teljes dosszié

Filmreform2026

„Bizalom, türelem és konzultáció. Ha ez megvan, működni fog a rendszer” – megkezdődött a közös gondolkodás egy új filmfinanszírozási struktúráról. A Filmreform2026 kerekasztal-beszélgetéseken a szakmai résztvevők közös javaslatcsomagon dolgoznak a hazai filmfinanszírozás és filmgyártás jövőjéről.

Nagy Ervin: „Építsünk együtt olyan filmkultúrát, amelyben minden alkotó otthon érezheti magát”

Bemutatta javaslatát az új filmfinanszírozási rendszerről a Filmreform 2026

Filmhu podcast #124: Elindult a mozgóképes rendszerváltás

a teljes dosszié

Tyúk

Április 2-től látható a hazai mozikban a kultikus Taxidermiát és Hukklét rendező Pálfi György legújabb filmje, amelyben egy tyúk szemén keresztül láthatjuk a világot.

Pálfi György tyúkja meggyőz róla, hogy a tojásokért érdemes küzdeni

A filmben szereplő minden állat köszöni, jól van! — Így dolgoztak Pálfi György tyúkjai

Pálfi György tyúkja hosszú keresés után Görögországban lelt otthonra

a teljes dosszié

Itt érzem magam otthon

Február 19-én mutatták be a mozikban Holtai Gábor első egész estés filmjét. A pszichológiai thriller történetében egy őrült család foglyul ejt egy magányos nőt, akiről azt állítják, ő a rég elveszett lányuk.

Rendszert váltani akkor is nehéz, ha a populista fővezér már benne van a korban

Lovas Rozi felülmúlt minden várakozást – Első helyen nyitott a magyar pszichothriller

Egy furcsa család borzolja a kedélyeket az Itt érzem magam otthon új előzetesében

a teljes dosszié
 
hirdetés
 
Se gyönyör, se mámor, sem a hét főbűn nem konkurál a légkondival.

Azrael / Dogma

Oszd meg! Az összes idézet