Petőfi egyes versei alapján egyaránt alkalmas lehet a baloldali forradalmár és a nacionalista hős szerepére, különböző politikai erők pedig időről időre megkísérlik a költő gondolatiságának és munkásságának beszorítását egy adott ideológiai térbe. Ezek a próbálkozások kudarcba fulladnak, hiszen még a Petőfi személyét és életét körüllengő romantikus balladai homály ellenére is rendelkezésünkre állnak a versei, amelyek kritikus és értő olvasása a fent említett szigorú kategóriáknál sokkal gazdagabb jelentésekhez enged utat.

Grandiózus díszletek és rendetlen tantermek

Petőfi Sándor életét jellemzően az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kontextusában mutatták be filmen, először az esemény századik évfordulójára, Föltámadott a tenger (Ranódy László, Szemes Mihály, Nádasdy Kálmán, 1953) címmel készült monumentális produkcióban. A film a nép és az azt vezető emblematikus figurák történetét követve didaktikus párbeszédeken és manifesztó-jellegű monológokon keresztül mutatta be az eseményeket, szigorúan követve a Rákosi-korszak ideológiai irányvonalait. A Föltámadott a tenger nagyszabású tömegjelenetekkel teszi lehengerlővé a nép erejét, a nemzeti érdekellentétek mellett leginkább az osztálykülönbségekből fakadó konfliktust hangsúlyozva. Képeskönyvszerűen veszi végig a történelmi eseményeket, amelyekhez a közemberek történetei csak alátámasztásként szolgálnak. A Föltámadott a tenger személyiségek és konfliktusok ábrázolása helyett iskolai leckét mond fel, mintha a Petőfit alakító Görbe János minden megszólalásakor a Talpra magyart szavalná.

Föltámadott a tenger

Húsz évvel később Kardos Ferenc Petőfi 73 című filmjével tett kísérletet arra, hogy a forradalom és szabadságharc történetét kiszakítsa az állami narratívából és visszaadja a fiatalságnak. Gimnazisták és egyetemisták játsszák újra a forradalom eseményeit, zabolátlan szabadsággal, dühösen énekelve, vidáman törve-zúzva egy pápai gimnáziumban. Az ikonikus pillanatok pontos rekonstruálása helyett fontosabbá válik a teljes szívvel átélt játék. Petőfi szerepében Kovács Mihály bohóckodása ugyanolyan szórakoztató és jelentéses, mint amilyen izgalmasak azok a helyzetek, amelyekben Kovács tényleg belefeledkezik a színjátszás élvezetébe. Kardos vállalja és használja azokat a pillanatokat, amikor a fiatalok kiesnek a szerepükből. Mindez nem csupán az alkotófolyamatra való reflexiót teszi lehetővé, de játékuk őszinte indulatait is kiemeli.

 

Petőfi 73

A hetvenes évek elején az 1848-49-es események felelevenítésén keresztül fogalmazzák meg saját viszonyukat a forradalmisághoz, valamifajta párhuzamot keresnek a történelmi események és a megvalósult szocializmus sikertelenségei között. Az újrajátszás során olyasmit tapasztalnak meg Petőfi eszmeiségéből, amitől az iskolai ünnepségek és kötelező memoriterek korábban megfosztották, az oktatás, a kollégiumi szabályzat, a társadalmi struktúrák módszeresen távoltartották őket. A játékba becsatornázhatják a fennálló rendszerrel szembeni elégedetlenségüket, a forgatás idejére teljesen átveszik az iskola épületei felett az irányítást. „Akkor egyértelmű volt cselekedni. Most van ez a nagy langyosság, most sokkal bonyolultabb a dolog” – mondja az egyik diák. Kardos filmje a hetvenes évek elragadó dokumentuma, kiállás is a kontrollálatlanul üvöltő fiatalság mellett, amelynek sajátja, sőt lételeme kell legyen a forradalom.

Jancsótól Jankovicsig

A Petőfi alakját felidéző, életét konkrétan tematizáló művek mellett számos magyar film a költészetéből inspirálódik. A versek felől közelítve A Petőfi verseit gyakran forgató néző számos magyar filmben megláthatja a költő örökségét.

A népművészet motívumait az elnyomás és forradalom egyetemes fogalmainak vizsgálatába állító alkotó, Jancsó Miklós eszköz- és gondolatvilága több ponton is rokon azzal, amit a költészetben Petőfi képvisel. 1972-es filmjének címében is Petőfi egyik verse, A nép nevében első sorát idézi; a Még kér a nép parasztjai mozgalmi dalokkal és néptánccal fejezik ki összetartozásukat a Monarchia uraival szemben. A rendező nem csak a tizenkilencedik századi agrárszocialista mozgalmak ábrázolásakor, de számos más filmjében is visszanyúl a magyar kultúra, a népi hagyományok szimbólumaihoz; az elnyomott közösségek ezekben találnak önifejezésre, ezekben mutatkozik meg az erejük. Az asszociációt erősíti, hogy a Még kér a népben is feltűnő Cseh Tamás előadásmódja, szerepfelfogása, nyilvános perszónája sokban emlékeztet a köztudatban élő Petőfi-képre: népies-nemzeti, hangos, küldetéstudatos, kezében boros kupa, lant és indián csatabárd.

Még kér a nép

Egészen másképpen nyúl Petőfi népi motívumaihoz a magyar animáció világhírű alakja, Jankovics Marcell. Jankovics első egész estés rajzfilmje Petőfi híres műve nyomán született, a költő születésének 150. évfordulójára. A János vitéz (1973) az elbeszélő költemény romantikáját követi, a rajzfilm sajátos ornamentikája és pompás szecessziós elemei mellett is megőrzi az eredeti szöveg világát. Bármilyen cifra és fényűző legyen is a János vitéz, a vizuális tobzódás nem a káosz és felfordulás, csakis a mesei harmónia kiteljesítését szolgálja.

Közvetlenül a Sátántangó (1994) forgatása után Tarr Béla az Utazás az Alföldön (1995) című rövidfilmmel állított emléket Petőfinek. Széljegyzet, kikacsintás ez a film, amelyben Tarr rámutat a költővel közös szenvedélyére, a rónák végtelenjére, az alföld tengersík vidékére. Az Alföld a Sátántangó falujában egy állapot végtelenségét, végzetes elrendeltségét mutatja, szimbolikus, társadalmi-politikai képzettársításokban gazdag elvonatkoztatás. Bár az Utazás az Alföldön helyszínei és közege hasonlóak, az Alföld ebben az esetben konkrét földrajzi térként sűríti össze magában, ami Tarrban és Petőfiben hasonló. Víg Mihály sötét kocsmákban és lepusztult szobákban Petőfit szaval csendesen, a könnyed sorok mögött is súlyos terheket láttatva.

Petőfiről jut eszembe...

Amellett, hogy számos magyar film jeleníti meg Petőfi sorait vagy idézi fel a költő szellemiségének egy-egy aspektusát, akár a Petőfi karakterétől és korátol távolabb álló filmek is felidézhetik bennünk azokat az érzeteket és jelenségeket, amelyekhez a költő pályája során vissza-visszatért.

SÍKOS A HÓ, SZALAD A SZÁN...

Síkos a hó, szalad a szán,
Esketőre viszik babám,
Esketőre viszik szegényt
Mások kivánsága szerént.

Hej, ha mostan hó lehetnék:
A szán alatt beroskadnék;
Fölfordulna, s kedves babám
Még egyszer átkarolhatnám -

Átkarolnám, ajakára
Csókot nyomnék utójára,
S melegétől hű szivének
Elolvadnék... úgy halnék meg!

Debrecen, 1843. december

A Körhinta Mátéjaként Soós Imre gyengéd szerelemmel rajong a naiv parasztlányért, Mariért (Törőcsik Mari). Amikor megtudja, hogy Marit szülei egy másik férfihez adnák, harcolnia kell a lányért, mégha olyan eszköztelenül is, amilyen a fiú a közösség akaratával szemben. A film kulcsjelenetében szédülésig táncoltatja Marit, szerelmük feloldódik a néptáncban, a falu rosszalló tekintetének kereszttüzében.

Körhinta

Soós Imre legendás színművészetis jelentekzésekor mezítláb adta elő Petőfi Szülőföldemen című versét. Hogy miért pont Petőfit? Mert ez az egy könyv volt a házukban. Tanárait, többek között Gobbi Hildát, Somlay Artúrt, és Nádasdy Kálmánt is letaglózta a fiatal parasztfiú zsenialitása. Tisztasága, határozott vonásai és eltökélt tekintete révén hamarosan egy ország mesebeli királyfia lett.

POHARAMHOZ

Különben én becsüllek, oh pohár!
Csak egy van benned, amit restelek;
Azt restelem csak benned, oh pohár!
Hogy olyan könnyen kihörpentelek.

Ha én tenéked volnék, oh pohár!
Ki nem fogynék a borból sohasem;
Aztán, ha nékem volnál, oh pohár!
Innál belőlem véges-végtelen.

Dunavecse, 1844. április - május

Charlie Chaplin alkoholos befolyásoltság alatt képtelen felmenni a lépcsőn, Ray Milland az alkoholizmussal komolyan küzdő szenvedélybeteg, de még Mads Mikkelsennek sem sikerül tartania a mértéket. Az Éjjel egykor, a Férfiszenvedély és a Még egy kört mindenkinek ugyan három különböző viszonyt mutat be az alkohollal, a három szereplőben mégis közös, hogy az alkohol korlátozza őket, problémát jelent az életükben.

És bár az alkoholizmus valóban komoly társadalmi probléma, tagadhatatlan, hogy sokak számára az alkohol egyszerűen csak kellemes ízű, felszabadító örömforrás, a társas együttlét elmaradhatatlan kelléke, amihez semmilyen kellemetlen konnotáció nem társul. Ennek az érzetnek egy rendkívül szórakoztató lenyomata George Albert Smith Old Man Drinking a Glass of Beer 1897-es filmje. Az idős férfi rendkívüli beleéléssel öntögeti a poharába a sört, grimaszol és zavarbaejtően jól érzi magát. Smith a korai filmek naivitásával mutatja meg az ittas állapotot, mielőtt még megszilárdult volna az alkohol romlást hozó szerepe a filmekben.

ÉN ÉS A NAP

Bámulja sok oly epedőleg a holdat,
Ezt a megtestesült sohajt.
Miattam akár kimaradjon örökre,
Nem csüggök én merengve rajt.

Megtestesülése te érzeteimnek,
Magas, fényes, hő napsugár!
Te vagy szivem öröme, gyönyörüsége,
Érted szemem, lelkem sovár.

Egymás szeretői vagyunk mi a nappal;
Mi hűséges két szerető!
Ki mondja meg: én melegűlök-e tőle?
Vagy szívemtől melegszik ő?

És hogyha siromba leűzni fog a sors,
Csak azt az egyet fájlalom,
Hogy majd szeretőmet a földnek alatta,
A szép napot, nem láthatom.

De szabad a holtnak egy óra naponként,
S én arra kérem istenem:
Éjfél idején legyen zárva koporsóm,
S nyíljon meg az délben nekem!

Pest, 1845. szeptember 10 - 24. között

Stan Brakhage két tizenhat milliméteres szalag közé ragasztott molylepkeszárnyakat, virágszirmokat és fűszálakat. A kamera kiiktatásával olyan, közvetlen filmet készített, mely esetében a film anyaga nem csak képletes értelemben a valóság lenyomata, hanem a valós tárgyak tényleges hordozója. A lehető legközelebb kerül a film a filmezés tárgyához, miközben az efféle munka feltétele a tárgy halála. Brakhage a munka motivációját a molylepkék viselkedésének leírásával magyarázta: „(...) ezek az őrült molylepkék belerepülnek a gyertyafénybe, és halálra égetik magukat, és pontosan ez történik velem is.”

A BÁNAT? EGY NAGY ÓCEÁN

A bánat? egy nagy oceán.
S az öröm?
Az oceán kis gyöngye. Talán,
Mire fölhozom, össze is töröm.

Szalkszentmárton, 1846. március 10. előtt  

„Az életemet a veled töltött pillanatokban mérem” – mondja Lisa, a Levél egy ismeretlen asszonytól (Max Ophüls, 1948) című film főszereplője. Max Ophüls remekművében a rendíthetetlen szerelem és a végzetes önpusztítás illékony pillanatokban találkozik. A fiatal Lisa egy bécsi bérház lakója, reménytelenül beleszeret a szomszédjába, a lehengerlően tehetséges zongoristába. Minden alkalmat megragad, hogy a falon át hallgathassa Stefan játékát, plátói szerelme teljesen átveszi az irányítást az élete alatt. Elsodorja őket egymás mellől az élet, de Lisa még mindig keresi az alkalmat, hogy a zongorista észrevegye őt. Egyetlen éjszakára valóban egymáséi lesznek, de következő találkozásukkor Stefan már nem ismeri meg a lányt. Amikor pedig feltárul előtte a lány törhetetlen, egész életét végigkísérő, ragaszkodó szerelme, már túl késő.

Levél egy ismeretlen asszonytól

 

Az önfeladó szerelem súlyos terhét Lisa számára pehelykönnyűvé teszi néhány boldog pillanat, míg Stefan felelőtlen életének boldog percei egy csapásra elporladnak, amikor megérti, hogy kegyetlensége észrevétlenül saját maga ellen fordult.

AKASSZÁTOK FÖL A KIRÁLYOKAT!

Lamberg szivében kés, Latour nyakán
Kötél, s utánok több is jön talán,
Hatalmas kezdesz lenni végre, nép!
Ez mind igen jó, mind valóban szép,
De még ezzel nem tettetek sokat -
Akasszátok föl a királyokat!

Kaszálhatd a fűt világvégeig,
Holnap kinő az, ha ma lenyesik.
Tördelheted le a fa lombjait,
Idő jártával újra kivirít;
Tövestül kell kitépni azokat -
Akasszátok föl a királyokat!

Vagy nem tanúltad még meg, oh világ,
Gyülölni méltóképen a királyt?
Oh, hogyha szétönthetném köztetek
Azt a szilaj veszett gyülöletet,
Mitől keblem, mint a tenger, dagad! -
Akasszátok föl a királyokat!

TOVÁBB AZ ARCANUM OLDALÁN OLVASHATÓ.

„Petőfi Sándor kincse” – jegyezte fel a költő Saint-Just A forradalom szelleme című könyvébe.

Az Egy ország, egy király (Pierre Schoeller, 2018) a francia színészek legjavát sorakoztatja fel, és az utóbbi évek történelmi filmjeihez képest szokatlanul ambíciózus történetvezetéssel és nagyszabású jelenetekkel idézi fel a francia forradalmat. A forma a forradalom érzelmi tartalmát fejezi ki; Schoeller hatalmas belső szabadsággal, szinte avantgárd módon kalandozik el a harag képi megjelenítésében. A nép ráébred az igazságtalanságokra, amelyeket addig magától értetődőnek hitt, és saját erejére, amellyel azokat leküzdheti. A történelmi események szinte elvesznek a cselekményben, a konkrétumok háttérbe szorulnak; a megállíthatatlanul feltörő indulatok elsöprik a narratívát. A forradalom a nép felkelésétől az igazság győzelméig, a király haláláig tart.

Egy ország, egy király

Azon túl, hogy versek és filmek összekapcsolása izgalmas játék, a párosítások személyességüknél fogva közelebb engednek a versekhez, miközben a filmeket is új nézőpontból világítják meg. Ahogyan Kardos Ferenc filmjének gimnazistái, úgy a mindenkori fiatalság számára is fontos lenne, hogy találkozzanak Petőfi költészetének memoritereken és kötelező iskolai ünnepségeken túlmutató dimenzióival, ezzel elkerülve azokat a skatulyákat, amelyekbe a költő életművét különböző társadalmi struktúrák és politikai rendszerek belekényszerítik.

A vers-film párok sora a végtelenségig folytatható, sőt, elkerülhetetlenül folytatódni is fog, a Petőfit és a filmeket egyaránt szerető olvasó-nézőknek köszönhetően. Ha a legtöbbünk életében nem is jön el a lehetőség, hogy egy iskola épületét feldúlva újraértelmezzük Petőfi szerepét és költészetét, itt vannak a versek és a filmes asszociációink. Vagy elfoglalhatjuk a nyomdákat, összetolhatjuk az iskolapadokat, hogy a forradami tanács tervezőasztalává váljanak, és megtanulhatjuk sajátunkként kezelni közös tereinket, színpadainkat, vásznainkat.