K3: Kicsi a film, de erős

Még az erős mezőnyből is kiemelkedik Gothár Péter filmje, mely forma és tartalom tökéletes egységét valósítja meg. A Tanúvallomás elemi erővel visz filmre egy kiválóan megírt női monológot. A helyszín egy lepusztult őrszoba, ahol a nő épp vallomást tesz egy gyilkosságról. Az elkövető pedig a saját férje, akit ő maga kért, hogy fenyegessen meg egy hajléktalant, mert folyton bámulja őt az aluljáróban. A fenyegetés azonban túl jól sikerült. A jogi rutinként induló vallomás egyre személyesebbé válik, mígnem egy széthullott család megrázó tragédiája rajzolódik ki belőle. Ezt a személyes hangvételt emeli ki Gothár a háttérben zakatoló írógép kontrasztjával. Mindaz, amit hallunk már messze túlmutat a jegyzőkönyv felvételén. Wéber Kata lenyűgöző hitelességgel alakítja a központi karaktert, aki görcsösen próbálja magyarázni a történteket. Persze a film épp arra mutat rá, hogy vannak olyan dolgok, amikre nem létezik megnyugtató magyarázat. A váltakozó ritmusú vágás tökéletesen illeszkedik a monológ zaklatottságához. A felidézett emlékek megkopottságát pedig mozgókép és fotó ötletes keverésével érzékelteti Gothár.
   
Horváth  Lili Vakáció című rövidfilmjével már a tavalyi szemlén is bizonyította tehetségét. Idei filmje kevésbé erőteljes, de hasonlóan professzionális alkotás. Az Ottlik Géza novellája alapján készült Uszodai tolvaj szép képekben és remek színészekkel mutatja be egy barátság végét, de nem képes a kapcsolatokat mérgező elhallgatott érzelmek légkörét olyan fojtogató hitelességgel ábrázolni, mint a Vakáció. Külön értéke azonban, hogy a roma fiú karakterét a sztereotípiákon felülemelkedve formálja meg, ami a magyar filmben és médiában meglehetősen ritka jelenség. 
   

A szatirikus hangvétel működik Hazatérés

A Kócos zavarba ejtő alkotás. Formai szempontból tökéletes, de a tartalom hagy némi kívánnivalót maga után. Igazi kafkai történetet látunk egy kisfiúról, akit a tanárai folyamatosan büntetnek, mert elüt az osztálytársaitól. Végül persze a fiú behódol a lélektani terrornak, és magára ölti azt a bárgyú vigyort, amit a tablófotón elvárnak tőle. Gerő Marcell filmje mindezt meggyőző színészi játékkal, lélegzetelállító képi világgal, és ügyesen kicentizett dramaturgiával mutatja be. Azonban ehhez hasonló disztópiát már számtalanszor láthattunk. Az iskola, mint az egyéniségeket felismerhetetlen masszává gyúró társadalom metaforája is lerágott csontnak számít (elég az If-re vagy a The Wall-ra gondolni). A Kócos hibátlanul mondja fel ugyan a leckét, de nem ad hozzá semmi újat ehhez a gondolatkörhöz. 
   
Jóvér Csaba filmje is elsősorban a szemet gyönyörködteti. Az édesapja csontvázáért Angliából hazatérő férfi történetében nem igazán élhető át a dráma. Inkább az a szatirikus hangvétel működik, mellyel a magyar egészségügy állapotáról fest – nem túl derűlátó – képet. A Hazatérés legfőbb értéke azonban az a formai megoldás, hogy egyetlen, vágás nélküli jelenetben mutatja be a groteszk cselekményt. Persze ez önmagában még nem számít bravúrnak, hiszen lehet ilyet átgondolatlanul is csinálni. De Jóvér Csaba filmjében érezhetően mindig van oka annak, hogy miért épp azt mutatja a kamera, amit mutat. A Csáth Géza noveállájából készült Hazatérés-ben egyetlen nyolc perces beállításban, három körsvenkkel járjuk be a film terét és történetét. 
   
A négy komoly kisjátékfilm mellé, üde színfoltként bekerült egy kísérleti film is. A Nyári egyenlet egy szabadtéri játszadozás hangulatát próbálja meg összekötni egy alter-punk koncert légkörével, persze szigorúan tisztafilmes eszközökkel. Gyors vágásokkal, egy-két formai motívumot variálva közvetít a füstös pincehelység, és a hegyi tisztás eseményei között. Fölfedezhetünk benne pár ötletes vizuális megoldást, de azért a film legnagyobb erénye mégiscsak a rövidsége.