Horváth Lili: Uszodai tolvaj

filmhu: Az Uszodai tolvaj eredetileg egy Ottlik novella. Kaptad, vagy választottad magadnak?

Horváth Lili: Az volt a feladat, hogy irodalmi alapanyagot válasszak magamnak, és én nagyon szeretem Ottlikot, több írását is kedvem lenne megfilmesíteni. Az Iskola a határon-hoz vagy a Budához mondjuk nem mernék nyúlni egyelőre.

filmhu: És miért pont ezt a művet választottad Ottliktól?

H.L.: Amikor az Uszodai tolvaj című novellát olvastam, nagyon erősen megjelent előttem egy hely, egy tér a kilencedik kerületben, és egy arc, a főszereplő Gyuszié, akit régebbről ismertem – ebből a kettőből kiindulva hirtelen összeállt a fejemben, hogy lehetne ezt filmre áttenni úgy, hogy az eredeti írás lelkéhez hű maradjon, de közben az enyém is legyen.

filmhu: Az nem okozott nehézséget, hogy ez igazából nem a te világod, mi volt a kapcsolódási pont egy fiúk közti barátsághoz?

H.L.: Két kamasz fiú barátsága szerintem nagyon izgalmas és titokzatos téma, amihez könnyen tudtam kapcsolódni, de pont az volt a jó benne, hogy nem személyes a dolog. Az előző filmem, a Vakáció saját írásból készült – most jól esett, hogy irodalmi alapra támaszkodhattam.

filmhu: Ezután merre tartasz? Idegen alapanyag, vagy saját történet következik?

H.L.: Megint saját anyagon dolgozom. Most kezdjük el előkészíteni a diplomafilmemet – Napszúrás lesz a címe, de nem nyári történet.

Végigjártunk nagyon sok uszodát Uszodai tolvaj

H.L.: Ma játszódik –  hogy mégis kicsit retrósnak hat, a helyszínekből következik, és abból, hogy a szereplők egy része ott is él, ahol forgattunk. Ezek ilyen helyek, ilyen arcok itt és most. De ha megnézed a ruhákat vagy a tárgyakat, amik a szereplőket körülveszik, látod, hogy ma játszódik a történet.

filmhu: Ehhez a koncepcióhoz remekül megtaláltad a helyszínt, az egri sportuszodát, hogy bukkantál rá?

H.L.: A novella is vidéken játszódik. Maly Robi, az operatőr régen vízilabdázott, és emlékezett az egri sportuszodára. Végigjártunk nagyon sok uszodát az országban, de a közelébe se jött egyik sem ennek. Vizuálisan nagyon megkapó tér, gyönyörű színekkel, formákkal, de közben ott van az a rohadás a falakon, amit nem lehet létrehozni, megfesteni, mert ilyen textúrákat csak az idő tud csinálni. Az meg, hogy kavicsos a medence alja, mára igazán ritkaságszámba megy, hálás feladat volt fényképezni. Mivel ez egy gyerekkori történet, a saját gyerekkorunk színeiben kezdtünk gondolkozni – Robival mi egyidősek vagyunk, hasonlók a referenciák. Előszedtük az akkori fényképeinket, és ebben az uszodában pont az a színvilág köszönt vissza.

filmhu: Miért ott hagyod abba a történetet, ahol?

H.L.: Van egy közeli, ami azt sugallja, hogy Gyuszi pontosan tudja, hogy Rigó lopta el a pénzét, de nem mondja ezt ki, csak mind a ketten tudják. Azt akartuk, hogy ezután úgy legyen vége, hogy Gyuszi kap valamit cserébe: azt, hogy az apja meg őközte létrejön egy beszélgetés, ami egy váratlan ajándék – nem onnan jön a megkönnyebbülés, ahonnan gondolná.

filmhu: Nagyon meg kellett vágni a felvett anyagot?

H.L.: Sok múlt a vágáson, mert nagyon szűkösen forgattunk, szinte minden felvett snitt használva van, ha nem is ott, ahova eredetileg szántuk. Egyszer már azt hittük, kész a film, és akkor a tanáraink tanácsára még egyszer szétszedtük teljesen, hogy ezt a végleges ritmust megtaláljuk. Egy filmet amúgy a végtelenségig lehet vágni, soha nincs kész, minden vetítésen másképp tűnnek a hosszok, de egyszer csak mégis muszáj azt mondani, hogy nem nyúlunk többet hozzá, kész van.