KAFF 2005.

Talán némiképp nehézkesen indult a szervezés, de a fesztivál mindenért kárpótolta az érdeklődőket. Több helyszínen tartottak vetítéseket és különböző programokat, a napirendben az öt nap alatt, a négyszáz film mellett közös fürdőzés és kirándulás is szerepelt.

Jacques-Remy Girerd Özönvíz című filmje kapta a fesztivál nagydíját

Az idei versenyprogramban 38 rövidfilm, 13 elsőfilm és tv-sorozat, 36 reklámfilm és 2 egészestés animációt vetítettek. Retrospektív szekcióban tisztelgett a fesztivál Reisenbüchler Sándor, Szabó Szabolcs, John Halas, René Laloux, valamint a tavaly 70. életévét betöltött Nepp József előtt. Filmjeikből válogatást láthatott a közönség, igazi csemegeként Nepp József első munkáját is levetítették, melyben már felfedezhető későbbi Gusztáv figura.

A programban főként rövidfilmek szerepeltek, bár két egész estés alkotást is láthatott a közönség. Tendencia, hogy évente sokkal több rövid terjedelmű mű készül el, a beszélgetések is többnyire e körül forogtak. A kérdés csupán az, hogy ennek anyagi, vagy inkább egyéb okai lehetnek.
 
Hiányzik az ötlet

Hegedűs Márton, a fiatal animációs rendező szerint hiányzik az ötlet. „Egy egészestés animációs filmet megcsinálni nagyon nehéz, kellenek hozzá azok, akik a megszületett ötletet végig tudják vinni az egész filmen. Kevesen képesek erre, és sok esetben az anyagiak is hiányoznak hozzá. Vannak olyan országok - Franciaország vagy Kína például - ahol támogatják az animációs filmeket, így sok jó, és természetesen sok rossz alkotás is elkészül. Nehéz eldönteni, hogy nálunk ez pontosan hogy van, de az biztos, hogy a lehetőség nagyon kevés.”

„Néztem az egészestés filmeket, és az vetődött fel bennem, sok film esetében nincs meg az ötlet, ami az animáció felé sodorná az alkotást, más műfajban, nagyjátékfilmként ugyanúgy elkészülhetne az adott mű – mondta Buglya Sándor filmrendező. Az animálás stilizációt ad ugyan a filmnek, de csak ennyiben animációs alkotás. Egészestés filmet csinálni persze nagyon nehéz. Én általában azokra a hosszú filmekre emlékszem, ahol a karakterek nem szimpla lenyomatai az irodalmi műnek, hanem azokra, ahol a film minden kockája élményt adott. Ha valami egyedit láthattam a vásznon, nem a lejáratott stílus újabb esetét tanulmányozhattunk. Rengeteg Hófehérke adaptáció született, mégis szinte mindet elfelejtettük épp azért, mert nem hozott semmi újat. A rövidfilmek azért izgalmasabbak számomra, mert az alkotó látásmódján keresztül mindig újra és újra felfedezek a filmben valamit. Új ízeket, felhangokat tapasztalok meg többszöri újranézése során is. Az egyszerű, ötlettelen adaptációt első megnézés után elfelejtjük. Ezért veszélyes a digitális módszer, mert a bejáratott technikák használata közben elvesznek az egyedi felhangok.”

„A flash szerintem egy nagyon jó ugródeszka – mondta Hegedűs Márton. Ha valaki ezt a technikát képes jól alkalmazni, rengeteg tapasztalatot tud szerezni. Olyan ez, mint amikor egy zenekar amatőr felszereléssel, egy egyszerű dobkészlettel, erősítővel kezd el zenélni. Ha jó zenét tudnak így létrehozni, akkor képesek lesznek majd tovább lépni, ráadásul megjön az igény is bennük arra, hogy tovább menjenek. A flash valójában egy fogyatékos technika, de lehet jól alkalmazni. Ez persze azzal is jár, hogy rengeteg film elkészül amik kevésbé jól sikerültek, de egyfajta szakmaiság is belenevelődik az emberekbe. Ha megtanulja valaki kezelni ezt a technikát, akár profi módon is, csak szakember marad, ha nincs meg a kellő ötlet. A film mindig az ötleten alapul, az hozza a karaktert, a cselekményt amire már lehet építeni sztorit, és így tovább. Egy rövid filmhez egy jó ötlet elég, de csak előszörre.”

Az egész környezet él, lélegzik

Az ütköztetés fenttartja a figyelmet Hegedűs Márton: Zzaj

Féjja Sándor számára, mint elmondta a legfontosabb az empátia és identifikáció. „Balázs Béla első filmesztétikai művében kifejtette, milyen fontos a néző számára  a hagyományos beleélés, beleérzés, az azonosulás. Egy szereplővel sokkal könnyebb azonosulni, talán ezért is fordul elő, hogy a hosszabb animációs filmek esetében a figurák valós, élő szereplőkre is lecserélhetők lennének. A rövidfilmekben sokszor szereplőnk sincs, akivel azonosulhatnánk – egy vízcseppel, egy kővel nehéz is lenne – ám az atmoszférateremtés olyan erős, hogy mégis megtörténik az azonosulás. Nem hősök élnek ebben a világban, hanem minden, az egész környezet él, lélegzik. Hál Istennek az animáció képes kikapcsolni ezt a dolgot, a filmek által az atmoszférára tudunk koncentrálni, az annyira fontos azonosulás ezzel történik meg, nem a szereplőkkel. Nem a filmbeli figura által azonosulunk a világgal, de a film teremtette atmoszférával mégis tudunk a szerző személyén keresztül. A személyiség, az alkotó lényének kifejezésére alkalmasabb a rövidfilm, mely képes önarcképet adni az alkotóról.”

„Azt szeretem, ha egy film intellektuális és érzelmi csiklandozás – tette hozzá Buglya Sándor. Ha bizonyos dolgok hasonlítanak, szerkezetükben emlékeztetnek bizonyos tárgyakra, a néző hamar kitalálja miről van szó. Az emlékidézés teszi emberivé a filmet, nem a konkretizálás. Egy állapot, hangulat megragadása a lényeg, amivel azonosulni lehet és erre tényleg alkalmasabbak a rövidfilmek. Akkor jó egy alkotás, ha nagyon sok olvasata, több rétege van, ha többször újranézhető. Ekkor lesz a néző számára élmény. Azonban ha egy film ugyanazt a formát variálja, hamar unalmassá válhat. Nem jó, ha kiszámítható egy film, ha leltárszerűen vonultatja fel a formákat, olyanná válik, mint egy rejtvény, a néző előre ki akarja találni azt, hogy mi fog következni. Nem jó, ha a film lassabb, mint a néző, a célszerűség hamar kiderül. Ha például a kézről szól egy animáció és leltárszerűen bemutatjuk mit lehet ezzel a kézzel csinálni, a néző egy idő után találgatni kezd, mi következhet még. Eszébe jut, a kéz simogatni is tud, és lám tényleg, megjelenik a filmben. A kontraszt, az ütköztetés az eszköze annak, hogy a néző érdeklődését fenntartsa egy film. Ez a műfaj az mely képes csodát varázsolni a vászonra. A finoman cizellált munka elvisz a varázslatba, a jó film egyetlen kockája is képzőművészeti alkotás.”

Itt ülünk a váróteremben

A beszélgetések jó hangulatban teltek, családias légkör uralkodott a néhány nap alatt. Az animációval foglalkozó emberek összegyűltek, eszmét cseréltek, tanácsokkal, tapasztalatokkal látták el egymást. Az anyagiakról persze sok szó esett, azonban arra a kérdésre, mennyire tragikus a helyzet ma, Hegedűs Márton így reagált: „Sokszor minél tragikusabb a helyzet, annál jobb, mert így csak az foglalkozik vele, akit tényleg érdekel. Persze ez kétélű dolog, sok ember nem jut elegendő lehetőséghez. Középen vagyunk. Tőlünk keletre sokkal rosszabb a helyzet, tőlünk nyugatabbra sokkal jobb. Vannak akik már fölszálltak, vannak akik még el sem értek a reptérre, mi meg itt ülünk a váróteremben.”