Karlovy Vary: Sör és cirkusz

A megnyitó napján már egy gombostűt sem lehetett leejteni a Thermal Hotel előtt. Jutott itt kenyér is és cirkusz is bőven a népnek. Az előbbiről a pecsenyesütők az utóbbiról a fesztiválra érkező díszvendégek gondoskodtak. Karlovy Vary mindig igyekszik kitenni magáért, ha bőkezű vendéglátásról és ünnepélyes alkalmakról van szó, a nyitó- és záróceremóniákra pedig mindig valami show-műsorral készül, hogy az alkalomhoz méltóan ünnepélyes hangulatot kölcsönözzön az eseménynek. A szervezők az elmúlt években és idén is olyan alkotást választottak nyitófilmnek, amely valamilyen formában kötődik a show businesshez. Ilyen volt tavaly Tom DiCillo Deliriousaés az idei What Just Happened is.

Barry Levinson filmje már szerepelt az idei Sundance programjában, és Cannes-ban ez zárta a fesztivált, igencsak megosztva az ottani közönséget. A hollywoodi kulisszatitkokat feltáró producerről szóló történetet ki más írhatta volna, mint egy hollywoodi producer, Art Linson, aki úgy gondolta nagy titkot árul el azzal, ha lerántja a leplet arról, hogyan is mennek a tárgyalások a stúdióvezetőkkel, akiket a számokon kívül nem sok minden érdekel, és, valljuk be, nem is nagyon értenek máshoz, a tesztvetítések közönsége pedig…, nos, most már érthető miért olyan a legtöbb stúdiófilm, mintha 12 éveseknek készülne. Aki most jött a falvédőről, annak esetleg még mondhat újat a történet, de aki akár csak hébe-hóba is elmegy a moziba, vagy elolvas egy-két írást a témában, már előre borítékolhatja a poénokat.

Sztárparádé, hollywoodi önreflexió, vékonyka történet

Az egyetlen és igazán nagy erénye a filmnek a még hollywoodi mércével sem mindennapi szereposztása. A korosodó, minden szinten válságba jutott producert Robert De Niro játssza, akinek partnerei, Sean Penn és Bruce Willis ezúttal némi öniróniával önmagukat alakítják, de remek Stanley Tucci is az ambiciózus forgatókönyvíró szerepében, aki a könyvén kívül a producer éppen válni készülő feleségén (Robin Wright Penn) is dolgozik. Említésre méltó még John Torturro is, aki Bruce Willis neurotikus ügynökeként igyekszik a sztár és mindenki más között közvetíteni. Ám a nagy színészek esete Barry Levinsonnal jó példa arra, hogy nem feltétlenül elég egy jó filmhez a sok kiváló színész.

Sok hűhó semmiért ennyi tehetséget felsorakoztatni egy ennyire soványka és elcsépelt gondolathoz. A What Just Happened messze elmarad az 1997-es, Amikor a farok csóválja valóban ötletes szatírájától. Arra viszont kiválóan alkalmas, hogy a már említett nagy nevek némelyikét odavonzza a fesztiválra. Gyaníthatóan ezért lett itt Karlovy Varyban is nyitófilm, mert így két nyomós okot is adott Robert De Nirónak a látogatásra (a másik a Kristály Gömb, amivel a fesztivál azokat tünteti ki, akik különösen sokat tettek a világ filmművészetért).

Terribly Happy (Frygtelig Lykkelig) a címe Henrik Ruben Genz dán rendező filmjének, amelyben aztán nem sok "szörnyen boldog" emberrel találkozunk. Már az első képkockákból kiderül, az elkövetkező 105 percben sem látunk majd semmit, abból a címben emlegetett fene nagy boldogságból. A Jütland-félsziget kis vidéki városkájában játszódó, állítólag valós események inspirálta történet igencsak nyomasztóra sikerült. A kis közösségnek ugyanis sajátos törvényei vannak, amelyek alól nem bújhat ki senki, sőt mi több, innen, erről az Isten háta mögötti helyről csak a halál az egyetlen kiút. A helyiek mogorva népek, nem fogadják szívesen az idegent, de ha már itt van, nem is engedik el soha. Egy fiatal rendőrt helyeznek ide Koppenhágából, hogy hátrahagyva múltjának démonait átmenetileg itt bújjon el a világ szeme elől. Robert a nyugalmas kisvárosi munkában reméli megtalálni a megoldást problémáira és meglelni saját lelki békéjét.

Titkok és hazugásgok, illetve mocsár - Terribly Happy

A munka rendben is van, de a lelki béke, már egy kicsit nehezebb egy olyan helyen, ahol az első ember, akivel találkozik – egy szemrevaló fiatalasszony – azzal fogadja, hogy elmeséli neki milyen brutálisan bánik vele a férje. Robert jó rendőrhöz méltóan azonnal utánajár a nő állításának, ám rögtön az elején azzal kell szembesülnie, hogy itt ugyan mindenki tud mindenről, de bele senki nem avatkozik a dolgokba. Így van ez a bolti lopások tettenérésekor és minden egyes alkalommal, ha valaki törvénybe ütközőt tesz. A faluszéli géptemető mocsár ugyanúgy elnyeli a bizonyítékokat és a titkokat, ahogy a közösség tagjai gondoskodnak arról, hogy innen ugyan semmi se szivárogjon ki. Kéz kezet mos, és az idegen vagy beáll a sorba, vagy ő is a mocsárban végzi, mert a közös bűnök felett közös a hallgatás, és ez olyan egységbe kovácsolja az embereket, amiből nem lehet kiválni. Nyomasztó thriller és egyben családi dráma Henrik Ruben Genz filmje, amely mind hangulatában, mind témájában sokban hasonlít a tavalyi díjnyertes versenyfilmhez, Balthasar KormákurMýrinjéhez (Jar City) (magyarul Vérvonal, a 15. Titanic filmfesztivál fődíját is elnyerte - a szerk.).
 
Meglehetősen költséges cirkusz Juraj Jakubisko szlovák, cseh, angol és magyar koprodukcióban készült Bathory című monumentális történelmi filmje a véreskezű gyilkosként elhíresült Báthory Erzsébetről. A film kétségtelenül az idei év „hazai” szuperprodukciója, amit már a tavalyi fesztiválon színes sajtóanyaggal próbáltak beharangozni. Gigászi költségvetéssel, ha lehet hinni a szóbeszédnek, háromszáz millió cseh koronából (forintban az még egy nullát jelent!) készítettek az angol Anna Friellel a címszerepben. Jakubisko ambiciózus kosztümös filmje a grófnő hírnevét kívánja tisztára mosni. Báthory Erzsébet ugyanis a Guiness Rekordok Könyvébe is beírta magát véres tetteivel, minden idők egyik legtöbb emberéletet követelő gyilkosaként. Tetteiről számtalan szóbeszéd keringett és kering azóta is, mert ahogy azt Jakubisko is hangsúlyozza filmjében, „minél kevesebb a tény, annál több a legenda.”

Koncepciós per, kapzsiság, hiúság a Bathoryban

Nos, eszerint a változat szerint a grófnő boldog házasságának a Magyarországon dúló háború vet szomorú véget és a magányos és különös vérbetegségben szenvedő asszony társa egy magát Caravaggiónak (!) nevező olasz festő lesz, amit sokan nem néznek jó szemmel. A grófnő betegségében egy javasasszony Darvulia siet a segítségére, akinek ténykedéseit pedig még annyira sem nézik jó szemmel, annál is inkább, mert különös halálesetek történnek a környéken, amelyeket előbb-utóbb mindenki Darvulia ténykedéseinek tulajdonít, illetve mindenki Erzsébet szépségével és korát messze meghazudtoló fiatalosságával hoz összefüggésbe.

Az orvosságoktól és a rá nehezedő nyomástól egyre inkább kiszámíthatatlanná váló grófnő a maga különc szokásaival pedig könnyű célpontja lesz a szóbeszédeknek, és a tekintélyes vagyonára pályázó magyar nemeseknek. E történet szerint a fürdőkádjában nem szüzek vére, csupán vörös gyógynövények keveréke habzik, a gyilkosságokat és kínzásokat pedig a grófnő kegyeire és vagyonára egyaránt pályázó Thurzó és felesége követik el, hogy bemocskolják az asszony hírnevét. A grófnő vesztét nem hiúsága, hanem az emberi hiszékenység és a kapzsiság okozza.

Báthory Erzsébet, ha úgy tetszik, egy reneszánsz kori koncepciós per ártatlan áldozata – legalább is Jakubisko filmje szerint. Hogy ebben mennyi az igazság, az talán sohasem derül ki, de nem is érdekes, mert a legendák mindig izgalmasabbak a tényeknél, és végtére is Jakubisko filmje sem dokumentumdráma, hanem az eredetihez hasonlóan romantikus ellen-legenda. A film minden hibája ellenére – mert van neki bőven – nem annyira rossz, mint ahogy hírlett. Igaz, Anna Friel kezdeti halovány játéka kis híján elvette a kedvem a folytatástól. A színésznő, mentségére legyen szólva, idővel beleerősít, és a film harmadik, talán legjobbra sikerült, záró fejezetére felnő a feladathoz.