Annak idején A fehér alsó című kisjátékfilmhez az alkotók a sajtóanyagban a „Fiatal menedzserek tizenkét pontját” is mellékelték, melyből a tizenegyedik pont egészen pontosan így hangzott: „A yuppie ápolja a magyar nyelvet. Még account managerként is a sales meetingen”. Almási Réka szórakoztató társadalmi szatírájának, a Team Buildingnek az előbbi idézet akár a mottója is lehetne: egy balatoni városkában járunk egy csapatépítő tréningen, ahol különböző korú, nemű és háttérrel rendelkező középvezetőknek terjeszti az igét a magyar és a brit tréner (az előbbi a démonian szuggesztív Fullajtár Andrea parádés alakításában). A film kétnyelvű tehát: az agymosás egyszerre folyik in English és in Hungarian.
Almási jó érzékkel látja meg, hogy mi a röhögtetően kínos a multivállalatok szervezeti felépítésében, valamint azokban az elvárásokban, melyeket a dolgozóikkal szemben támasztanak. A csapat és a vezérei egyszerre emlékeztetnek valamiféle vallási szektára guruikkal az élen, valamint egy büntetés végrehajtási intézményre egyen öltözetű rabokkal és smasszerokkal, akik közül, hogy az analógia teljes legyen, a team eminense egy ponton még végig is megy a cellák közötti szűk folyósón, hogy mindenhová bezörögetve tudassa, hamarosan gyülekező lesz az udvaron.
A Team Building színészi alakításokban, abszurd helyzetek bemutatásban, a szatirikus élben erős vállalás – a csapat tagjai, vagyis a mellékszereplők közül bárkit kiemelhetnénk, hiszen Vasvári Emese ugyanolyan tűpontosan hozza a figuráját, mint Derzsi János vagy Kamarás Iván. A gond az inkább a rendező debütáló mozijával, hogy a fő cselekményszál, vagyis a madzag, amire ezeket a különálló gyöngyszemeket felfűzi, nem elég erős, és közel sem olyan izgalmas, érdekfeszítő, ütős, mint az egyes, a tréningen játszódó epizódok, magyarán a film mellékszálai.
A történetbeli csapat – bizonyítvány, hogy mégiscsak akad valami értelme ezeknek a tréningeknek – lényegében egy szereplőként, csordaként, óvodás kiscsoportosokként mozog, akik közül csupán ketten lógnak ki. Méghozzá a főszereplőink, az egykori iskolatársak, Dani (Nagy Zsolt), aki apja kérésére lépett be a vállalathoz, valamint Péter (Nagy Péter), aki abszolút outsider, az angol tréner (Alexis Latham) bízta meg azzal, hogy rögzítse videóra a tréning eseményeit. A két fiú, akik hajdanában jó barátok voltak, tíz év után találkozik egymással először: az előbbi még mindig rebellis típus, ő az, aki állandó beszólogatásaival és zúgolódásaival bomlasztja a teamet, az utóbbi viszont túl van már a lázadó korszakán, akár alkalmazkodni is képes, ha az élet úgy hozza.
A Team Building cselekményére, eseményeire Péter videófelvételei reflektálnak, melyek közül kellően ironikus rögtön az egyik nyitó képsor, amin a társaság a gospel klasszikust (Oh Happy Day) énekli. Ezek a home made video stílusára hajazó, kézikamerás képek leplezik le egyébként, hogy mi rejlik a máz alatt: ma már nem az ördögnek, hanem egy vállalatnak adjuk el a lelkünket, akarat nélküli bábként teljesítve urunk és parancsolónk minden óhaját, hogy időben kifizethessük a számlákat.
Összességében véve élvezetes időtöltés, jó szórakozás a Team Building, de láthatóan szenved még néhány gyerekbetegségtől. Az, hogy a néző a moziból kijövet könnyebben emlékszik vissza a vicces betétekre, a béna csapatépítő feladatokra, Fullajtár Andrea és Kamarás Iván játékára, mint a két főszereplőre és az általuk bejárt útra, nem csupán annak a bizonyítéka, hogy a fő cselekményszál gyengébb, mint a mellékszálak, de talán annak is, hogy magában a témában sincs elég matéria egy nagyjátékfilmhez.
