A találkozó szervezésére Varsányi Ferencet, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) tanárát, illetve a Médiatanács Macskássy Gyula pályázati eljárása bírálóbizottságának tagját kérték fel. Varsányi elmondta, hogy minden pályázatot szívesen látnak, de elsősorban a gyerekeknek szóló rajzfilm sorozatokat, és az egyedi rövid animációkat részesítik előnyben.

kina NMHH5 500
Wang Yong, a Kínai Animációs- és Internet Kultúra Szövetség főtitkára


A Médiatanács animációs filmes támogatása 2011-ben indult el, majd a Magyar Média Mecenatúra  programban 2012-ben és idén is meghirdette Macskássy Gyuláról elnevezett pályázatot. Eddig 32 új animációs film készülhetett el összesen 283 millió forintból.

David Xu, a Csengdui Animációs Szövetség elnöke elmondta, Szecsuán tartomány székhelye fejlett animációs iparáról híres, hozzávetőleg ezer cég tevékenykedik ma ebben az iparágban, évi 100 milliárd jüant meghaladó összbevétellel. Az általuk készített évi több mint 10 ezer percnyi animációs film és játékszoftver-animáció csaknem harmada a nemzetközi piacon is vevőre talál.

Wang Yong, a Kínai Animációs- és Internet Kultúra Szövetség főtitkára arról szólt, hogy noha jelenleg az amerikai filmmel erősebbek a kapcsolataik, szeretnének szorosabb együttműködést kialakítani az európai, azon belül a magyarországi szakemberekkel. A jelenlegi delegációban 28 nagy csengdui cég vezetője vesz részt, akiknek célja, hogy aktív kapcsolatokat létesítsenek magyar partnerekkel - tette hozzá.

kina NMHH1 500


Fülöp József a MOME animációs tanszékének vezetője bemutatta a delegáció tagjainak az egyetem működési rendszerét, és hangsúlyozta, hogy az 1980-ben létrehozott tanszék kiemelt figyelmet szentel a fejlődésre, és arra, hogy lépést tartsanak a korral.

A Magyar Nemzeti Filmalap működésébe Havas Ágnes avatta be a megjelenteket. Kiemelte, hogy fontos műfajnak tekintik az animációt, ezért is támogattak eddig három egész estés animációs alkotást.

Kora délután 15 magyar animációs stúdió - többek között a C.A.K.O. Stúdió, a Kecskemét Film Stúdió, a KEDD Animációs Stúdió, a MOME Anim, a Stúdió Beastarts, továbbá két számítógépes játékokat fejlesztő cég - tartott prezentációt a kínai vendégeknek, akik így átfogó képet kaphattak arról, mennyire színes és változatos a magyar animációs filmgyártás.

kina NMHH4 500
Varsányi Ferenc, a MOME tanára és a a Médiatanács Macskássy Gyula pályázati eljárása bírálóbizottságának tagja


A prezentációkat délután személyes találkozók, megbeszélések követték.

A Médiatanács Magyar Média Mecenatúra által szervezett tematikus találkozó célja, hogy növelje a magyar animációs alkotók ismertségét a nemzetközi terepen, illetve erősítse a kínaimagyar filmes kapcsolatokat. A tervek között szerepel a jövőben egy a Kínai Népköztársaságban megtartandó magyar filmfesztivál is.