A rendező és a forgatókönyvet írótársként jegyző Hegedűs Bálint feltett szándéka volt, hogy a versenyló és a körülötte zajló események mellett rálátást nyújtsanak a századforduló Monarchiája világára, az akkori mindennapokra, szokásokra, vagy az akkor élő, a korszak jellegzetes karakterei közötti viszonyrendszerre. Utóbbi persze leszűkül azokra, akik így vagy úgy, de a ló közelében vannak, illetve azokra a figurákra, akik a főszereplők életét övezik. Azt nyilván senki sem gondolta, hogy bármilyen gyorsan is vágtázott, Kincsem lesz a történet első számú szereplője.
A történelmi kalandfilm így romantikus kalandfilmmé lényegül át, lévén a történet legfőbb eleme a két főszereplő, Blaskovich Ernő (Nagy Ervin) és Klara von Oettingen bárónő (Petrik Andrea) között a kezdetben lazább, de idővel egyre vastagabbá váló szerelmi szál. A lovak és a lóverseny iránti elköteleződését a családi hagyománynak köszönhető Blaskovich egy minden hájjal megkent szélhámos, aki mindkét végéről égetve a gyertyát általában két pont, a lóversenypálya és a bordélyházak között mozog. Miután a ’48-as szabadságharcban résztvevő apját megfosztották minden vagyonától, az ifjú Blaskovichot semmi más nem mozgatja, mint hogy minél többet nyerjen a versenyeken, amiből aztán rendezheti napról napra növekvő adósságait.
Vele szemben von Oettingen bárónő gondtalanul éli napjait a császárt feltétel nélkül szolgáló apja, Otto von Oettingen báró (Gáspár Tibor) védelmező szárnyai alatt. Az idővel egymásba habarodó párt a címszereplő, Kincsem hozza össze egymással, aki először a bárónő tulajdona lesz, majd a történet alakulása szempontjából szerencsésnek minősíthető véletlenek következtében Blaskovich kezébe kerül. A férfi meglát valamit Kincsemben, és elhatározza, hogy legyen az eleinte bármennyire vad és kezelhetetlen, versenylovat farag belőle.
A fentebb említett romantikus kalandfilm műfajából adódóan magától értetődő, hogy Klara és Ernő alakja kerül fókuszba, ebből adódóan viszont az egyébként érdekes, a történet szempontjából akár fontosabb, akár marginálisabb mellékszereplők karakterei kevésbé kidolgozottak. Ezt az írók és a film hibájaként is felróhatjuk, ugyanakkor ne felejtsük el, hogy nem egy háromszereplős kamaradarabról van szó, ahol teljes joggal elvárható a hajszálpontos karakterrajz. A Kincsem egy sokszereplős, szórakoztató közönségfilm, amelyben néhány kivételtől eltekintve - mint Gerlóczy gróf (Keresztes Tamás) minden magyarázat nélküli pálfordulása - nem válik zavaróvá, hogy nincs mindenki felépítve tokától bokáig, ráadásul épp ez az a műfaj, amelyet rendszerint fekete-fehér figurák töltenek meg. Vannak a rosszak, akik nagyon gonoszok, velük szemben pedig a jók, akikért nagyon lehet izgulni.
Szerencsére más a helyzet a két főszereplő esetében, akik elég teret kapnak ahhoz, hogy jól kiismerjük természetüket és tisztán lássuk a tetteik vagy érzéseik mögött megbúvó mozgatórugókat. Ráadásul a játékuk is rendben van, a szívtipró kalandor Blaskovich Ernő szerepére például nehéz lett volna ideálisabb színészt találni Nagy Ervinnél (aki láthatóan jól is érzi magát alfahímként), a prímet mégis Petrik Andrea viszi, aki csordultig tölti élettel a vívódó, dacos és akaratos von Oettingen bárónő figuráját. A színészi teljesítmény tekintetében rajtuk kívül mindenképp dicséret illeti a már említett Gáspár Tibort és Keresztes Tamást, a Blaskovich mindenesét játszó Gyabronka Józsefet, mindenekelőtt pedig Kovács Lehelt, aki ezúttal egy angol zsoké szerepében mutatja meg tehetségét, a legnagyobb győzelmeihez segítve Kincsemet.
A címszereplő csodaló ugyan nem lehet a film főszereplője, de rajta és versenytársain keresztül betekintést nyerünk a lóvásárok nyüzsgésébe, a lótartással vagy a trenírozással járó, sokszor embert próbáló folyamatokba, illetve a lóversenyek világába. E mellett, egyértelmű szimbólumként óhatatlanul bevonja a történetbe a szabadság toposzát, ami különösen fontos akár a bemutatott történelmi kor, akár bizonyos szereplők életének alakulása szempontjából.
A fordulatokban gazdag, finom humorral átszőtt cselekmény megfelelően halad előre a maga tempójában, csupán a bárónő és Blaskovich közötti románc jeleneteinél lassul le, amiben semmi meglepő nincsen. Ellenben felgyorsul, amikor Kincsem a rajtvonalhoz áll. A megnyert versenyek közül három bír kiemelkedő fontossággal, és a futamok felsnittelése vagy a vágás dinamikája láttán fogadjuk el igazán, hogy a reklámfilmes múlttal rendelkező Herendi Gábor kezébe adták a gyeplőt. Herendi tudja, hogyan kell úgy alakítani a látványt, hogy az valóban hasson a nézőre és kellő lendülettel töltse meg az ezt igénylő jeleneteket. A különböző trükkök és a CGI használata sem ismeretlen terep a számára, aminek sokat köszönhet a film.
Lehet azon vitatkozni, hogy szüksége van-e a magyar filmgyártásnak a Kincsemhez hasonló, grandiózus vállalkozásokra, amelyek egyértelmű célja, hogy elsősorban a külcsínre építve vonzzák be a nézők egyébként manapság ezt igénylő többségét a mozikba. A választ az eladott jegyek száma fogja megadni, és ha Herendi filmje beváltja a hozzá fűzött reményeket, prototípusa lehet az olyan, nagy költségvetésű, csillogó-villogó filmeknek, amelyek megérik a pénzünket.
KINCSEM - magyar romantikus kalandfilm, 2017. Rendezte: Herendi Gábor. Írta: Hegedűs Bálint és Herendi Gábor. Kép: Szatmári Péter. Producer: Hutlassa Tamás, Herendi Gábor. Szereplők: Nagy Ervin (Blaskovich Ernő), Petrik Andrea (Klara von Oettingen), Kovács Lehel (Mike Madden), Gáspár Tibor (Otto von Oettingen), Keresztes Tamás (Gerlóczy), Gyabronka József (Hesp Róbert). Forgalmazza: Fórum Hungary. 121 perc.
