2024. 08. 26. filmhu

Kreatív Európa történetek: Sokfélék vagyunk, és ez adja az erőnket

Az Inforg–M&M Film nyertes projektjei

A rendszerváltás eseményeinek megörökítőjéből lett a magyar filmgyártás meghatározó producere Mécs Mónika, az Inforg–M&M Film társalapítója. Számos sikeres koprodukció áll mögöttük és előttük, az összetett társadalmi problémákról és a mély emberi drámákról szóló alkotásaik egész Európában rezonálni tudnak.

A 2011-ben alapított Inforg–M&M Film több ember kollaborációját takarja: Mécs és férje, Mesterházy Ernő közösen jegyzik az M&M Filmet, és azzal a céllal alapították az új céget az Inforg Stúdiót vezető Muhi Andrással együtt, hogy közösen gazdagítsák a magyar kultúrát új tehetségek felkutatásával és értékes filmek tető alá hozásával. „Mi műhelyként működünk, tehát ha bejön hozzánk egy alkotó a forgatókönyvtervével, akkor azon onnantól kezdve közösen dolgozunk a kreatívokkal, több szem többet lát alapon analizáljuk és fejlesztjük a filmterveket. Gondozzuk a projekteket az elejétől a végéig” – mesélte Mécs az Inforg–M&M Film működéséről.

Mécs filmes karrierje a rendszerváltás idején, azzal szoros összefüggésben kezdődött. A Fekete Doboz nevű független filmesekből álló csapat tagjaként Magyarország és a kelet-közép-európai régió többi országának rendszerbontó eseményeit rögzítette kamerára az utókornak. Ekkoriban került be a Színművészeti Főiskolára producer szakra, ahol együtt tanult a rendező, operatőr és vágó osztálytársakkal; ez a kollaboratív szemléletmód azóta is meghatározza a munkáját. „Olyan producereket képeztek, akik nemcsak a filmkészítés financiális és jogi részéhez értenek, hanem rendelkeznek egyfajta látásmóddal, ízléssel, műveltséggel és akár alkotótársként is együttműködnek a stábbal, a rendezővel. Ezt az attitűdöt vittem magammal – együtt dolgozom a munkatársaimmal, belefolyok a forgatókönyv írásába, a castingba és a filmkészítés minden más elemébe.”

Testről és lélekről

Ezen szemlélet eredményeként az alkotók szeretnek újból és újból Méccsel dolgozni; többek között Enyedi Ildikó, akinek legutóbbi két filmje, a Berlinale fődíját elnyerő és Oscar-jelölt Testről és lélekről, illetve a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjába bejutó A feleségem története is a Kreatív Európa MEDIA program támogatásával valósulhatott meg. Enyedi legújabb filmje, a Csendes barát szintén az Inforg–M&M Film égisze alatt forog idén, európai koprodukcióként. Emellett számos másik projekt jár az előkészítés szakaszában, köztük Mécs első forgatókönyve, ami a MEDIA program csomagtervpályázatán nyert támogatást. 

Az Inforg–M&M Film öt nagyjátékfilmmel és egy kisjátékfilmmel pályázott sikerrel, ezek közé tartozik Mécs forgatókönyve is. A Testet egy kómába esett terhes nő megtörtént esete ihlette, ami nehéz etikai és érzelmi döntés meghozására kényszerítette a családot: vetessék el a magzatot az anya életesélyeinek növelése érdekében, vagy próbálják meg életben tartani méhen belül a gyermekét? A csomagterv-támogatás keretében fejlesztik továbbá a Molnár Ferencről szóló életrajzi filmet, egy, az aktív eutanázia kérdéskörét körbejáró családi drámát, illetve az ősemberek idején játszódó alkotást az empátia felfedezéséről. Ezekből a példákból is látszik, hogy Mécs nem fél az érzékeny vagy szokatlan filmtémáktól. „Általában az olyan projektek mellé szoktam odaállni, amelyek érzelmileg is megmozgatnak. Már a fekete dobozos időszakomban is érdekeltek a határhelyzetek és a társadalom perifériáján élő emberek – illetve a bonyolult és nehezen megmagyarázható vagy egyértelműen nem behatárolható és felcímkézhető témák. Fontosnak tartom ezeket bemutatni és elemezni.”

Mécs Mónika és Enyedi Ildikó

A filmek által boncolt súlyos témák ellenére Mécs számára fontos az optimizmus megőrzése. „Én félig tele a pohár mentalitású ember vagyok. Mindig mindenben meglátom a kiutat, a reményt, a lehetőséget. A filmjeinkben is fontosnak tartom, hogy legyen valami remény. Például ott van a Tóth Barnabás rendezésében készült Akik maradtak, ami a nehéz témája ellenére az újrakezdés lehetőségéről szól.” Az Akik maradtak két holokauszttúlélő valószínűtlen, de annál meghatóbb barátságát járja körbe, de Mécs kómába esett anyáról szóló forgatókönyvében sem a tragédián van a hangsúly. „Ez a test még ebben az állapotában is sorsokat mozgat, életet ad és újjászületési lehetőséget nyújt sokaknak. A szerettei életére is hatással van, akik bejárnak hozzá a kórházba és végül az egész kórterem egy különleges találkozóhellyé válik.”

Bár az Inforg–M&M Film a bevételek helyett inkább az értékteremtésre helyezi a hangsúlyt, a filmkészítésnek és a produceri munkának elengedhetetlen eleme a szükséges finanszírozás megszerzése. Amikor egy filmterv finanszírozása több országon keresztül történik, jócskán meghosszabbodhat az elkészítési folyamat, mint egy csak hazai forrásból készülő film esetében, de a koprodukciók kihívásai eltörpülnek az előnyei mellett. „A koprodukcióval nemcsak a költségvetést lehet jelentősen növelni, de megnyílnak a piacok is, hiszen minden beszálló partner automatikusan forgalmazza az elkészült filmet a saját országában is. A filmkészítés mégiscsak közösségi munka, és minél szélesebb körben vonunk be másokat, annál izgalmasabb, sokszínűbb lesz a végeredmény. Az Európai Unió előnye is az, hogy sokfélék vagyunk és ez adja az erőnket – az európai koprodukciók is gazdagodnak a különféle látásmódok kreatív összefonódásával.”

A cikk elsőként a Kreatív Európa MEDIA történetek - Sikeres magyar projektek 2021-2024 című kiadványában jelent meg.
Címlapfotó: Mécs Mónika és A feleségem története

Még több magazin

magazin

„Egy forgatókönyvíró munkája a lapon érhető tetten, nem a filmen” – Forgatókönyves kerekasztal a Filmszemlén

Kerekszasztal-beszélgetés a 45. Magyar Filmszemlén

Kerekasztal-beszélgetés foglalkozott a filmes szakmák legmagányosabbikával, a forgatókönyvírással. A 45. Magyar Filmszemle szakmai programján a…

tovább

magazin

Mi a népi kultúrából táplálkozunk, ebből merítünk erőt

Beszélgetés Pál István Szalonnával és Zsuráfszky Zoltánnal

Bár a stáblistán a nemrég bemutatott Magyar menyegző főszereplői hazai színészek, de Káel Csaba filmjének legalább ugyanolyan fontos hősei a népzene…

tovább
 
hirdetés

Csendes barát

Magányos lelkek váratlan módokon kapcsolódnak egymáshoz Enyedi Ildikó, a Testről és lélekről és A feleségem története rendezőjének legújabb, lélekmelengető munkájában. A magyar-német-francia koprodukcióban, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Csendes barát január 29-től látható a hazai mozikban.

Enyedi Ildikó azokat is képes megszólítani, akik nem beszélnek a szobanövényeikhez

A magyar filmkritikusok fődíját Enyedi Ildikó filmje kapta

Egy fa a Csendes barát egyik főszereplője, mégis erősen nyitott a mozikban

a teljes dosszié

Magyar menyegző

Budapestről Erdélybe, visítós punkzenéből a néptáncba, árucsempészetből pedig szerelmi sokszögbe ugranak a Magyar menyegző filmjének főhősei. Káel Csaba zenés, táncos, romantikus filmje a nemzetközi bemutatók után január 22-én érkezett a magyar mozikba.

Káel Csaba: Háklis vagyok rá, hogy ne törekedjen semmi a zene elé

Szerelem, néptánc, lagzi és egy kis seftelés Erdélyben

Csíkszeredában indult a Magyar menyegző székelyföldi körútja

a teljes dosszié
 
hirdetés
 
Egy másik bolygóról jöttem. De ne aggódjon, nem fogok kitörni a mellkasából.

K-PAX - A belső bolygó

Oszd meg! Az összes idézet