Basri & Salma in A Never-Ending Comedy / r.: Khozy Rizal (Nemzetközi versenyfilmek III. - CSALÁDI KÖR)
Karnevál, pezsgés, színkavalkád, gyerekzsivaj. Nyomasztó családi vacsora, intim szférát nem ismerő, álszent rokonok. Khozy Rizal kisfilmje a családalapítással kapcsolatos társadalmi elvárásról, valamint a gyermektelen párokat érő nyomásról szól. Ez egy sokakat érintő és a világ minden pontján létező jelenség, és bár sokszor igazságtalan és kegyetlen az a bánásmód, amiben a gyermektelen párok részesülnek, ez a kisfilm egy percet sem fordít szomorkodásra. Búslakodás helyett nevetségessé teszi azokat, akik alaptalanul ütik bele az orrukat egy párkapcsolat magánügyeibe. A giccses látványvilág, teátrális színészi játék és túlzó szókimondás egyáltalán nem zavaró, hiszen tökéletesen reprezentálja a helyzet abszurditását. Amikor pedig már azt hinnénk, hogy nem lehet ennél több életet csempészni egy rövidfilmbe, még egy közel 3 perces musicalbetétet is kapunk, ami már csak hab a tortán. (DA)
Peeping Mom / r.: Francis Canitrot (Nemzetközi versenyfilmek III. - CSALÁDI KÖR)
Eli minden vágya, hogy normális életet éljen. Tetszik neki a szomszéd nő, nyugalmat szeretne, örülne, ha saját maga irányíthatná az életét. Eli anyja azonban, aki időskora miatt fia segítségére szorul, nem egészen ilyen életet képzel el fiának. Némiképp megidéződik Michael Powell 1960-as Kamerales (Peeping Tom) című filmje, ahogy Eli és az anyja, még ha egymástól függetlenül is, de egyaránt kukkolják a szembeszomszédot. Bár nincs kimondva, de minden jel arra utal, hogy a nőszexuálisan frusztrált, ami olyannyira feldolgozatlan, hogy a felnőtt fiát nyomasztja vele, így nem csoda, hogy Eli szexualitáshoz való viszonyulása sem a legegészségesebb. A fiú élete gyökeresen megváltozik, amikor anyja váratlanul meghal. Eli első reakciója a pánik, de mi van, ha valójában jól jön neki ez a helyzet? Most talán végre elkezdhet olyan életet élni, amit mindig is akart. Mivel az anya múltját homály fedi, a filmet egyfajta titokzatos és misztikus hangulat uralja, ami a szellemes humorral és expresszív képekkel párosítva rendkívül egyedi élményt ad. (DA)
The Family Portrait / r.: Lea Vidaković (Nemzetközi versenyfilmek III. - CSALÁDI KÖR)
Hogy néz ki egy nagy, arisztokrata család vasárnap délutánja az Osztrák-Magyar Monarchia bukásának idején? Egy apa és lánya nyugodt időtöltéssel számol, amíg meg nem jelenik az apa testvére és annak megszámlálhatatlan hozzátartozója. A kisfilm első felében folyamatosan érkeznek az újabb és újabb rokonok, és bár a ház szinte megtelik emberrel, senki sem vesz tudomást a másikról. Mindenki a maga valóságában létezik, néha kicsit zavarják egymást, de ahhoz soha nem eléggé, hogy bárki felcsattanjon és kifejezze a nemtetszését. A zord képi világ, a zombiként mozgó szereplők és a klasszikus zene sötét és nyomasztó hangulatot teremtenek, de számos pillanat van, amikor olyan abszurd és karikatúra-jellegű a családtagok egymástól való elidegenedése, hogy mindez inkább viccesen hat. A The Family Portrait pusztán a vizualitásával is megállná a helyét, olyan jó élmény nézni a lenyűgöző pontossággal megkomponált képeket és a gyönyörűen kidolgozott stop-motion animációt, de mindemellett egy erősen megfontolandó üzenet is megfogalmazódik. Közben végig az járt a fejemben, hogy ha nem erőltetné meg magát mindenki, hogy az ehhez hasonló eseményeken a lehető legjobb arcát mutassa, valószínűleg ma is rengeteg családi összejövetel ehhez hasonlóan alakulna. (DA)
The Miracle / r.: Nienke Deutz (Nemzetközi versenyfilmek II. – HATÁRHELYZETEK)
A Miracle Hotel egy varázslatos hely. Luxusszállás, folyamatosan rendelkezésre álló, kedves személyzet, wellness és spa részleg, isteni ételek, tombolaest. Az itt nyaraló Irma egyedül van, de nem tűnik magányosnak. Élvezi az all-inclusive élményt, jól kihasználja a hotel adta lehetőségeket, az egyik este még hozzá is csapódik egy többfős baráti társasághoz. Azonban idővel kiderül, hogy a luxus és a fényűzés mit sem ér, ha nincs kivel megosztani. Ahogy egyre több boldog családot lát, úgy érzi egyre üresebbnek a saját életét. A gyermektelenség és az egyedüllét szavak nélkül, merész képekkel és erős szimbolikával jelenik meg. A különleges atmoszférához nagyban hozzátesz az izgalmas látványvilág is, ami rajzolt, transzparens karakterek és épített környezet egyvelegéből áll össze. A Miracle Hotelt részletes díszlet kelti életre, ami első ránézésre bárki számára tökéletes kikapcsolódásra alkalmas helynek tűnik. Nienke Deutz rövidfilmje megidézi A Fehér Lótusz című sorozat hangulatát, amiben a felszínen ugyancsak a gazdagság és a pompa kerül előtérbe, azonban mélyebbre ásva gyorsan kiderül, hogy az agyagpakolással és homárevéssel csupán a nyomorúságot próbálják leplezni. (DA)
The Dinner / r.: Jesús Martínez (Queer Dreams)
A nagy bejelentések általában mindig a családi asztal körül történnek: válás, terhesség, vagy ha valaki épp coming outol. A Friss Hús Queer Dreams szekcióját Jesús Martínez vígjátéka nyitotta meg, ami kiemelkedett a többi szimbolikus, sajátos rendezői víziók közül. Martínez egy olyan alaphelyzetet ragadott meg, ami automatikusan kívánná a komolyságot, de a berögződéseken túllépve egy újfajta aspektusból nyúlt a coming out témájához. Eddigi film- és sorozatélményeim alapján egy coming outnak általában kétféle, egészen szélsőséges kimenetele van: nagy sírások és megértően egymás nyakába borulások, vagy nagy sírások és dühös elutasítások. De olyat, hogy valaki még életében nem hallott a homoszexualitásról, a melegekről és leszbikusokról, és gyermeki ártatlansággal kérdezősködik a témával kapcsolatban, még nem láttam. Vagy rettentően csőlátásúnak kell lenni, vagy rettentő naivnak, és a főszereplő fiú szüleire inkább az utóbbi igaz. A The Dinner abszurd humorát a szülők meglepő nyitottsága és a szabados kérdésfeltevéseik adják, illetve az apró félreértések. Minden szégyenérzet és felülvizsgálat nélkül felteszik a legszemélyesebb, legintimebb kérdéseket a fiuknak, aki egy pillanatig nem lepődik meg, sőt, készségesen válaszolgat. Ugyanakkor a film könnyedsége mögött ott húzódik az az idegőrlő jelenség, mikor nem értjük egymást, de legalább van törekvés erre a másik irányába. (GYI)
Mandala / r.: Mikolaj Janik (Midnight)
A mandala szanszkrit nyelven annyit tesz, hogy kör. A buddhista és más vallási hagyományokban rituális tárgyakat jelent, amelyek általában geometrikus kialakításúak és egy égi lény birodalmát ábrázolják. Mikołaj Janik filmjének főszereplője egy köralakú
térben próbál békére lelni azután, hogy férje meghalt, fiának pedig apja halála óta látomásai vannak. A Mandala eleinte egy olyan tipikus horrorfilmnek tűnik, ahol anya és fia a külvilágtól elzárva kettesben éldegélnek az erdő közepén egy olyan környezetben, ami akár lehetne idilli is, mégis valamiféle baljósság lengi körül. Azonban ahogy egyre előrébb halad a történet, kirajzolódik egy komplex gyászfeldolgozó folyamat. Egy közös kirándulás alkalmával a hóviharban meghalt a férj, és az anyának csak a fiát sikerült megmentenie, azóta is marja a bűntudat, egyszerűen képtelen túllendülni a történteken. Habár Janik egy rendkívül gazdag alapanyaggal dolgozik, dramaturgiájában és szimbolikájában gyengélkedik a Mandala. Ahogy horrorfilmekben lenni szokott, a gyerek ijesztő, kibogozhatatlan rajzokat készít, egyre furcsábban viselkedik. Ami különösen bosszantó, hogy a játékidő feléig még csak minimálisan sem jelenik meg a horrorokra jellemző feszültséggel teli nem-diegetikus zene, aztán a legsötétebb résznél hirtelen megszólal egy disszonáns, hatásvadász hang, ugyanakkor sokkal jobban működött a csend dramaturgiája, amit egészen odaáig ügyesen használt a rendező. (GYI)
Sincopat / r.: Pol Diggle (Midnight)
Pol Diggler horrorja már megannyi külföldi fesztivált bejárt, a film főszereplője, Núria Florensa pedig több legjobb színésznőnek járó díjat bezsebelt. Nem meglepő, hiszen Diggler filmje ötletes, jumpscarektől és kliséktől mentes, leginkább a néző idegeivel és türelmével játszik, de nem indokolatlanul teszi mindezt. A Friss Hús Midnight szekciójának legrövidebb filmje, ugyanakkor a játékidő rövidsége nem okoz hiányérzetet. Diggler filmjének állítása, hogy van arra megoldás, hogy ne kelljen szitkozódnunk a zsebünkben összegubancolódott fülhallgató, vagy a lemerült airpodsok miatt. A Sincopat egy olyan technológiai innovációt mutat be, amire akár egy egész Black Mirror epizódot is fel lehetne húzni. Az elképzelés szerint létezik egy olyan eszköz, ami a világ összes zenéjét beprogramozza az emberi agyba (persze olykor nem árt frissíteni), csupán egy divatos órát kell még hozzá vásárolni, amin keresztül be lehet állítani, hogy mit is szeretnénk hallgatni. De ha a program meghibásodik, az olyan következményekkel jár, hogy ahhoz képest az ember mégis szívesebben szöszölne öt percet a a fülhallgató kibogozásával, vagy keresne gyorsan konnektort, hogy fel lehessen tölteni az airpodsot. (GYI)
