filmhu: A BEG traileréből és a Dumatúrából is az látszik számomra, hogy egy film szerinted elsősorban dialógról és a jó dumákról szól. Miért gondolod így?

Lafka Dávid: A verbális aspektus csak addig érdekel, ameddig van benne játékosság, és stílus. Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy a film elsősorban képi történetmesélés, ezért igyekszem a sok dumát ellenpontozni valami vizuális fűszerrel, hogy a hangsúlyok ne tolódjanak el. De a BEG szexepilje a karakterek végletekig eltúlzott karikaturizálása volt, a Dumatúrá-nak pedig ez az itthon annyira még nem elterjedt filmnyelvi stílus áll jól. Mindkettőben sokat pofáznak, de ez csak egy kellék, egy stílusjegy, mert nem ez a fontos, hanem az, ami a sok süket duma mögött van.

NÉZD MEG A DUMATÚRÁT!

filmhu: A Dumatúra a Daazo.com és a Sunny Studio City of Miskolc workshopjának keretében készült. Hogyan folyt a a munka?

Lafka Dávid: Úgy, mintha nem is egy workshop lenne. De komolyan! Azt a lendületet, összeszedettséget, és fegyelmet, amit Majoros Zsolt csapatánál tapasztaltam, szívesen elvinném más forgatásokra is. Szerencsére a Sunny Studio hamar összeszokott a budapesti import-munkatársakkal, és azt a kevés dolgot, amit nem tudtak biztosítani vagy elintézni nekünk a gyártáshoz, azt mind előteremtettük kreativitással - vagy a miskolci portások hozzájárulásával.

filmhu: Hogyan sikerült megnyerni Kiss Ádámot a főszerepre?

Lafka Dávid: Rengeteg pénzzel. Na jó, nem, csak viccelek. Igazából szerintem az ötlettel - és azzal az előnnyel, hogy én már korábbról ismertem Ádámot, és tudtam, hogy vannak filmes ambíciói, úgyhogy tudtam, hogy érdemes megkérdezni. Ádám pontosan tisztában van vele, hogy ha most a tengerentúlon stand-upolna, akkor már régen felszippantotta volna Hollywood. Szóval mi tavaly már több ízben is dumáltunk a BEG-ről egy apró szerep kapcsán, és amikor ezt a filmtervet írtam, akkor is eszembe jutott. Aztán megkerestem, ő pedig szerencsére vállalta a szerepet - és nem ingyen, hanem egyenesen önköltségen.

dumatura 03
Földes Eszter és Kiss Ádám a forgatáson

filmhu: Szerinted mi az oka annak, hogy Magyarországon (az amerikai gyakorlattal ellentétben) a komikusok csak kevéssé tűnnek fel filmekben?

Lafka Dávid: Egyrészt itt van a jól bejáratott minden-filmben-ugyanaz-a-tíz-színész-játszik-közhely, és ezen felül még az a probléma is, hogy hogyan szerepelhetnének szerencsétlen komikusok a filmekben, ha a képzett színészeket sem tudjuk kellőképpen foglalkoztatni. Miközben egyébként felbukkant a tendencia a komikusok becastingolására, hiszen Mogács Dániel is tévésorozatozik. De szerintem elsősorban igény kellene rá, vagyis olyan forgatókönyvek, és olyan szerepek, amikre kifejezetten jó döntés lehet egy humoristát felkérni. Bár én azt sem felejteném el, hogy Woody Allentől kezdve Chris Rockig senki sem a dumaszínház deszkáiról esett le a nagyfilmek kamerái elé. A stand-up és a színjátszás egy tőről fakadnak, ezért ha az arra fogékony humoristákkal drámatanárok is foglalkoznának, akkor akár már hónapok múlva ott találhatnák magukat egy jelenetben Nagy Zsolt vagy Nagy Ervin drámai figurájának ellenpólusaként. És ezzel most nem azt mondom, hogy ez működne, vagy jó lenne, de a kísérlet gyanúja azért felmerülhetne, hiszen ez akár üzleti szempontból is megérhetné.

filmhu: Mi értelme van Magyarországon ilyen low-budget / no - budget kisjátékfilmeket készíteni?

Lafka Dávid: Szerintem ezen nem kell dilemmázni, - vagy akarod csinálni, vagy nem. Aki mindenáron el akarja mesélni a történetét a közönségnek, az négy forintból is el fogja. Az outsiderek meg pláne. Persze megértem, hogy senki nem akar tonnaszámra kompromisszumokat kötni, és folyton a körülmények áldozata maradni, de minden okosan megírt történet képes alkalmazkodni a büdzséhez. Persze kell egy minimális tőkealap, ami alatt öngyilkosság belevágni, de azután már csak az számít, hogy a néző tudja-e élvezni, vagy nem. És egyre inkább hiszek a netes terjesztésben. A rövidfilm amúgy sem a busásan megtérülő filmtermék-kategória, úgyhogy pár évnyi körbefesztiváloztatás után megérné szerintem mindenkinek hozzáférhetővé tennie az interneten az alkotásait - de itthon ez még nem teljesen vált rutinná.

dumatura 04
Középen kalapban Lafka Dávid

filmhu: A Dumatúrával milyen hosszútávú terveitek vannak?

Lafka Dávid: Ha a történetre gondolsz, akkor az részünkről lezártnak tekintett. Ugyanakkor ezerrel pörgünk még a produkcióhoz tartozó online-kampányon, ami tartogat még néhány meglepetést azoknak, akik követik a facebookon. Még az is lehet, hogy a dumatúrából sportot csinálunk.

filmhu: Azért kérdezem, mert a BEG esetében is volt szó nagyjátékfilmtervről - most ez hol tart, illetve vannak-e ilyen terveid a Dumatúrával?

Lafka Dávid: A BEG esetében továbbra is van, sőt! Szponzori fronton jó eredményekkel végeztünk tavaly, de a cégek közül mindenki szeretne állami garanciát a finanszírozás mögé, ahhoz pedig egy Filmalapos green lightra lenne szükség. Ehhez igyekszünk egy jó produceri együttműködést kiépíteni. Szóval csak egy paraszthajszálnyival nehezebb, mint az a legrosszabb rémálmunkban megjelent. Viszont jelenleg is olvassák a könyvet, csak hát nem kétszáz forintból szeretnénk forgatni, úgyhogy hiába vagyunk még csak a selejtezőben, már ez sem egy könnyű mérkőzés. De a labda nálunk van, úgyhogy nagy baj nem lehet. A Dumatúrából pedig bármit ki lehet hozni - spin-offot, websorozatot, ha akad rá érdeklődő, viszont amíg ebben nem lát valaki financiálisan is megtérülő vállalkozást, addig erről nincs értelme beszélni.

dumatura 02
A háttérben Majoros Zsolt, producer

 

filmhu: Az origó kritikája durván lehúzta a filmet, ugyanakkor lassan 50 ezer ember látta már Dumatúrát, ami elég szép eredmény. Milyen visszajelzéseket kaptál a filmmel kapcsolatban?

Lafka Dávid: Ami mérhető, és ami jelentős, az a közösségi portálok csatornáin folyó kommentelgetés, onnan pedig az derült ki, hogy az emberek túlnyomó része érti, és szereti a filmet. Illetve van egy hangos kisebbség, akik vagy önmagában, vagy Ádám humorista imázsához mérten nincsenek megelégedve vele. Előbbinek természetesen örülünk, utóbbival pedig nem tudunk mit kezdeni. Persze Kiss Ádám bevonásával tudatába kerültünk annak, hogy nagy lesz az elvárás a filmtől humorfronton, de ez egy kisjátékfilm, ami elsősorban egy történetet szeretne elmesélni, aminek vannak színes figurái, lelke, fílingje, és stílusa. És csak ezután következett a humor, aminek egyensúlyban kell maradnia a többi összetevővel. De az természetes, hogy mindenki számára még idegen egy kicsit az, hogy Kiss Ádám más színészekkel kémiában egy figurát alakít, amiből nem csak a poénok ömlenek, hanem aminek van karakterfejlődése is.

filmhu: Van már következő filmterved, kinézted már, kivel forgatsz legközeleb filmet?

Lafka Dávid: Persze, nekem is van egy wishlistem arról, hogy mely színészekkel, producerekkel, operatőrökkel, vagy más munkatársakkal dolgoznék együtt a legszívesebben, de a valóság azt mutatja, hogy most a filmtervek helyett egy focis témájú sorozatterv fog leghamarabb célba érni, amit a Krez Filmmel együttműködve Hamvas Danival fejlesztünk, és ami egy viszonylag új formátumban fog az egyik kereskedelmi tévé leánycsatornájának műsorára kerülni - minden este 5 perces részekkel jelentkezik, ami szombaton egy 22 perces epizóddá összefűzve kerülne bemutatásra. A címe Kispadosok lesz, és nagyon megtisztelő lenne, ha Thuróczy Szabolcs és Simon Kornél alakítanák a főbb szerepeket. És amíg ez nem valósul meg, addig is marad a lehetőségek rendületlen keresése, meg persze a harckészültség arra az esetre, ha megtaláljuk őket.

DUMATÚRA A FACEBOOK-ON

Az interjút készítő Libor Anita a filmet forgalmazó Daazo.com alkalmazottja.