Miután a rendező legutóbbi, Torzók című alkotásával - sok más rangos nemzetközi elismerés mellett - megnyerte a 2001-es Filmszemle legjobb rendezésért járó díját, komoly szakmai várakozás övezi új filmjének premierjét. Annál is inkább, mivel A hangya története ismét a „problémás” gyerekek világába kalauzolja a nézőket, amit Sopsits alighanem a legérzékletesebben tud ábrázolni a kortárs magyar filmesek közül. 

A várakozás azonban egyelőre csak fokozódik, hiszen néhány nappal ezelőtt a film gyártója, a Hunnia Stúdió Sopsitscsal egyetértésben visszavonta a film nevezését a 2008-as szemlére. Nem meglepő, hogy a szűkös határidő teljesíthetetlenné vált, hiszen ősszel még javában dolgoztak a film forgatási helyszínein, Várpalotán és Inotán. Így már-már a csodával határos, hogy el tudtuk érni Sopsits Árpádot, aki idejének nagy részét a vágószobában tölti – A hangya musztereinek társaságában.

Amikor a Torzók-kal való hasonlóságot firtattuk, Sopsits kifejtette, A hangya főszereplői ugyan szintén gyerekek, mint előző filmjében, a két alkotás között azonban számos különbség van: amíg a 2001-es film önéletrajzi ihletettségű, addig az új produkció tiszta fikció. S amint A hangya szinopszisából kiderül, a forgatókönyv „az elmúlt években Magyarországon megtörtént, megmagyarázhatatlannak tűnő tragikus események motívumaiból építkezik”, ellentétben a Torzók-kal, amely egy Kádár-kori árvaház kegyetlen képét tárta elénk.

„A film a gyermeki lélekben bujkáló kétségbeesésről, az egyre érthetetlenebb és durvább egymás- és önpusztításról szól. Nagyon megszoktuk és szeretjük azt hinni, hogy a gyermekek ártatlanok, holott a gonosz bennük is ott lakozik, és kiszolgáltatottságuk, manipulálhatóságuk miatt akár áldozatokká is válhatnak” - olvashatjuk A hangya szinopszisában. A súlyos téma Sopsits szerint egy kevésbé naturalista, mint inkább realista ábrázolásmódon keresztül jelenik majd meg a filmvásznon, bár a rendező hozzátette, vágás közben nem szívesen nyilatkozik a filmről, nem szeretne semmit elkiabálni. „Az elsődleges cél bemutatni vagy még inkább megértetni hová juthatnak a gyerekek. ”

A hangyában a gyerekszereplők mellett Trill Zsolt, Gáspár Sándor, Kovács Lajos, valamint Nagy Feró  alakítják a főbb karaktereket. A producer a Hunnia Stúdió vezetője, Sándor Pál. A film költségvetésének nagyját az idén elnyert, 90 millió forintos MMK-támogatás adja, emellett a Magyar Televízió is részt vállal a produkcióban. Sopsits elmondta, hogy – bár szűkös keretből gazdálkodtak - a forgatás végeztével elégedetten ült át a vágószobába. A hangya, amely a szinopszis szerint „egyfajta látleletet ad korunk összezavarodott lelkületéről”, ha a szemlén még nem is, de 2008-ban mindenképpen a mozikba kerül.