A Lux-díj az Európai Parlament filmművészeti díja, melyet 2007 óta minden évben olyan, kortárs problémákra érzékeny filmeknek ítélnek oda, amelyek az európai kulturális sokszínűségről, az európai emberek életéről és identitásáról, mindannyiunkat érintő társadalmi kérdésekről szólnak. A három döntős alkotást, amelyeket a közönség az Európai Unió mind a 28 tagállamában megtekinthet, nemzetközi zsűri választotta ki.

A határokon átívelő Lux-filmnapok keretében a filmeket mindenütt az adott ország nyelvén feliratozva vetítik. Magyarországon 2015. november 3. és 5. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatják be a döntős filmeket, a győztes alkotást november 24-én hirdetik ki az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban. A Lux-filmnapok egyedülálló kulturális eseményként olyan európai közösségi teret hoz létre, amely lehetővé teszi a nézők számára, hogy megtapasztalják az európai filmművészet sokszínűségét, és megvitassák a Lux-díjért versengő filmekben felvetődő érzékeny témákat.

Az idén versenyben lévő három film olyan aktuális társadalmi problémákat ábrázol, mint a menekültválság – a migránsok szemével –, a tanárok társadalmi megbecsülésének hiánya vagy a női önrendelkezés kérdése a szigorú szokásjogú közösségekben.

November 3-án 19 órakor Erdős Norbert európai parlamenti képviselő és Elekes Botond, az Uránia Nemzeti Filmszínház igazgatója nyitja meg a Lux-filmnapok vetítéssorozatát. A nyitófilm Jonas Carpignano Mediterranea című, olasz-francia-amerikai-német-katari koprodukcióban készült alkotása. A megrázó erejű film két afrikai bevándorló történetén keresztül, sok kézi kamerás felvétel alkalmazásával teszi átélhetővé azt az életveszélyes utat, amit a menekülők végigjárnak, mire megérkeznek Európába, és azt is bemutatja, hogy a megpróbáltatások nagy része csak ezután következik.

mediter600

A bolgár rendezőpáros, Krisztina Grozeva és Petar Valcsanov tizenkét nemzetközi fesztiváldíjjal elismert, bemutatkozó nagyjátékfilmje, A lecke kíméletlen őszinteséggel beszél a kisember tehetetlenségéről napjaink pénz uralta világában. A november 4-én 19 órakor műsorra kerülő filmdráma főhőse átlagember, egy tanárnő, aki átlagon felüli tettekre kényszerül, amikor egyszeriben kicsúszik alóla a talaj.

lecke600
A Lux-filmnapok záró filmje, Deniz Gamze Ergüven Cannes-ban is díjazott, Mustang című filmdrámája nyerte el az idei Jameson Cinefest – Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, emellett ez az alkotás Franciaország hivatalos nevezettje az Oscar-díjra. Az észak-törökországi falucskában játszódó, tragikus történet főhőse öt kamaszodó, szabadságvágyó lánytestvér, akik egyre kétségbeesettebben keresik a hagyományok börtönéből való kiutat.
mustang600
A Mustang vetítése előtt, november 5-én 18 órától az Uránia Kávézóban kerekasztal-beszélgetés várja a látogatókat, amelynek témája a társadalmilag tudatos és kortárs problémákra érzékeny filmek útja a közönséghez. A beszélgetés résztvevői: Bíró Tibor, a Jameson CineFest fesztiváligazgatója, Bognár Péter filmforgalmazó (Magyar Hangya), a Lux-díj jelölőbizottságának magyar tagja és Böszörményi Gábor filmforgalmazó (Mozinet), moderátor: Buglya Zsófia, az Uránia programigazgatója.

A vetítésekre a belépés díjtalan, jegyeket az Európai Parlament Tájékoztatási Irodájának Facebook-oldalán lehet nyerni egy rövid kvíz kitöltésével.

A közönség idén is szavazhat kedvenc filmjére a www.luxprize.eu honlapon. Minden szavazó részt vesz egy sorsoláson, amelynek nyertese 2016 júliusában részt vehet a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol kihirdetik a közönségszavazás nyertesét, és a Lux-díj következő évi kiírásának tíz filmjét is kihirdetik.