Közel százharmincezren vettek részt az Uránia valamelyik nyilvános vagy zártkörű programján, amiből minden negyedik néző magyar filmre váltott jegyet. A mozi legnézettebb filmjeinek TOP 20-as listáján tíz magyar cím szerepel, és az első helyen is magyar film áll: a Napszállta, amit közel négyezren az Urániában néztek meg. Szintén kimagasló nézőszámot ért el a Testről és lélekről és a Vad Balaton, és ezernél többen látták a Macskafogó felújított változatát és az Egy nap című filmet is.

Tavaly az Uránia 37 ország összesen 290 különböző egészestés produkcióját vetítette, melyek többsége (országos bemutató híján, egyedi vetítések, fesztiválok, tematikus sorozatok keretében) került műsorra. A bemutatott 78 magyar cím között is szép számmal akadtak egyedi bemutatók: a Candide-rajzfilm sorozat díszelőadása az Anilogue animációs fesztiválon, A mindenség szerelmese - Juhász Ferenc 90 című portréfilm vetítése, Jelenczki István népszerű portré- és dokumentumfilmjei, az Ön-Tér-Kép, vagy a Reményik Sándorról szóló Öröktűz I-II. Olyan kuriózumok is műsorra kerültek, mint az élő zongorakísérettel vetített 1915-ös némafilm, A tánczosnő.

Napszállta (2018)

 2018-ban is folytatódott az új magyar filmeket népszerűsítő, halláskárosultak számára feliratozott Összhang sorozat, amelyben tavaly 10 új alkotást mutattak be, és összesen huszonhárom „felirattal akadálymenetesített” vetítést tartottak, és rendszeresen vetítenek angol feliratozású magyar újdonságokat is. Az Uránia 9 filmfesztiválnak és filmhétnek volt helyszíne: ilyen volt a visegrádi együttműködés országainak filmművészetét bemutató Előhívás – #V4filmfeszt februárban, de sikerrel folytatódtak az intézményekhez köthető rendezvények, mint a spanyol és a román filmhét, és a LUX FILMNAPOK is.

2018-ban a Nemzeti Filmalap kezdeményezésére április 30-a lett A magyar film napja, amely az első magyar film, A táncz 1901-es Urániában tartott bemutatójára emlékezett. A Nemzeti Filmszínház érintettsége okán kiemelt helyszíne volt az ünnepi eseményeknek, csakúgy, mint a Nemzeti Filmarchívum által szervezett II. Budapesti Klasszikus Film Maratonnak. A filmszínház klasszikusokat bemutató vetítéssorozatai közül tavaly a Római anzix című olasz, valamint a Függetlenül című lengyel válogatás emelkedett ki.

A tánczosnő (1915)

A rendkívül népszerű társművészeti közvetítések több mint 25 ezer nézőt vonzottak a filmszínházba, ilyen volt az NT Live in HD sorozatban vetített Hamlet előadás és a Metropolitan Opera Aida előadása. 2018-ban 23 kamara-, könnyűzenei és népzenei koncertre 9.000-nél is több néző látogatott el.

A 2019-es program is változatosan indul, a már meghirdetett programok között található a Cseh Tamás mozija című filmválogatás, amely március 9-én a zenész négy filmes munkáját mutatja be, az egykori alkotótársak jelenlétében. Március 1-én Kocsis Tibor A sándorgyuri című portréfilmjének bemutatóján Sándor György „humoralista” lesz a filmszínház vendége. Február 22-én jön a Piedone nyomában című dokumentumfilm moziváltozatának koncerttel kísért gálavetítése, folytatódik az Itáliai utazás sorozat, a Nemzetek zenéje kamarazenei koncertsorozat, majd március 28-án a Rádiózenekar brácsaművészeinek Viva la viola! című egyedi koncertje.

A MET közvetítések sorában tavasszal még négy élő előadás lesz látható, a Carmen, Az ezred lánya, A walkür és A kármeliták. A színházi közvetítések közül nagy várakozás előzi
meg az Antonius és Kleopátrát Ralph Fiennes főszereplésével.

Forrás: Uránia Nemzeti Filmszínház / Borítókép: Anilogue Filmfesztivál, fotó: Chripkó Lili