Megnyílt Bukarestben a Magyar Animáció 100 kiállítás
100 éves magyar animáció
Megnyílt a Balassi Intézet bukaresti központjában a Magyar Animáció 100 című kiállítás, amely a magyar animáció elmúlt évszázados történetét eleveníti fel.A Magyar Művészeti Akadémia kiállítását Répás Zsuzsanna, az intézmény Nemzetközi és Határon Túli Ügyek Főosztályának vezetője és Kósa András László, a Balassi Intézet bukaresti központjának igazgatója nyitotta meg.
A tárlatot a hétfőn kezdődő bukaresti 9. Magyar Filmhét keretében mutatták be. Répás Zsuzsanna elmondta, hogy a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) először vesz részt a bukaresti Magyar Filmhéten. "Fontos, hogy megmutassuk egymásnak értékeinket, régi és legújabb eredményeinket, (.) hogy a művészet univerzális nyelvén mondjuk el gondolatainkat, problémáinkat, mert meggyőződésem, hogy így jobban meg fogjuk érteni egymást a hétköznapokban is" - mondta a főosztályvezető. Hozzátette: ,,különösen alkalmas erre a mai világban mindenhova eljutó filmművészet, főleg az animáció, amelyhez sokszor fordítás sem szükséges." A Pesti Vigadóban februárban bemutatott kiállításon az érdeklődők megismerkedhetnek egyebek mellett a magyar animáció kezdeteivel, Kató-Kiszly István 1914-es trükkfilmjeivel, valamint az olyan nagy sikereket arató rövidfilmekkel, mint az Oscar-díjas A légy, amely Rófusz Ferenc műve, de találkozhatnak a magyar animációnak az elmúlt 25 évben keletkezett sikeres alkotásaival is. Kósa András László elmondta, hogy Magyarország határain kívül Bukarest az első város, ahol bemutatják a kiállítás teljes anyagát, részleteiben látható volt már Milánóban és Tokióban is.
A rendezvényen a szervezők ismertették a 9. Magyar Filmhét programját: a 23 eseményt tartalmazó fesztivál központi témája a magyar animáció. A bukaresti filmhét meghívottja a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál. Iulian Margelatu, a magyarországi fesztivál munkatársa elmondta, hogy a Magyar Filmhéten a közönség a kecskeméti szemle idén díjakat kapott alkotásaiból láthat válogatást. Iuliana Balan, a Magyar Filmhétnek otthont adó Román Parasztmúzeum képviselője örömét fejezte ki, hogy Románia egyik leglátogatottabb múzeumának moziterme adhat otthont immár hatodik éve a Magyar Filmhétnek. Balan megállapította, hogy 2010 óta egyre növekszik és gazdagodik a seregszemle, és reményét fejezte ki, hogy a jövőben is folytatják a Balassi Intézettel az együttműködést. A november 9. és 15. között zajló bukaresti 9. Magyar Filmhéten a dokumentum-, animációs- és rövidfilmek mellett tíz nagyjátékfilmet vetítenek. A fesztivál hétfőn este, Ujj Mészáros Károly: Liza, a rókatündér című filmjével kezdődik.
November 13-án rendezik meg az Urániában a Nemzeti Filmintézet elsőfilmeseket támogató pályázata, a 11. Inkubátor pitchfórumát, ahol tíz alkotó fogja prezentálni terveit. Idén hét játékfilm, két dokumentumfilm és egy rövid animáció közül választja ki a szakmai zsűri és a közönség az öt nyertes projektet, amelyek megvalósításra kerülnek. Idén is bemutatjuk az alkotókat és filmterveket.
Tasnádi István egy polgári lakásban zárta össze Molnár Áront, Lengyel Tamást, Mucsit Zoltánt és Staub Viktóriát. Október 22. óta látható a mozikban, Az örökség egy fokozatosan kinyíló kamaradráma, ami időskori magányról, transzgenerációs traumákról és terhelt családi viszonyokról mesél, néhol a kisrealizmus eszközeivel, máskor harsány műfaji elemekkel.
Október 24. és november 1. között zajlik a III. Budapest International Film Festival, a Corvin moziban és külső helyszíneken idén összesen 45 filmet lehet megnézni, és több mint 60 vetítést tartanak bő egy hét alatt. A BIFF szokás szerint a nemzetközi filmfesztiválok legjobbjaiból válogat, így harmadjára pedig már azt is megszokhattuk, hogy a sokak által várt filmek mellett rejtett kincsekre is bukkanhatunk a programban.
Átalakulóban a magyar filmszakma. A kormányváltás új helyzetet teremtett, alulról szerveződve, közel negyven filmes szakmai szervezet részvételével létre jött a Filmreform2026, Nagy Ervint kinevezték kultúráét felelős államtitkárnak, Petrányi Viktória filmreformért felelős miniszteri biztosként ad irányt a reformoknak.