1956 óta először kapta dokumentumfilm a Cannes-i Filmfesztivál legrangosabb kitüntetését, az Arany Pálmát. A Tarantino vezette zsűrit, mely egyébként négy amerikai és egy francia tagból állt, állítólag nem befolyásolta a film politikai tartalma. Állításuk szerint döntésüket egyetlen szempont vezérelte: a Fahrenheit 9/11volt a fesztivál legjobb filmje. A tavalyi fődíjat az Elephant című Gus van Sant-film nyerte, mely a Columbine-iskolában elkövetett vérengzést dolgozta fel, csakúgy, mint Michael Moore előző dokuja, a Bowling for Columbine.
Cannes-i tudósítónk kritikája itt olvasható:
"A szórakoztatva sokkoló botrány-dokumentumfilmes két évvel az Oscar-díjas Bowling for Columbine (Kóla, puska, sültkrumpli) cannes-i vetítése után versenyfilmmel tért vissza a francia Riviérára. A legjobb férfi színésznek járó díjért versenybe szálló George W. Bush amerikai elnök életszerűbb, mint valaha, a rendező pedig kicsit szentimentálisabb." folytatás>
A zsűri nagydíját Park Chan-wook, dél-koreai rendező Old Boy című filmje kapta. A történet 1988-ban indul, amikor a főszereplő Dae-su-t, aki boldog családi életet él feleségével és imádnivaló leányával, elrabolják. Amikor később magához tér, egy ócska börtönben találja magát. Mindössze egy televízió áll rendelkezésére, hogy a külvilág híreiről értesüljön. Számos sikertelen szökési és öngyilkossági kísérlet után sem tudja megmagyarázni, miért rabolták el és börtönözték be. Amikor a hírekből megtudja, hogy feleségét brutálisan meggyilkolták, valamint hogy ő maga a legfőbb gyanúsított, megesküszik, hogy bosszút áll azon, aki szétzúzta családi boldogságát. 15 évvel később Dae-su-t némi pénzzel és egy mobiltelefonnal szabadon engedik. Egy ismeretlen hívja fel, és arra kéri, találja ki, miért lett bebörtönözve.
A Dél-Koreában nagy sikert aratott Old Boy Park Chan-wook bosszú-trilógiájának második darabja, egy 1997-es japán képregény szabad feldolgozása.
A legjobb női alakítás díját a Clean című film főszereplőjének, Maggie Cheung-nak ítélte a zsűri. A Clean-ben az általa játszott Emily-nek egyetlen rögeszméje van: hogy visszaszerezze a fiát a nevelőszülőktől. Hogy ezt elérhesse, újra kell építenie az életét, meg kell tisztulnia.
Maggie Cheung a díj átvétele után így nyilatkozott a szerepéről: "Nehéz és fájdalmas volt eljátszani Emily-t. Más rendezők azt mondták volna, hogy játsszak úgy, ahogyan a szerep kívánja, legyek olyan, mint egy kábszeres. Olivier viszont azzal biztatott: játsszak az érzéseimből."
Cannes-i tudósítónk kritkáját itt olvashatod a filmről:
"A Magyarországon méltatlanul ismeretlen Olivier Assayas francia író-rendező (Irma Vep, Demonlover) újra a kamerák elé állította egykori feleségét, a hongkongi Maggie Cheungot (Szerelemre hangolva), hogy Nick Nolte és Béatrice Dalle társaságában nagyszerű játékával kápráztassa el a lélegző terek, a lineáris, mégis részletgazdag történetek és a privát d(r)ámák szerelmeseit." folytatás>
A legjobb férfi alakítás a Nobody Knows fiatal főszereplőjét, Yagira Yuyá-t illette meg. A történet kezdetén négy testvér boldogan él anyjukkal egy kis tokiói apartmanban. A gyerekek mind külön apától valók és sosem jártak iskolába. Az anyjuk pedig egyszer csak magukra hagyja őket, a legidősebb testvérre bízva némi pénzt és a három kisebb testvért.
A filmet egy évig forgatták, és a rendező szerint látható benne a gyerekek fejlődése is. A díjnyertes Yagirát egy meghallgatáson választotta. A fiú jelenleg Japánban van, ahol középiskolai vizsgáit kellett letennie. A díjnak nagyon örült, és bízik benne, hogy emiatt tanárai elnézőbbek lesznek az elhibázott vizsga ügyében is.
Szigorú cannes-i kritikusunkat azonban nem győzte meg a film, így ír róla:
"Kore-eda Hirokazu japán rendező versenyben lévő külvárosi szocio-drámájával, a Nobody Knows-zal. A négy gyermekéből hármat lakásában bújtató, és titokban „nevelő” prostituált anya lelépésének és a csonka család továbbélésének történetét többnyire közhelyes finomságokkal, remegő közelikkel és lehetetlen plánokkal elmesélő film leginkább egy japán gyerekszínészekkel eljátszatott francia drámára hasonlít, talán éppen ezért kerülhetett versenybe. Az öt fiatal amatőr szereplő azonban olyan bűbájjal vonult végig a vetítés utáni délutánon a Croisette-en, hogy az anime-fetisiszta zsűri-elnök biztosan feljegyezte noteszába: „Fájdalom-nyalókát a gyerekeknek!”
A legjobb rendező Tony Gatlif lett, aki 11 évvel ezelőtt az Un Certain Regard szekcióban szerepelt Cannes-ban Latcho Drom (Safe Journey) című filmjével. 1998-ban készült Gadjo dilo - A bolond idegen című munkája pedig a Locarno-i Filmfesztivál díjnyertes filmje volt.
A rendező az Exils-ben saját múltjának tisztázása felé tesz fontos lépéseket. "Nem egy ötlet alapján készült a film, hanem abból a vágyból, hogy rátekintsek a sebeimre. 43 évig tartott, amíg visszajutottam Algériába, gyerekkorom helyszínére: 7.000 km úton, vonattal, kocsival, hajón, gyalogosan - és 55 ezer méternyi filmszalag", nyilatkozta a rendező.
A koncepció szerint Gatlif igyekezett a legszorosabban kötődni az anyagisághoz - nem csak az emberéhez, hanem az állatok, a növények és a természet anyagához is. "A testek érzékiségét járja körbe a film. Ahogy felfedezik egymást, vagy ahogyan elijednek egymástól. Az izzadó, feszült vagy nyugodt testek, melyek bőrükön és sebeiken keresztül beszélik el történeteiket."
A filmhu tudósítója azonban bizonyára nem osztott volna rendezői díjat a filmnek:
"A film egy arab gyökerekkel bíró francia fiú és lány algériai utazásának nehézségeit regéli el különösebb történetmesélési vágy és valóság iránti fogékonyság nélkül. A két pszeudo-művész főhős olyan figura, akit még a Mediawave legborultabb napjáról is két lábbal rúgna ki a rendezőség, a film cselekménye vontatott és 
nagyrészt jelentéstelen, a kamera szinte csadorba tekerve szédeleg az észak-afrikai ország utcáin és szobáiban. A jóindulatú nézőben felmerül a gyanú, hogy a bekezdésünkben emlegetett Exils című munka legfőbb szponzora a francia, a spanyol, a marokkói és az algériai turisztikai hivatal lehetett, mivel azonban az napsütötte életuntság és céltalanság ígérete nem sok potenciális turista pénztárcáját nyitja meg, az egyetlen ésszerű magyarázat is csődöt mond."
A legjobb forgatókönyv díját a színész-rendező Agnčs Jaoui filmje, a Comme une image érdemelte ki. Hősnője egy megszállott énekesnő, Lolita Cassard, aki meglehetősen kényelmetlenül érzi magát a bőrében. Körülötte mindenki hasonló személyiségi válságokban szenved: apja egy önjelölt író, aki tudomást sem vesz a lányáról, az énektanárnőjének kétségei vannak a saját és tanítványai tehetségét illetően, ugyancsak kétségek között gyötrődik a tanárnő férje is.
Agnčs Jaoui életének azt a részét dolgozta fel, amikor ő maga is elvesztette az önbizalmát. A forgatókönyvet férjével, Jean-Pierre Bacri-val közösen írta. Olyan hozzájuk közelálló témákat dolgoztak fel, mint a társadalmi és intellektuális képmutatás; és a hatalom, nem a zsarnoki értelmében, hanem mint egyfajta emberi képesség.
Mint a rendező a díj átvételekor elmondta, ez az elismerés éppen megfelel nekik: a forgatókönyvre helyezték a legfőbb hangsúlyt, a forgatáson már semmit sem improvizáltak.
A zsűri színészi díja Irma P. Hall-é lett a The Ladykiller című filmben nyújtott alakításáért. A színésznőt korábban például Clint Eastwood Éjfél a jó és rossz kertjében című filmjében láthattuk.
'91-ben a Hollywoodi lidércnyomással Arany Pálma-díjat nyert Coen-testvérek új black comedy-jében egy hóbortos délvidéki professzor (Tom Hanks, aki először szerepel a Cannes-i Filmfesztiválon) a főszereplő: összegyűjt egy csapat szerencsétlen tolvajt, hogy kiraboljanak egy hajókaszinót a Mississippin. A professzor szobát bérel egy gyanútlan, becsületes, templomba járó öreg hölgytől, Mrs. Munson-tól (Irma P. Hall), akinek a bandát úgy mutatja be, mint egy zenekart, akik próbatermet keresnek. Amikor azonban az öregasszony felfedezi a kaszinó trezorjához vezető alagutat a pincéjében, megfenyegeti őket, hogy értesíti a hatóságokat. Így aztán valakinek meg kell őt állítania. A banda azonban hamarosan rájön, hogy nem bírnak elbánni vele, és mindegyikük külön-külön veszélyesebb magára a bandára, mint az öreg hölgyre.
A zsűri díját a Sud Pralad című film nyerte, amely az első thaiföldi film a Cannes-i Fesztivál versenyprogramjában. A derűs, nyugodt napokat egy furcsa eltűnés és a teheneket öldöklő néhány vad ragadozó szakítja meg, helyi legendák szerint pedig az ember valahogyan egy másik lénnyé képes átváltozni. Így kezdődik a katona története, aki elindul egyedül a dzsungel szívébe, ahol a mítosz gyakran valósággá válik.
Antal Nimród Kontroll című filmje az Un Certain Regard szekció 7 fiatal filmrajongóból álló ifjúsági zsűrijének díját nyerte el. A zsűrit tagjait saját elmondásuk szerint elbűvölte „a metróhálózat zárt helyszíne, mely kiemeli a történet univerzális jellegét és a film élénk tempóját.”
A legjobb rövidfilm a román Catalin Mitulescu Trafic című munkája lett, melyben, útban a következő üzleti tárgyalásra, a főhősnek 20 perce van arra, hogy nyélbe üssön egy randit, beszéljen a lányával és hogy elkészítsen egy fotót.
Az 57. Cannes-i Filmfesztivál díjai:
Nagyjátékfilmek
Arany Pálma
FAHRENHEIT 9/11 rendezte Michael MOORE
A zsűri nagydíja
OLD BOY rendezte PARK Chan-wook
Legjobb női alakítás:
Maggie CHEUNG (CLEAN rendezte Olivier ASSAYAS)
Legjobb férfi alakítás:
YAGIRA Yuya (DAREMO SHIRANAI (Nobody Knows) rendezte KORE-EDA Hirokazu)
Legjobb rendező:
Tony GATLIF (EXILS)
Legjobb forgatókönyv
Agnès JAOUI és Jean-Pierre BACRI (COMME UNE IMAGE rendezte Agnès JAOUI)
A zsűri díja
SUD PRALAD (Tropical Malady) rendezte Apichatpong WEERASETHAKUL
A zsűri színészi díja
Irma P. HALL (THE LADYKILLERS rendezte Joel COEN és Ethan COEN)
Arany Kamera díj:
OR rendezte Keren YEDAYA (a Nemzetközi Kritikusok Hete (Semaine Internationale de la Critique) szekció)
Arany Kamera különdíj:
LU CHENG (Passages) rendezte Yang CHAO (Un Certain Regard szekció)
Arany Kamera különdíj:
KHAB É TALKH (Bitter Dream) rendezte Mohsen AMIRYOUSSEFI (Rendezők kéthete (Quinzaine des Réalisateurs) szekció)
Arany Pálma a legjobb rövidfilmnek:
TRAFIC rendezte Catalin MITULESCU
A zsűri díja egy rövidfilmnek:
FLATLIFE rendezte Jonas GEIRNAERT
UN CERTAIN REGARD díj:
MOOLAADÉ rendezte Ousmane SEMBENE
REGARD ORIGINAL díj:
WHISKY rendezte Juan-Pablo REBELLA és Pablo STOLL
REGARD ORIGINAL díj:
KHÂKESTAR-O-KÂK (Terre et cendres) rendezte Atiq RAHIMI
A CINÉFONDATION szekció díjai:
Első díj:
HAPPY NOW rendezte Frederikke ASPÖCK
Második díj (megosztva):
CALATORIE LA ORAS (A Trip to the City) rendezte Corneliu PORUMBOIU
és
99 VUOTTA ELÄMÄSTÄNI (99 Years of My Life) rendezte Marja MIKKONEN
Harmadik díj:
FAJNIE, ZE JESTES (Nice to See You) rendezte Jan KOMASA
