„Miközben elmondják a szöveget, ami feliratként is fut a vásznon, a képek zuhatagként ömlenek hitvány gazemberekkel és tragikus sorsú özvegy asszonyokkal (és ebbe a mixbe újabb rétegek kerülnek be: a DOS szöveges képernyője és a kilencvenes évekből származó PC-játékok, például a Doom felhasználása által)” – olvasható a rövid kritikában.
A montázsfilm azt az ötletet bontja ki, hogy vajon mi játszódhatott le a legendás nyomozó, Hercule Poirot fejében, amikor az első ügyét próbálta megoldani. Az egész estés avantgárd krimi állami támogatás nélkül, több mint száz némafilm képi anyagának felhasználásával jött létre. A titokzatos stylesi esetet a fesztivál Harbour szekciójában vetítették.
A titokzatos Styles-i eset vetítése Rotterdamban
Lichter Péternek ez volt a negyedik filmje, amelyet meghívtak Rotterdamba, viszont most tudta először személyesen is elkísérni a munkáját. Vele tartott a film írója, Kránicz Bence, Hegyesi Fanni producer és Kovács-Vajda Bence sound designer. Így a Christie-adaptáció ötfős stábjából mindössze egyetlen ember, a narrátor, Mácsai Pál hiányzott.
„Rotterdam nem egy flancos frakkos-cilinderes fesztivál, mint például Cannes vagy Velence, szerintem senkit nem láttunk öltöny-nyakkendő kombóban, szóval nyugodt szívvel vettük fel a szokásos normcore cuccainkat, amivel egyébként belesimultunk az IFFR-es tömegbe” – lőtte be a rendező a kedvünkért a fesztivál hangulatát.
„Úgy érzem jól fogadták a filmet. Ezt onnan lehet lemérni, hogy 3 vetítés volt belőle, és a közönség kétharmada mindig ottmaradt a beszélgetésre, illetve egy csomó kérdést is feltettek, ami megint jó jel.” Egyetlen visszatérő kritika volt: „A közönségnek nem magyar anyanyelvűként gyakran nehéz volt követni a sztorit – persze volt angol felirat – és a sűrű képeket. Ezt persze előre tudtuk, hogy fel fog merülni problémaként, a LWL-os cikk is említi, de amúgy olyan is akadt, aki meg rá tudott feküdni a magyar nyelv és Mácsai zenéjére.”
Kovács-Vajda Bence, Kránicz Bence, Lichter Péter, Hegyesi Fanni
Az is többször megesett Lichterrel, hogy egy néző odament hozzá a mozi előterében, csak hogy elmondhassa, szerette a filmet. „Ez nyilván magyar fejjel elég szokatlan tapasztalat, de ott, azt hiszem, megszokott” – tette hozzá.
A fesztiválnak „durván eklektikus” a mozgóképes felhozatala és „ezerféle hátterű” filmes érkezik oda, Lichter például egy nepáli rendezőt emelt ki, aki „a saját falujában forgatott egy nagyon profi, a budapesti iskola stílusát idéző rövidfilmet, és népi viseletben konferálta fel a munkáját”. Szóval ők a visszafogott fesztiválvendégek közé tartoztak, és hiába avantgárd A titokzatos styles-i eset, azzal sem lógtak ki a mezőnyből, mert Rotterdamban az a „jólfésült, szinte kommersz cuccok közé tartozott”.
Lichternek sikerült pár más filmre is beülnie, Kelly Reichardt legújabb munkáját, a Showing Upot, és Elek Judit dokumentumfilmjét, az Istenmezején 1972-73-bant sorolta a legizgalmasabb élményei közé, illetve magát a várost is kiemelte: „olyan mint egy posztmodern építészeti kollázs”. „És csak egy filmről kellett kimenekülnöm, egy 60 perces Fülöp-szigeteki kísérleti film haladta meg az ingerküszöbömet.”
