Koncepciót is kiolvashatunk belőle. A kabinet, miközben a filmesek belső önkormányzatára, a Magyar Mozgókép Közalapítványra bízza a filmgyártás finanszírozását, mozgósítani kívánja a magántőkét. A filmtörvény a maga húszszázalékos, sőt egyes esetekben ennél nagyobb adókedvezményeivel a filmgyártásban és egyéb filmes befektetésekben való részvételre buzdít, és Európa filmes paradicsomának vízióját festi fel.
Ez azonban egyelőre ígéret, bár vannak jelei, hogy a tőke „rámozdult”: Pomázra, Etyekre grandiózus filmstúdió-beruházásokat terveznek. A kedvezmények elbírálására kissé nehézkesen fölállított Nemzeti Filmirodánál az egyik első ügyfél, a Hallmark cég amerikai megbízásból tévés Dickens-adaptációt forgat a fóti régi filmgyárban. Érdekes kérdés, vajon magyar filmekbe befektető hazai cégek is igénybe veszik-e majd a kedvezményeket, vagy főként azok a külföldiek járnak jól, amelyek saját produkcióik munkálatait telepítik Magyarországra. Mert bár az utóbbi bérmunkát jelent és javítja az országimázst, a magyar filmgyártást nem lendíti fel különösebben.
Erre viszont az a kormányprogram hivatott, amely szerint 2006-ra fokozatosan évi tízmilliárd forintra nő az állami filmtámogatás. Csakhogy már az idén, a program második évében nyolcszázmillióval kevesebb az összeg az ígért 6,5 milliárd forintnál a takarékossági csomag következtében. Ráadásul a köztámogatások elköltésénél az áfa nem igényelhető vissza, ami további húsz százalékkal csökkenti a filmes büdzsét. A filmesek rádöbbentek, kevesebb jut nekik, mint amennyire eredetileg számítottak – ez az egyik mögöttes oka a filmes körökben mostanában tapasztalható nyugtalanságnak, a „producerlázadásnak”. A másik az elégedetlenség a kuratóriumi pénzosztással. Különösen, mert apadóban vannak a központi költségvetésen kívüli források. Sem a két kereskedelmi tévé, sem a médiahatóság, az ORTT nem költ magyar mozifilmekre. Az Európai Unió országaiban pedig rendkívül szigorú szabályok korlátozzák a koprodukciós támogatást.
