A fesztivál a szervezők közvetlenségéből adódóan barátságos, családias. Éppen ezért mindig jó érzéssel léptem be a Jókai Mór Művelődési ház előcsarnokába, ahol a vetítések zajlottak. Minden vetítési blokkot követett egy beszélgetés, amelyet tolmácsoltak angolul is, így senki nem maradt le a látottak értelmezéséről. Gördülékenyebbek és élvezhetőbbek lettek volna ezek a közönségtalálkozók, ha szinkrontolmáccsal oldják meg a fordítást, ezt viszont a fesztivál többi pozitívuma mellett könnyen meg lehet bocsátani.
.jpg)
Sierra
Idén az fesztivál születésnapja alkalmából a szervezők tovább bővítették az amúgy is színes és sokoldalú kínálatot és bevezették a Masters versenyprogramot, ahová nevezhettek a kiemelkedő animációs munkákat készítő alkotók. Ezáltal még bővebb, tarkább volt a választék mind technikai, mind pedig tematikai szempontból.
A fesztivál első napján egyből bedobtak a Mély vízbe, egy fiatal ukrán művésznő alkotásával, ahol egy duci, nagyon kíváncsi sellő kukkolta víz csöveken keresztül a fürdőszobában tevékenykedő embereket. De találkozhattunk unatkozó elme asszociatívan hömpölygő gondolatáradatról, a féltékenység kék szemű szörnyéről, kozák népi balladába csavart családrajzról, Mennyországban kutakodó hősszerelmesről, családi vacsorába bújtatott társadalomkritikáról, a naplemente utolsó sugarai által bevilágított ködös szanatóriumról, szaltózó avatarról, kifulladásig pörgő vörös cipellőről vagy rovarkínzásról szóló animációkkal is.
Hárshegyi Vivien Felhők felett című alkotása egyedi módon kovácsolta össze a nézőket, egyszerre koncogtunk, hangosan nevettünk vagy horkantottunk fel. Bár a tiniszerelemről szóló filmek kevés új dolgot tudnak mutatni, Vivien mégis olyan frappánsan, humorosan fogta meg az érzés lényegét, a kínos szituációkat, csendeket, hogy a nézői reakciókból tudni lehetett, sokan magukra ismertek. Az élénk színű, egyedi stílusú animációhoz nagyon sajátos zene társult, melyet Vivien maga énekelt fel, illetve a főszereplőnek is ő kölcsönözte a hangját.
Felhők felett
A legszebb, legérzékibb animációk közé tartozott Fábián Nikolett rövidfilmje, a Nyugvó köd. A sötétlilás, zöldes, olykos kékes színvilágú, lassan mozgó ködben hömpölygő szanatórium képei gyönyörködtették a szemet. Az animáció az emlékezés és a távoli emlékképek felbomlásának folyamatára reflektál, illetve a szuggesztív képeken keresztül asszociációkra buzdít minket.
A fesztivál egyik legsikeresebb és legnépszerűbb alkotása Sander Joon észt rendező Sierra című animációja volt. A személyes ihletésű történet apa és fia kapcsolatát mutatja be egy autóverseny drukkjában. Az olyan momentumokon, mint kettejük lopakodása a tiltott versenyre az édesanya háta mögött, az egész nézőtér jót derült. Az egymástól elidegenedett családtagok rendkívül szerethető, emberi oldaluk miatt hamar belopták magukat a szívünkbe, úgy hogy eközben egyetlen szót sem szóltak. Szellemes és bájos történet, mely fontos, megfogadni való igazságot közvetít szülő ésgyermek kapcsolatáról.
Jó érzéssel tapasztaltam, hogy néhány percbe mennyi mondanivalót sűrítenek bele az alkotók és sokszor olyan pimaszul csaptak arcon az 1-2 perces alkotások, hogy megsemmisülve ültem a székemen abban a néhány másodpercnyi szünetben az alkotások között. Jóformán felocsúdni se volt idő, mert jött is a következő film. A szervezők részéről ügyes húzás, hogy a vetítések elején szavazólapokat osztanak ki a nézőknek, így mindenki pontozhatja a saját véleménye, meglátása szerint a vetített filmeket, ami a szórakoztatáson túl egy plusz súlyt ad és arra késztet, hogy még inkább koncentráljunk a látottakra.
A fesztivál óriási előnye, hogy olyan experimentális alkotásokat is összeválogatott, amelyek egyfajta önismereti funkcióval szolgálnak a nézöknek. És vannak olyanok is, melyek célirányosan, sokszor durván átlépnek az ember ingerküszöbén, felborzolva a kedélyeket. Így hívják fel a figyelmet fontos társadalmi problémákra. Kajlik Eszter Még egyet apuka kedvéért című kisfilmje rendkívül nyersen beszél a szülőszobában elkövetett nők elleni abúzusokról. Ebben az esetben elengedhetetlen a kíméletlen, durva ábrázolásmód, hiszen ez egy olyan téma, melyről szinte egyáltalán nem esik szó. A legmegrázóbb az animációban a valódi áldozatok vallomásaiból felépített narráció volt. A vetítés után érezni lehetett a nézőtéri feszültséget.
Pont a filmek kísérleti jellege miatt kihívás egy egész napig bent ülni a moziteremben, hiszen nagyon tömör és elképesztően sok inger ér, de nap végén jól esik egy sör mellett átbeszélni a tanulságokat, felmerült gondolatokat.
Az egész estés filmek közül tematikailag és megvalósításban is a lengyel Tomasz Wolski által rendezett 1970 című animációs dokumentumfilm volt a legkiemelkedőbb. A számunkra kevésbé ismert, de a lengyel történelemben annál nagyobb jelentősséggel bíró munkás sztrájkról szóló film archív felvételekből és animációs szekvenciákból tevődik össze. A hangsáv érdekessége, hogy sokáig nem hozzáférhető, az akkori pártvezetők között zajlott telefonbeszélgetésekből van összevágva.
1970
Így első kézből hallhattuk reakcióikat, kifakadásaikat, káromkodásaikat a történtekkel kapcsolatban. Kevés animáció ábrázolta ilyen egyértelműen a kommunista pártvezetők nemtörödömségét és inkompetenciáját. A rögzített beszélgetéseken keresztül lelepleződnek a „nagy és félelmetes” pártvezérek, megmutatkozik egyszerű, esetlen emberi oldaluk. Dicséretre méltó a pártvezetők ábrázolása, szó szerint csupán egyszerűen mozgatható bábuk ők egy nagy gépezetben. Nem démonizálták őket, ezzel a döntéssel pedig elkerülték, hogy egy történelmileg hiteltelen filmet készítsenek.
A fesztivál a vetítések mellett szakmai programokkal várta a közönséget, rendeztek masterclassokat, workshopokat, fórumokat is az elszántabb animációkedvelőknek. Az idei Primanimán immáron harmadszorra ingyenes kritikaíró workshopot tartottak, Kránicz Bencével, a Prizma, a 24.hu filmkritikusával és az ELTE Filmtudomány Tanszékének oktatójával. A workshop nem volt túl hosszú, viszont konkrét feladatokon keresztül lehetőség volt a saját íráskészségünk és stílusunk fejlesztésére, visszatérő hibáink kijavítására. Bence nagyon türelmes tanár, aki elég empatikus, így senki nem vette rossz néven a kritikát. A tanulás mellett a workshopnak volt egy másik pozitív hozadéka, visszajelzést nyújtott és rövid összefoglalót adott a vetített filmekről.
