Az intézmény a világ egyik legmodernebb filmstúdió hálózatával, a RALEIGH STUDIOS-zal kötött megállapodást, melynek értelmében a nemzetközi stúdió infrastruktúráját használja majd a gyakorlati oktatásban. Az EFSB önálló intézményi egységként várja majd hallgatóit, a BKF Kommunikációs és Művészeti Kara pedig elindítja a filmoperatőr művész mesterszakot, magyar nyelven.
Operatőrképzés nemzetközi szinten, angolul
„Tapasztalataink szerint a filmművészeti képzések egyik legnagyobb hiányossága, hogy olyan szakemberek hagyják el az iskolákat, akiket nem a piac és az iparág kihívásainak megoldására képeztek ki, illetve tanulmányaik során nem kerülnek igazán mélyen kapcsolatba a filmes világgal és nem beszélnek angolul” – hangsúlyozza Szabó Gábor, az European Film School Budapest vezető tanára. Kiemeli: az EFSB célja elsősorban olyan szakemberek képzése, akik már tanulmányaik során a filmipar aktív részeseivé válhatnak és olyan gyakorlati tudás birtokában hagyják majd el az intézményt, melyet kamatoztathatnak a piacon.
Egyedülálló szakmai és technikai háttér
Az EFSB kiemelt hangsúlyt fektet a hagyományos technikák mellett az olyan készségekre, amelyek birtokában a végzett szakemberek képesek lesznek lépést tartani a ma még ismeretlen technológiákkal. Ehhez járulnak hozzá többek között a RALEIGH STUDIOS-zal és több, nemzetközi filmipari szereplővel kötött megállapodások, az elismert szakemberekből álló oktatógárda és a technológia fejlődéséhez igazodó, gyakorlatorientált képzési modell. Elsőként operatőr szak indul, a tervek szerint a későbbiekben pedig tovább bővül majd a kínálat.
Mesterszak a magyar operatőri iskola szellemében
A Kommunikációs és Művészeti Kar filmoperatőr művész mesterszakának elindításával a BKF tovább kívánja erősíteni pozícióját a művészeti képzések piacán. A cél biztosítani az alapképzésben végzettek számára a fejlődési lehetőséget és olyan szakembereket képezni, akik itthon és külföldön is megállják majd a helyüket a filmgyártás és média területén, ugyanakkor megőrzik a magyar filmművészet jelentős hagyományait és továbbörökítik azt. Az intézmény kiemelten fontosnak tartja, hogy tovább vigye az Illés György által megteremtett magyar operatőri iskola szellemét.
Elismert szakemberek az oktatógárdában
A hallgatók mind a mesterszakon, mind a nemzetközi filmiskolában olyan neves szakemberektől sajátíthatják el a filmkészítés tudományát, akik ma is aktív szereplői a filmiparnak, szakmai tapasztalataikat pedig Európában és Amerikában szerezték. Az oktatógárda tagja többek között Szabó Gábor, Kepes András, Kardos Sándor, Gulyás Buda, Vecsernyés János, Hajdú Szabolcs, Miklós Mari és Muhi András is.
A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskoláról
A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) tizenegy éve meghatározó szereplője a hazai felsőoktatásnak. Két kara a Heller Farkas Turisztikai és Gazdasági Kar, illetve a Kommunikációs és Művészeti Kar. Az intézmény négy területen kínál képzéseket: kommunikáció, üzlet, turizmus és művészet. A BKF kommunikációs készségfejlesztő tréningrendszere egyedülálló a magyar felsőoktatásban. 2011-től már nem csak Budapesten, hanem Hódmezővásárhelyen, a BKF Regionális Tudásközpontjában is folyik oktatás. A BKF jelenleg 70 külföldi intézménnyel tart fent partneri kapcsolatot 27 országban, Angliától, az Egyesült Államokon át Kínáig. Eddigi tevékenysége elismeréseként a Főiskola megkapta a Superbrands 2011, majd idén a 2012-es védjegyet.
(fotó: www.efsb.eu)