A Kémhatás címmel készült közösségi film alapját a Budapest Tánciskola táncosaira és koreográfusaira épülő három hónapos akciósorozat, a március 9-étől június 12-éig tartó Ssszevassz! Tavassz! elnevezésű, flashmobokkal tűzdelt programfüzér adta, amelynek tánceseményei Budapest harminc pontján, piacokon, színházakban, plázákban, köztereken – a Trafótól, a MU Színházon át, a Hősök terétől, az Oktogonon és a Ráday utcáig voltak láthatók az arra járók számára.
A kreatív dokumentumfilm szereplői, és egyben operatőrei a Budapest Tánciskola régi és jelenlegi diákjai voltak, akik Angelus Iván, a táncos, koreográfus, és az iskola vezetője rendezése alatt táncolták végig a köztereket, majd az ott felvett anyagok alapján összevágott filmet.
A film fő célja a kapcsolatteremtés - vallják az alkotók -, amelynek főszereplői a köztéri és más nyilvános táncesemények alkotói, előadói, más résztvevői - kurzusok résztvevői, villámtáncok tanúi, tudatos nézői. Aktív, alkotó résztvevők az eseményeket saját eszközeiken rögzítő és azokat a felhívások nyomán az iskolának elküldő tanúk.
Ízelítő a Kémhatásból
Angelus Iván, a film rendezője és társproducere lapunknak elmondta, hogy fontosnak tartja a 3 dimenzió (tánc) rögzítését 2 dimenzióban (film), amelyet az időbeli mozgás "lefagyasztásának" érez. Úgy véli, hogy a mozgókép egy fajta befőttje a jelennek, amely nem egészen olyan, mint a "nyári friss barack", ám visszaidézi annak az ízét. Ebben a dokumentumfilmben azt a formát igyekszik megtalálni, amely által nem "konzerv" termék lesz a tánc felvétele, hanem valamilyen plusz élményt ad.
A kísérleti film kizárólag alternatív képrögzítő eszközökkel készült: Full HD telefonokat, GoPro kamerákat, biztonsági kamerákat, modellhelikopteres kamerákat, fényképezőgépeket használtak a profi és önkéntes „operatőrök”, akik közül sokan maguk is részt vettek a flashmobban.
Dömötör Péter vezető operatőr szerint, aki már közel húsz éve dolgozik együtt Angelus Ivánnal, és a Budapest Tánciskolával, ez teljesen más típusú munka volt, mint amivel az eddig pályafutása során találkozott. Itt valójában semmit nem lehetett előre megtervezni, kitalálni, hiszen maga a tánc és a helyszín is az improvizációra épült, így nem csupán a szereplők rögtönöztek, hanem az alkalmi operatőrök is. Az előkészületekben csupán "magatartásformákat" találtak ki, tehát megállapodtak abban, hogy melyik kamera veszi a közeliket, melyik csinál inkább leíró, vagy tágabb képeket. Dömötör lapunk kérdésére elmondta, hogy elsődleges célja az volt, hogy felvételek által a néző is a tánc részévé váljon, hogy a kamera szubjektív képet vegyen, amelyet úgy valósítottak meg, hogy a legtöbb táncos egyben operatőr is volt.
A vezető operatőr hozzátette, hogy utólagos koncepcióként állapítottak meg egy fajta függőleges mozgást, amely végigkíséri a filmet. Továbbá a személyességet igyekszik erősíteni, hogy a dokumentumfilm során sok helyen használnak osztott képmezőt, amely képeit szintén utólag a vágószobában keresték meg, és amely egyidejűséget és textúrát ad a mozgóképnek.
A Kémhatás egyedi vágási technikája nem dekoratív - vállalják az alkotók. Célja, hogy gazdagítsa a befogadást: egyidejűleg több szempontból mutassa az eseményeket, egyszerre láttassa a szereplő belső világát és kapcsolatát környezetével, dinamikáját mutassa be.
Az alkotás zenéje szintén több réteg között mozog, Mizsei Zoltán zeneszerző három forrásból alkotja meg a film végleges hangját: használja a felvételek során felvett utcai atmoszférát, a helyszínen fellépő énekkar hangját, továbbá egy régebbi táncelőadás, az Ördöglakat zenéjét adó hat tagú kórus improvizációját. A film végleges hangjában legerősebb elem az emberi ének lesz, amely a filmhez hasonlóan nem használ szövegeket, dialógusokat, csupán hangzókból áll.
Mizsei Zoltán jó kihívásnak érzi a feladatot, hogy az élő, a performansz alatt felvett hangokat szinkronba hozza azokkal az atmoszférákkal, amelyek nem voltak jelen. Továbbá megemlítette, hogy míg a táncelőadásokon a zenének a mozgásra kell épülnie, a film esetében a képek ritmusához kellett illesztenie azt.
A rendező hozzátette, hogy ebben a kommunikációról szóló filmben a hang és kép is interakcióban van egymással és nincs a kettő között alá-fölérendeltségi viszony. A hanggal is játszanak a film során, annak térbeliségét próbálják megmutatni.
Angelusz Iván, a Katapult Film producere, a Kémhatás társproducere lapunknak elmondta, hogy azért is érzi fontosnak ennek az alkotásnak a létrejöttét, mert Nyugat Európával szemben sajnos Magyarországon a kortárs táncot még nem kezelik egyenrangúan a klasszikussal balettel. Míg a tánc sok esetben be van zárva a színház falai közé és az nézőknek kell megtalálniuk az előadást, most ők kivitték a művészetet az utcára, az emberek, a nézők közé.
A Kémhatás először október 3-án, a Kortárs TáncGeneráció Szemlén lesz látható. A producer terveiben szerepel a film fesztiváloztatása is, továbbá, hogy a későbbiekben valamelyik televízió csatornáján is bemutassák.
