Enyedi Ildikó a vetítés eseményénél tette közzé az alábbi üzenetet:
"Kedves filmes és nem filmes barátok, kedden végre bemutatkozhat BA diplomafilmjeivel az utolsó SZFE-s osztályom, amit Gigor Attilával közösen vittünk. Telibekapták a covid időszakot, megszenvedték az SZFE szétverését, de az új honfoglalás örömében már nem részesülhettek. Tervünk, hogy mesterszakon tovább dolgozunk együtt, füstbe ment. Ezekkel a szép és erős filmekkel búcsúznak, búcsúzunk, egyben ezekkel lépnek ki egy fiatal filmesek számára elég átláthatatlan és épp nem túl barátságos színtérre. Gyertek, nézzétek meg a filmeket, maradjatok utána a bulira, hogy érezze ez a több malomkő közé szorult tehetséges társaság, hogy fontos, hogy kíváncsiak vagytok rájuk, hogy számítanak. Nagyon megérdemlik."
Andella Mirtill / vizsgafilm: Mint egy haiku
Mivel töltöd az időd, amióta lediplomáztál?
Mióta végeztem az egyetemen, azon vagyok, hogy megtaláljam a helyem a mozgóképen belül. Egy éve dolgozok szabadúszó videós- és vágóként, így leginkább interjúkat, riportokat, valamint eseményvideókat készítek. Nagyon intenzív és stresszes volt ez az év, de rengeteget tanultam és fejlődtem. Emellett a Hamvas Béla Alapítvány pályázatán sikerült nyernem, így forgathattam egy rövidfilmet is, ami remélem el tud majd jutni pár fesztiválra, a címe Másokért való Emberek. Nagyon különös élmény volt újra rendezői szerepkörben lenni ez után az év után, azt tapasztaltam, hogy sokkal magabiztosabb vagyok, mert jobban átlátom az alkotói folyamatot technikai értelemben, és ezt nagyon élveztem.
Miről szól a diplomafilmed, és miért ezt választottad témául?
Leginkább arról, hogy egy az életünket éppen csak érintő alak hogyan tud mégis nagy hatást gyakorolni ránk, és hogy milyen nehéz egy ilyen erősen ható kapcsolatot elengedni. Amikor a harmadik évünk elején ötletelnünk kellett, egy be nem teljesült kapcsolat rajzolódott ki bennem, és a kezdetektől két női szereplőt láttam, akik egymás ellentettjei. Elena karakteréhez nagyon illett, hogy sushi séf legyen a foglalkozása, így a filmötletbe lassan beleivódott a japán kultúra is valamelyest. Később maga a megfigyelés és a másik megfogalmazása is fontos rétege lett a filmnek.
Mint egy haiku
Milyen élmény volt a forgatás?
Így visszatekintve már nem tűnik olyan stresszesnek, pedig tudom, hogy sok elem variálódott még forgatás közben is. Sietnünk kellett a forgatással a színészek szűkös ráérései miatt, és az előkészítés így tömörebbé vált. Őszintén, nekem minden forgatásommal kapcsolatban az szokott lenni az érzésem, hogy jobb, mint az előző, mert igyekszek egyrészt mindig jobban jelen lenni, másrészt mindig felkészültebbnek lenni, mint azelőtt. A Haikunál a legcsodálatosabb élmény talán az volt, ahogy a hónapok óta tartó közös munkát a színészekkel végre a monitoron láthattam beérni.
Mi volt a legfontosabb dolog, amit Enyedi Ildikótól és Gigor Attilától megtanultál?
Legszívesebben nem osztanám ketté a választ, hanem valami egységeset mondanék, és ez a szakmai alázat. Nagyon fontos tanulság volt, amikor minden héten úgy egy tucat filmet néztünk, hogy türelemmel, empátiával és teljes figyelemmel nézzük mások alkotásait. Ez a fajta hozzáállás azt gondolom, egyenesen hat az alkotói attitűdre is, hiszen, ha mások munkájával empatikus vagy, a sajátoddal is még inkább az leszel. Megtanulod nem siettetni a dolgokat, és a legutolsó részletet is kimunkálod. Azt gondolom, csak ilyen fokozott figyelemmel érdemes alkotni és befogadni filmeket.
Dolgozol jelenleg máson, akár az első nagyjátékfilmeden?
A pályázatra készülő rövidfilmem exportjait épp ezekben a napokban készítem, mert ebben a projektben rendezői poszt mellett vágó is vagyok, így a projekt még most is intenzív figyelmet igényel. Emellett több szabadúszó munkám van szintén utómunka fázisban, és olykor beugrok videózni is. Jelenleg nem dolgozom ötleten, ehhez azt hiszem kelleni fog egy picit több szabad kapacitás, de azt gondolom egy nagyjátékfilm még nagyon messze van. A következő tervem az, hogy egy hosszabb rövidfilmet forgassak.
Mit láttál utoljára, ami nagy hatással volt rád?
Trükkös dolog ez a kérdés nálam, mert kevés nagyjátékfilm tud úgy igazán elragadni. Legutóbb a Mátrixot, a Jojo Nyuszit és a Toxikomát láttam. Ezek közül mindegyik megragadott jelentésben és megoldásokban, de egyiket sem tudnám magasan kiemelni. Leginkább Youtube-videókat nézek, azon belül is az esszévideókba tudok igazán belefeledkezni, valahogy a tömör és frappáns tartalom az intenzíven érezhető egyéni hanggal ötvözve nagyon vonz engem. Hogy ajánljak is valamit, a mostani kedvenc alkotóim ContraPoints, CGP Grey és LEMMiNO.
Botos Dániel / vizsgafilm: Valami történjen
Mivel töltöd az időd, amióta lediplomáztál?
Hosszú utam volt a BA-diploma megszerzéséig, összesen hat év. Az SZFE előtt Szarajevóban, Tarr Béla film.factory nevű képzésén tanultam, ami sajnos anyagi okokból megszűnt, átalakult, úgyhogy sokakkal együtt én is elhagytam az egyetemet mielőtt végeztem volna. Ez volt az első olyan élményem, hogy diákként próbálok küzdeni a saját képzésem fennmaradásáért, autonómiájáért. Nem gondoltam, hogy három év múlva újra egy ilyen helyzetben találom majd magam itthon.
Az egyetemi évek alatt megszoktam, hogy egy közösségbe járok minden nap, velük alkotok, ebből merítek és inspirálódok, úgyhogy kicsit nehezen találtam a helyem diplomázás után. Aztán valahogy összeszedtem magam, kaptam munkát egy produkciós cégnél és jelenleg egy nagyjátékfilm előkészítésén dolgozom, ami nagyon jó lehetőség, hogy belelássak egy ilyen folyamatba közelről, mielőtt nekiállok a sajátomnak. Ez most új lendületet adott.
A Valami történjen az első olyan filmem, amit el mertem küldeni fesztiválokra. Bár természetesen sok az elutasítás, amit eleinte nehezen viseltem, több helyre viszont beválogatták és ez mindig felülírja a negatív élményeket. Itthon a Friss Húson díjat is nyertünk vele, ami hatalmas élmény volt, emellett vetítették a filmet Szegeden és Szombathelyen is, novemberben pedig két külföldi fesztiválra, Yorkba és Szófiába is megy majd. Ez szuper érzés, hisz ezért csináltuk.
Valami történjen
Miről szól a diplomafilmed, és miért ezt választottad témául?
Halálról, gyászról, feldolgozásról, evilágról, túlvilágról, összetartozásról. Sokadjára történik meg velem, hogy elhatározom, hogy a következő filmem vicces lesz, aztán ahogy elkezdem leírni az ötleteket, jeleneteket rájövök, hogy ez inkább szomorú. Talán nem véletlenül mondják, hogy a nevetés és a sírás valahol nagyon hasonló, felszabadító érzelmi kisülés.
A diplomafilmnél is elhatároztam, hogy most kitörök a melankóliából és végre csinálok valami felszabadult, humoros dolgot, más eszköztárral mint eddig. Nem sikerült. Egy kicsit ilyen csavaros ghost storynak indult az egész, ahol a halott nem tudja, hogy meghalt és erre a történet során jön rá. Aztán fejlesztgettük tovább, elkezdett kialakulni egy ív és eljutottunk a lényegesebb kérdésekhez: Ki ez az ember? Milyen viszonya volt az élőkkel? Miért halt meg?
Miközben ezekre kerestük a válaszokat, nem teljesen váratlanul, de mégis tragikus hirtelenséggel, elvesztettük Gelléri Palit, volt évfolyamtársunkat és legjobb barátomat.
A hatalmas zavar és fájdalom mellett a forgatókönyvben ez sok mindent letisztázott: kiderült, hogy ki alapján fogjuk a főszereplőt kitalálni és a miértekhez is közelebb kerültünk. Nem kifejezetten az ő személyes története ez, de mégis számomra átszövi a lénye ezt a filmet és remélem, hogy nézőként mindenki meg tudja találni benne saját “elvesztettjét”.
.jpg)
Fotó: Schór Ádám
Milyen élmény volt a forgatás?
Az első nap előtti éjszaka nem tudtam aludni, még azon is gondolkodtam, hogy most fogom magam, senkinek nem szólok és elmenekülök nagyon messzire. Aztán reggel amikor felvettük az legelső take-et megnyugodtam és feloldódtam. A többi éjszaka már ment az alvás.
A szereplők egytől-egyig elképesztő empátiával voltak jelen és segítettek végig a forgatáson, ezért nagyon hálás vagyok nekik. Többen a szűk stábból és a szereplőkkel a helyszínen szálltunk meg, ami nagyon jó tábor hangulatot csinált. Sokat jelentett, hogy több közeli barátom is a stábban volt, akik pontosan tudták, hogy mennyire fontos nekem ez a film, hisz együtt éltük át azt, ami alapján íródott.
Mi volt a legfontosabb dolog, amit Enyedi Ildikótól és Gigor Attilától megtanultál?
Ildikótól sok minden mellett talán az, hogy merjek bízni a megérzéseimben, legyek önazonos és bátor. Ezeket igyekszem fejleszteni és tudatosítani magamban a mai napig mind a filmkészítésben, mind az életben.
Attilával sok színészvezetéshez kapcsolódó óránk és gyakorlati feladatunk volt. Ezek alatt tisztázódott bennem, hogy hogyan tudom megtalálni egy-egy szereplővel a közös hangot és hogy mik azok az apróságok ebben a nehezen megfogható kapcsolatban, amik engem és őket is segíthetnek. Megtanultam bízni bennük és nem utolsó sorban csodálni őket, mert a végén mindig ők lesznek azok, akiknek egy-egy arcrezdülésben kell megmutatni a sok bonyolult hülyeséget, amit mi mondunk.
.jpg)
Fotó: Schór Ádám
Dolgozol jelenleg máson, akár az első nagyjátékfilmeden?
Dédelgetek egy ideje már egy nagyjátékfilm tervet, de nem kezdtem még el rajta mélyebben dolgozni. Nehéz és megterhelő egy-egy ilyen sztorit még csak egy évig is magamban rágni, félek, hogy elveszik az íze. Szeretek impulzívan alkotni és akkor fogok csak nekiállni ha késznek érzem magamat és a körülményeket is erre. Jelenleg a következő rövidfilmemen dolgozom.
Mit láttál utoljára, ami nagy hatással volt rád?
Nemrég újranézem Chantal Akerman Saute ma ville című rövidfilmjét. Felszabadító élmény látni, hogy egy konyha és egy ember mennyi minden tud lenni és arra emlékeztet, hogy a filmezés játék, nem kell túl komolyan venni.
Konrád Zsuzsi / vizsgafilm: Kláramama uzsonnája
Mivel töltöd az időd, amióta lediplomáztál?
Januárban szültem, azóta az anyukáskodás mellett szerencsére van időm írni, vagy egy-egy kisebb projektre. Rászoktam arra, hogy reggel 6-7 körül írjak, kiderült, hogy akkor van a legjobb állapotban az agyam. Nyár elején a Kőrösi Mátéval csináltunk a FreeSzfe-nek toborzó reklámokat, az nagyon élvezetes volt. Várom, hogy elkezdődjenek a meghirdetett kurzusok, az MA-t nekem – most legalábbis – ezek fogják helyettesíteni. Már lassan rendes munkákra is készen állok, szívesen csinálnék klippet, reklámot, de most szinte bármit.
Miről szól a diplomafilmed, és miért ezt választottad témául?
Egy hosszú-hosszú autóútról: egy testvérpár megy meglátogatni vidéki nagymamájukat a kórházban. A filmek írása előtti nyáron halt meg az apukám. Rossz volt neki kórházban lenni, nekünk pedig rossz volt, hogy kórházban van, de ilyenkor mindenki egy kicsit tehetetlen, mert fő a biztonság. Sokszor a testvéremmel látogattuk, autóval. Valami nagyon megfogott ezeknek az utaknak a hangulatában, a klausztrofób feszengésben, a magányos, de mégis közös szomorúságban.
Szerettem volna egy fontos eseményt, nem fontos pillanatokon keresztül bemutatni. A béna köszönést, a kellemetlenül hosszú csendeket, olvasni a joghurtok összetevőit a zúgó Coopban. Miközben ott van mindenkiben a betegségnek és a halálnak a távoli, idegen érzése. Ezt Csizmás Kinga, író, rengeteg odafigyelésével sikerült történetté formálni.
Kláramama uzsonnája
Milyen élmény volt a forgatása?
Nagyon jó. Pedig féltem, mert a korábbi vizsgafilmeknél több rossz élményem volt. Öt hónapos terhes voltam, amikor forgattuk, ebben a hónapban pont nagyon kellemes hormonok árasztottak el és végtelenül optimista lettem. Csikszentmihályi Ajnácskával, a film operatőrével szoros szövetségben voltunk és, bár olyan volt, mintha a világon minden azon lenne, hogy megakadályozza, hogy leforgassuk a filmet, minket minden csak flexibilisebbé és erősebbé tett. Ez elég tanulságos volt.
Eldöntöttük, hogy annyira kicsi stábbal fogunk dolgozni, amennyire csak lehet, ez szerencsére sikerült, és nagyon családias, támogató hangulat alakult ki.
Dolgozol jelenleg máson, akár az első nagyjátékfilmeden?
A szülés utáni hónapokban írtam egy történetet, amit most írok át forgatókönyvvé. Szeretném, hogy egyszer legyen belőle nagyjátékfilm.
Mi volt a legfontosabb dolog, amit Enyedi Ildikótól és Gigor Attilától megtanultál?
Attilától (sok legfontosabb között) az, hogy mindenben, a tőlünk legtávolállóbb dologban is meg lehet találni a közös pontot és azon keresztül kapcsolódni hozzá. Ha volt olyan feladat, amit utáltunk, rossznak találtuk a már kész forgatókönyvet, ezzel motivált minket. Végül nekem ezeket volt az egyik legfelszabadítóbb csinálni.
Ildikóval kapcsolatban nagyon nehéz megfogalmazni. Varázsló mesteremnek éreztem, aki a vesémbe lát. Ez egyrészt zavarba ejtő volt, másrészt viszont arra ösztönzött, hogy, ne a hamis felé haladjak, hanem az őszinte felé. Ez egy bonyolult labirintus volt. Nem csak a filmek készítése alatt, hanem az élet különböző területein a fejemben voltak a gondolatai, a pontos reakciói. Ezek jó irányokba vittek.
Mit láttál utoljára, ami nagy hatással volt rád?
Véletlenül pont A feleségem történetét. Előtte pedig a Mesék a zárkából-t. Mindkettőt végig sírtam és nevettem.
Novák Péter Sámuel / vizsgafilm: Egyedül a Paradicsomban
Mivel töltöd az időd, amióta lediplomáztál?
Az embernek idő kell, hogy felfogjon dolgokat, s kicsit így vagyok éppen most én is: most realizáltam, hogy életem két város között zajlik, s igyekszem a kusza pár hét Berlin pár hét Budapestet kiegyenlíteni. Persze a kérdésre válaszolva leginkább főzéssel, gondolkodással, apró projektek kidolgozásával és véghezvitelével, na meg az élettel való birkózással. A 7 napból most már átlagosan 6 nap győzők.
Miről szól a diplomafilmed, és miért ezt választottad témául?
Magányról és a szorongásról. Mármint arról a dologról, hogy hiába van körülöttünk egy világ tele lehetőségekkel és csodával, mégis van olyan, hogy a bezárkózás és a szorongás nagyobb úr lesz. S hiába próbálunk sehogy se tudunk saját bugyrunkból kijutni, s csak feketednek el a falak, s húzzuk be magunkat egy olyan szorításba, melyből kitörni nehezen lehet. Mondjuk van esély a megoldásra: kinyitni egy ládát, vagy mondjuk megpróbálni filmbe megfogalmazni.
Egyedül a Paradicsomban
Milyen élmény volt a forgatása?
Nem tudok mást mondani: nagyszerű. Pláne akkor nagyszerűbb az egész, amikor az ember körül olyan emberek vannak, akik láthatatlanul segítik jól összefogni azt a gondolat és érzelem tömeget, amely a film mögött áll. Ahogy magamnak szoktam megfogalmazni: kidolgozni lehet csak nehéz, leforgatni meg már csak öröm. Polgár Csabi (operatőr) és Komán Atti (dramaturg) fáradhatatlan munkája és a közös folyamatos keresés nélkül persze már a kidolgozásban elvéreztem volna, s olyan tiszta szívű színészek nélkül, mint Hajdu Szabolcs és Szikszai Rémusz a forgatás se lett volna öröm.
Mi volt a legfontosabb dolog, amit Enyedi Ildikótól és Gigor Attilától megtanultál?
Még szolfézson általános iskolában tanították, hogy a hallgatás szóban a hallás és a csend is benne van, s azt gondolom, hogy ez az a „hallgatás”, ami a jó alkotáshoz kell. Olyan két embertől tanulhattam, akik a tiszta szívű hallgatás nagymesterei, melyet mind felénk, mind munkáik felé tanúsítottak, s melyet remélem én is viszek magammal tovább.
.jpg)
Fotó: Schór Ádám
Dolgozol jelenleg máson, akár az első nagyjátékfilmeden?
Több dolog történik most velem. Azt érzem, hogy bőven van belül, amit az asztalra raknék, ám meg kell találjam a legmegfelelőbb utat hozzájuk. Ezért most elsősoron igyekszem a kicsikre koncentrálni, nem elhagyva a kísérletezést, s így több mini „kisjátékfilmet” tervezek a következő hónapokra. Ugyanakkor persze van egy nagyjátékfilm terjedelmű impró alapú filmtervem is, ám az a sok egyéb teendő miatt, most egy darabig háttérbe szorul. Ugyanis a film mellé bejött a színház is. Egy nonverbális bábszínház projekten dolgozom gőzerővel, illetve megadatott a szerencse, hogy gyakornokként a Berliner Ensemble egyik próbafolyamatán vegyek részt.
Mit láttál utoljára, ami nagy hatással volt rád?
Amit a legutoljára láttam és legkedvesebb szájízzel idézek fel az egy Disney+-os animációs sorozat a Dug Days, vagy könyvből most sikerült elolvasnom Italo Calvino - Ha egy téli éjszakán egy utazó-ját mely olvasás után napokra világába kergetett. Persze tudom, filmre irányult a kérdés.
Orzói Kristóf / vizsgafilm: Gyerekjáték
Mivel töltöd az időd, amióta lediplomáztál?
Az SZFE utolsó évében elkezdtem csinálni kisebb reklámokat, ez a része mindig is tökre érdekelt a filmezésnek. Már operatőri gyakorlaton is – amikor az volt a feladat, hogy a “magány” témájára készítsünk valamit – reklámot csináltam. Nézzétek meg, az a címe, hogy a Magány vagány, ez a kedvenc dolgom magamtól. Nemrég pedig elkezdtem egy napi sorozatot rendezni.
Miről szól a diplomafilmed, és miért ezt választottad témául?
Lényegében arról, hogy létezik-e egyensúly a felelősség és a szabadság között. Meg lehet-e élni a kettőt egyszerre úgy, hogy az egyik nem megy a másik rovására. Egy 26 éves lányról szól, akinek van egy gyereke, de arra vágyik, hogy egy-két napig ne csak anyukaként kelljen tekintenie magára.
Már a másodéves vizsgafilmünkben, a Hátraarcban is ezt a témát boncolgattuk, most pedig kapóra jött egy régi, nagyon jó barátom élethelyzete, aki a világ másik feléről küldte nekem a helyzetjelentéseket arról, milyen fiatal, egyedülálló anyaként élni. Az ő életét loptuk el és alakítottuk át úgy, hogy arról szóljon, ami minket foglalkoztat.
.png)
Gyerekjáték
Milyen élmény volt a forgatása?
Szerintem még soha nem voltam olyan fáradt, mint a forgatás végén. Utána napokig nem értettem, hogy most akkor mi van. Nagyon durva volt látni, hogy mennyi ember dolgozik iszonyatosan lelkiismeretesen azon a kis hülyeségen, amit az írótársammal, Előd Mátéval kitaláltunk és Vaszari Julcsival elképzeltünk.
A két főszereplővel, Wrochna Fannival és Dékány Barnabással rengeteget dumáltunk meg játszottunk az előtte lévő hetekben, meg úgy általában nagyon sok időt töltöttünk együtt, talán az volt az egyik legjobb része az egésznek.
Mi volt a legfontosabb dolog, amit Enyedi Ildikótól és Gigor Attilától megtanultál?
A kedvenc dolgom, amit Ildikótól tanultam, hogy figyeljek arra, mit érzek a gyomromban, mi a zsigeri. Mármint még azelőtt, hogy elkezdeném racionálisan átgondolni a dolgokat. Ha nem jó érzés, akkor baj van, ha finom, akkor jó, ennyi. A világ legegyszerűbb dolga. Rengetegszer használtam ezt. Amikor meg nem, annak meg is lett az eredménye.
Attilától azt, hogy hogyan viselkednek az emberek és az mit jelent a képernyőn. Ja, meg azt az apróságot, hogy megtanuljam szeretni azt, amit csinálok, ami talán a legfontosabb dolog volt a három év alatt.
Fotó: Songoro Laura
Dolgozol jelenleg máson, akár az első nagyjátékfilmeden?
A “dolgozni” egy nagyon erős kifejezés, inkább úgy mondanám, hogy ábrándozom arról, hogy már gondolkozom az első nagyjátékfilmemen. Mátéval meg egy közös barátunk öngyilkosságáról tervezünk csinálni egy rövidfilmet, amit a Bocs, hogy eltűntem munkacímmel el is pitchelhettünk a Friss Hús pitchfórumán.
Mit láttál utoljára, ami nagy hatással volt rád?
A Portré a lángoló fiatal lányról. Általában valamiért elég rosszul vagyok a kosztümös filmektől, de ez nagyon szép meg szomorú volt és ezt a két dolgot szeretem a legjobban.
Tóth Lili Laura / vizsgafilm: Mama büszkesége
.jpg)
Mivel töltöd az időd, amióta lediplomáztál?
Több, mint 6 évemet töltöttem egyetemeken, ELTE-n és SZFE-n diplomáztam filmes szakokon, ami után azt éreztem, mindenképpen szükségem van egy kis szünetre. El kell kicsit búcsúznom a filmtől, hogy aztán újra szerelmesen térhessek vissza hozzá, új élményekkel és energiákkal. Sajnos nekem arra sem volt lehetőségem, hogy türelmesen várjak életem nagy lehetőségeire, és a járványhelyzet is különösen megnehezítette pályakezdőként a helyzetem. De hálistennek nagyon jól sült el a dolog: dekoratőrként kezdtem el dolgozni, a rengeteg agymunkát felváltottam kétkezi alkotásra. Iszonyatosan felszabadított, rendbe tett, és most újra tele vagyok tervekkel. Biztossá vált az is, hogy valóban a film az én hivatásom, és remélem, minél hamarabb újra betölti mindennapjaim. Most viszont, maradnak az esték és hétvégék, amikor álmodozok, írok, tervezek, kutatok.
Miről szól a diplomafilmed, és miért ezt választottad témául?
Az én filmem egy bűntudatól szorongó kisfiúról szól, aki az elsőáldozására készül. Nagyon régóta motoszkált a gondolat a fejemben, hogy ezt az eseményt filmesítsem meg, rengeteg suta gyermekkori emlékem van erről az időszakról. Arról, ahogyan 9 évesen belecsöppenek egy világba, ahol meg kéne értenem, mi is az, hogy Isten. Ahogyan körülöttem mindenki más is keresi a kapaszkodókat, hogy felfogja a saját gyermeki fejével. És ahogyan a felnőttek kétségbeesetten igyekeznek minket alkukkal és lefizetéssel meggyőzni, hogy igenis megéri végigcsinálni. Szóval, hogy hogyan lesz egy alapvetően gyönyörű és transzcendens dologból valami kiüresedő kötelezőség, ahol hiába várjuk a magyarázatot, a felnőttek nem tudják megválaszolni a miérteket.
Mama büszkesége
Milyen élmény volt a forgatása?
Alapvetően az ötletmag teljesen máshogy nyúlt a témához. Akkoriban még nagyon határozottan egy szökésfilmben gondolkodtam, egy kevés szereplős, természeti képekkel teli érzetfilmben. Viszont forgatókönyvírás során, ahogyan egyre több réteget kapott, úgy távolodtunk el ettől a magtól. Ehelyett lett egy konvencionálisabban történetmesélő, sokszereplős film, templomi tömegjelenettel. Az egyetemi évek alatt már megtanulhattuk, hogyan mozogjunk magabiztosan egy kicsi stábbal. Az viszont, hogy ekkorára hízta magát a film, nekünk is hirtelen nagyot kellett nőnünk, hogy ne bukjunk bele a feladatba. Azt hiszem, már erre nagyon büszkék lehetünk. Nagyon különleges élmény volt, ahogyan az a rengeteg segítőkész ember mind azért gyűlt össze, mert nekem volt egy hülye ötletem, ezt tényleg nagyon köszönöm nekik. De abban is biztos vagyok, hogy egyszer még biztosan visszatérek ahhoz az eredeti gondolathoz, az erdővel és csenddel, csak most még hagynom kell neki és magamnak is egy kis időt.
Mi volt a legfontosabb dolog, amit Enyedi Ildikótól és Gigor Attilától megtanultál?
Az én legnagyobb saját harcom az évek során az önazonosság és önfeladás volt. A filmkészítés egy csapatmunka, ahol bár rendezőként lehetőségem van a saját vízióm megalkotására, az iszonyatosan érzékenyen formálódik minden stábtag jelenlétével és hozzáadott munkájával. Hol bátortalanság, hol fejetlenség, hol érdekellentét volt az, ami végtelenül elbizonytalanított saját határaimban, és annak feszegetéseiben. És ennek mindig ott lesznek a nyomai a filmekben is.
Ildikó és Attila folyamatosan emlékeztettek arra, hogy az önfeladás a legrosszabb, amit csak elkövethetek. Igenis minden feladatban meg kell találni azt a pontot, azt a lehetőséget, amit igazán önazonosan tudok csinálni. Mindemellett, ne felejtsek el ragaszkodni a saját vízióimhoz sem. És ez valóban igaz: sokkal jobban szeretem a tökéletlen, de önazonos filmjeimet, mint azokat, amik szép mestermunkával készültek, ám én mégis a küszöbön ragadtam. Ez azóta is eszembe jut minden nap. De ahogy telnek ezek a napok, úgy leszek én is egyre bölcsebb, úgy követek el egyre kevesebb hibát, és úgy találok egyre több alkotótársat, akikkel rokon a lelkünk.
Fotó: Szabó Kata
Dolgozol jelenleg máson, akár az első nagyjátékfilmeden?
Annak ellenére, hogy a mindennapjaim jelenleg nem a filmkészítés körül forognak, csendben azért készülődöm. Gyűjtögetek, mint egy mókus. Azt érzem, hogy ezt a kis szünetet a pihenés mellett arra is tudom fordítani, hogy minél több ötletem és tervem le legyen írva. Az utóbbi időben pedig elkezdtem életem első nagyjátékfilmét is írni, egy boszorkányos folkhorror balladát. Azt hiszem, ez még egészen felfedezetlen terep a magyar filmben. Nagyon izgat a magyar boszorkány hiedelemvilágának filmes reprezentációja is. Mindemellett rajongok a balladákért, azoknak igen sajátos, mégis bitangul elemi és erőteljes fogalmazásmódjáért, és nagyon szeretnék kísérletezni ennek a formának a filmre fordításával. Alkotóként mindig is jobban érdekelt filmjeimben a forma és vizualitás, mint a történet, így azt hiszem kiváló játszótér számomra egy szűkszavúan mesélő, kihagyásokkal és titkokkal operáló balladával való kísérletezés.
Fotó: Szabó Kata
Mit láttál utoljára, ami nagy hatással volt rád?
Sajnos már nagyon régóta küszködök azzal, hogy igazi naiv élvezettel nézhessek filmeket. Ez eltűnt az életemből, mert csak analizálok minden egyes képkockát. Visszasírom azt a rajongást. Most úgy tűnik, megtaláltam a megoldást: részben a nagyjátékfilmtervemnek köszönhetően beleástam magam a folkhorror világába. Azt hiszem, egyértelműen ez a műfaj az, amiben fogalmazni szeretnék legközelebb. Így, ennyi idő távlatából visszanézve már azt is jobban látom, hogy nagyon sok iskolai projektemnél megbújt már ez a sötét tónusú hangulat. Mindig is biztonságot nyújtó eszköz volt számomra a mese és a transzcendencia is.
Ha pedig különösképpen egy filmet kellene kiemelnem, az a A Field In England. Alkotói szemmel nagyon bátorító és lelkesítő darab. Ahogy megmutatja, milyen kevés dolog kell ahhoz, hogy egy csodajó film készüljön. Iszonyatosan üdítő volt számomra a formai játékossága, és a szabálytalanságra. Az én filmterveimre is ez jellemző, és a velük szembeni elégedetlenségem fő oka is pont az, hogy túl szabályosra kalapálom őket, így pont a lényegüket veszítem el. Viszont itt egy film, ami megmutatja nekem, hogy igenis egy járható út az, ami az én fejemben van, csak éppen bátornak kell lenni, és ragaszkodni hozzá.
