A játékfilmek mellett jó néhány dokumentum- és rövidfilmet is találunk a program kínálatában, s külön szekciót szenteltek az animációs filmeknek.

Szintén a Mustra keretein belül rendezik meg 23-án, pénteken a Digiporáma Fesztivált, mely a 60-as években feltűnt kísérleti műfaj, a diaporáma digitalizált változata. A diaporáma lényege, hogy egy vászonra két vetítőről felváltva vetítenek, melynek „összejátszása” egyetlen folyamatos mozgóképet eredményez.

A kuriózumok kedvelői számára számos „csemegét” ígér a program: megnézhetnek többek között egy albán–magyar koprodukciós játékfilmet (Sako menyegzője, rendezte: Vladimir Prifti és Klöpfler Tibor), egy 5 perces animációs filmverset (Állóképek), vagy egy 2001-ben készült táncfilmet (Eltáncolt versek – Asszonyszoba).

A gyerekek és a gyereklelkű felnőttek sem maradnak program nélkül, ők szombat délelőtt szélesvásznon nézhetik meg (újra) a Magyar népmesék és a Vízipók, csodapók filmváltozatát.

A több mint 40 órányi film bemutatása mellett a Mustra egy esélyegyenlőségi programmal egészül ki (Mustra+), amelynek keretében a filmek a vakok és gyengén látók számára „képolvasók”, a siketek és nagyothallók részére jeltolmácsok közreműködésével kerülnek bemutatásra. A program keretében különböző fogyatékkal élő alkotók rövid dokumentumfilmjeit láthatják az érdeklődők.

A fesztivál ingyenes, a vetítések a pénztárban előre igényelt ingyenes jeggyel látogathatók.A részletes program megtalálható a Pesti Est Mustra különszámában vagy letölthető az ORTT honlapjáról (www.ortt.hu ).