Filmhu: Hogy sikerült a bemutatkozó vetítés? Szerették a filmet?
PejóRóbert: Nagyon jól ment. Ahogy a film véget, volt 3 perc csend, csak aztán jött a taps. Úgy érzem, a közönség jól fogadta a filmet. A beszélgetésre pedig mindenki ott maradt.
Filmhu: Eddigi tapasztalataid alapján érdekli a berlinieket ez a téma?
P. R.: Szerintem nagy az érdeklődés. És általában sokkal nyitottabb itt a közönség, nincs az emberekben félelem a cigánytéma hallatán. A német kultúrában ez nem alap tematika. Ez a film azonban nyit az egész európai uniós probléma felé is. A nyugat-európai civilizáció és a cigányok között húzódó szakadékról szól. Kelet-Európa szép lassan veszi át a nyugati berendezkedést. De lehet, hogy a cigányok ezt nem is akarják. Fel kéne tenni a kérdést, hogy mi az az út, ami nekik jó. Mert nem biztos, hogy az a jó, amit mi akarunk nekik.
Filmhu: Mennyiben önéletrajzi ihletésű a történet?
P. R.: A filmnek több témája van. Az első az identitáskeresés problémája, ami az én személyes problémám is. Anyám román, apám magyar, kétnyelvű családban nőttem fel, nyolc éves koromban Ausztriába költöztünk, úgyhogy a középiskola végére már három nyelven beszéltem. Aztán jött Párizs, majd újra Ausztria. 14 éves korom óta foglalkozom filmekkel, mára kialakult bennem egyfajta filmnyelv is, egy stílus, ahogy elképzelem a filmet. A másik téma a szegénység és a szociális problémák. Láttam egyszer egy dokumentumfilmet egy romániai szeméttelepről. Zavart benne, hogy az alkotók nem tudtak igazán belekerülni a közegbe, a film nem tudta érzékeltetni az ott élők belső világát. Arra gondoltam, hogy érdekes lenne játékfilmet készíteni erről. Egy szeméttelepről, ahol már csak románul és magyarul tudnak a cigányok. Itt köszön vissza az identitás kérdése a szegény emberek között. Nem feltétlenül cigányok, elsősorban szegények, egy olyan világban élnek, amelyhez nekünk közünk sincs.
Csak díszlet. De jól lett megépítve.
Gryllus Dorka
Filmhu: Hogyan találtad meg az amatőr szereplőket, akik ilyen jól tudtak együtt játszani a profikkal?
P. R.: A gyerekek kiválasztása volt a legnehezebb feladat. Több hónapon át kerestük a megfelelő szereplőket, aztán egy kisebb csoporttal két hónapon át, napi 3 órát foglalkoztunk. Úgy válogattuk ki, hogy ki mire alkalmas.
Filmhu: A film témájában mindenképpen, de néhol hangulatában is Kusturicát idézi. Mennyire hatottak rád a filmjei?
P. R.: Imádom Kusturicát. Az ő filmjei nagyon erősen hatnak az emberre, így rám is. Vigyáznunk kellett, hogy ne keveredjünk veszélyes helyzetekbe, de úgy érzem sikerült kikerülnünk a tipikus kusturicás jeleneteket. Bizonyos dolgokat azonban nem lehet kiengedni, a saját belátásunk szerint kell döntenünk. Gondolok itt például a különböző viselkedésmódokra. Azt nagyon biztosan érezni kell, hogy melyik szereplő milyen és ehhez tartottam is magam függetlenül attól, hogy hasonlítanak el a Kusturica filmek szereplőire vagy sem.
Filmhu: Mik az elvárásaid a Dallas külföldi utóéletét illetően?
P. R.: Remélem, sokan megnézik majd. Nem egy közönségfilm, nem egy könnyű film. Minden attól függ, hogy az emberek mennyire nyitottak erre a témára. Van már néhány fesztiválmeghívás, és a német MDC vállalta a világforgalmazás bonyolítását. A piaci vetítések is jól mennek és lesz még 3 vetítés a Panoráma szekcióban.
Filmhu: Többször is le kellett állnotok a forgatással. Pontosan mi volt a probléma?
P. R.: Az egy nagy félreértés volt. Én megértem a románokat. Sok dokumentumfilm készül a cigányokról, a nyomorgó gyerekekről, vagy a kurvákról. Ezek érzékeny témák. Hozzájuk annyi jutott el, hogy készül egy új film, szeméttelepen élő cigányokról. De talán érdeklődni kellett volna, hogy miről szól a történet. Mert nem a rossz románokról és a jó magyarokról szól. De ők ennyire nem jártak utána. Hivatalosan nem akarták a filmet, bele akartak kötni. Kézenfekvő volt számukra, hogy a környezetvédelemmel próbálkozzanak. Jöttek az újságírók és negatívan írtak róla, megpróbálták a közvéleményt a film ellen fordítani. De ez az egész csak díszlet. Csak olyan jól lett megépítve, hogy azt hitték igazi. Voltak jóindulatú, érdeklődő újságírók is, de azokat nem engedték be.
Filmhu: A hírek szerint veszélyes hulladékot találtak a forgatás helyszínén. Ezt csak kitalálták?
P. R.: Persze. Csak műanyag flakonok voltak. Mi nem akartunk szennyezni. Egyszer leállítottak minket. Az ügyvédünk kiderítette, hogy nem találtak semmit és meg is engedték, hogy újra kezdjük a munkát. Ekkor azonban újra kijöttek a román hatóságok és közölték, hogy helyszínelni fognak ezért két hétre lefoglalják a területet. Ott kellett hagynunk mindent, a kamerákat és a teljes technikát is, különben szétvertek volna. Ekkor úgy tűnt nem is fog elkészülni a film. De a német partnernek nagyon tetszett, amit addig forgattunk és nem álltak el a megvalósítástól. Végül télen fejeztük be a nyáron elkezdett filmet.
Filmhu: Nem találtak semmit, de az egyik producert végül mégis pénzbüntetésre ítélték?
P. R.: Egy év felfüggesztett börtönre ítélték, másodfokon pedig pénzbírság lett belőle. Bebizonyosodott, hogy kárt nem okoztunk, mégis ez volt a vád. A román állam nem akarta elveszíteni ezt a pert, a sajtó az ő oldalukon állt. Mostanra ez mintha megváltozott volna. Egyre többen állnak pozitívan a filmhez. Természetesen fellebbeztünk. Egyébként én úgy ítélem meg, hogy nyertünk. A film elkészült, Nastase pedig elvesztette a választásokat. Túléltük őket. 
Csak románul és magyarul tudnak a cigányok.
Mányoki Bence
Filmhu: Mennyire befolyásolta a végeredményt ez a csatározás?
P. R.: Két időszakban, két helyszínen kellett felvennünk egy olyan filmet, ami egy nagyon jellegzetes közegben játszódik. Szerintem nem látszik a filmen, meglepően jól sikerült egységessé tenni a képi világot.
Filmhu: Hogy állt össze a film költségvetése? Mennyi volt a külföldi pénz a filmben?
P. R.: A pénz 80%-át külföldről szedtük össze. Ezzel is voltak problémák, mert a német MTM - akik egyébként pár éve külföldi Oscar-t nyertek a Nirgwendo in Africa című filmmel- időközben becsődült. Kántor László nagy kitartására volt szükség, hogy elkészüljön a film.
Filmhu: Hol, mikor kerül mozikba a Dallas?
P. R.: Magyarországon március 24-én, Ausztriában április 15-én indul el. A román bemutatóval várunk még egy kicsit, várhatóan ősszel kerül rá sor.
Filmhu: Osztrák, magyar, vagy esetleg román filmrendezőnek tartod magad? Milyen színekben készíted majd következő filmedet?
P. R.: Jelenleg Amerikában élek. Kelet-európai filmrendezőnek tartom magam, elsősorban a régió érdekel és nem az egyes országok. Korai lenne még konkrét tervről beszélni, de azt biztosan tudom, hogy mostantól csak fontos dolgokról fogok filmet csinálni. Mert téma az sok van, de idő az csak kevés. Eddig mindenféle filmeket csináltam, de ennek mostantól vége. Szelektálni fogok.
