Választás a reggeli rajzfilmdömpinggel szemben

Rózsa János a rendezői tevékenység hosszú szüneteltetése kapcsán két indokot említett, az egyik, hogy nem szeret megszólalni, ha éppen nincs közlendője, a másik pedig, hogy egy film megvalósítása arányban van-e a film anyagi részének megteremtésével járó nehézségekkel. Most úgy tűnik, hogy ennél többet nyom a latban az elkészítésben rejlő lehetőség és öröm.

A film címe, a Minden felnőtt volt eccer gyerek azonos egy korábbi Halász Judit lemezzel – a helyesírási hiba szándékos. A filmes alkotó célja, hogy gyerekeknek és kisgyerekes családoknak nyújtson szórakozást, továbbá lehetőséget arra, hogy a sok évtizede pályán lévő Halász Judit dalaival és versfeldolgozásaival megismerjék a közelmúltbéli és a kortárs költészetet. József Atilla és Weöres Sándor mellett napjaink költői közül Bródy János, Fecske Csaba, Tóth Krisztina, Kányádi Sándor és mások műveinek átdolgozásait is felvette repertoárjába az énekes-színésznő. A rendező alapvető célja egyfajta kultúraközvetítés, de nem tolakodó, kioktató jelleggel, hanem az említett dalokba, versekbe „csomagolva”, hogy például a legfiatalabbak ne csak a hétvégi kora reggeli műsorsávban látható animációkból választhassanak.

Halász Judit és a potenciális "kultúrafogyasztók"

A stáb nemrég a Millenárison tartott koncertet követően még több más helyszínre is elkíséri Halász Juditot és zenekarát, a lényeg, hogy minél változatosabb közönség előtt zajló előadásokon rögzítsenek képeket. A főváros és a vidéki nagyvárosok mellett Tolna, Somogy vagy éppen Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tartandó koncerteken is forgatnak majd az alkotók. A helyszínválasztásból érezhető némi szociológiai irányultság, de nem direkt társadalomrajz készül.

Ha ismerős, az nem véletlen

Ami a műfaji meghatározást illeti Rózsa János szerint struktúrájában olyan filmet igyekszik készíteni, amelyben az egymást követő koncertfelvételeket, rövid bejátszások, klipek szakítanák meg, akár a Shine a Light című Rolling Stones-filmben. A Minden felnőtt… esetében az említett szerzők verseire készülő animációk és a gyerekekkel felvett mini-interjúk illetve az előadásukban hallható Halász Judit-dalok tagolnák a filmet.

A film hozzávetőlegesen 80 milliós keretből készül, ebből az MMK 30 milliót biztosított a legutóbbi gyártási pályázaton. Rózsa János csalódott, hogy a Magyar Televízió egyáltalán nem mutatott érdeklődést aziránt, hogy anyagilag támogassa a produkciót, pedig a szórakoztató ismeretterjesztés tekintetében vannak hagyományai - elég a Cimborára vagy a ’80-as évek koradélutáni tematikus adásaira gondolni.

Koncert a Millenárison

A film forgatása elkezdődött és várhatóan jövő tavaszig tart, előreláthatóan májusra dobozban lehet a Minden felnőtt…, ami a forgalmazást illeti, szeptemberben mozikba kerülhet a film.

Rózsa János korábbi filmjeiben is érdeklődést mutatott a fiatalok világa iránt, legutóbbi rendezése, a 15 éve készült Jó éjt, királyfi nem annyira a kisgyerekes családoknak szól, mint inkább a kamaszoknak. Ebben illetve az ezt megelőző alkotásban, a Félálomban tűnt fel filmszínészként a mai fiatal rendezőgeneráció egyik jeles  tagja, Hajdu Szabolcs is.

Rózsa egyébként producerként részt vett a kilencvenes évek magyar sikerfilmjeinek készítésében, köztük a Stracsatella – Kern András első rendezése – és a Csinibaba megvalósításában, valamint szerepet vállalt olyan műfajkísérletben, mint az akciófilmet a VIII. kerület sajátos atmoszférájával ötvöző Tóth Tamás rendezte Rinaldóban. Szabó István Rokonok című Móricz-adaptációját megelőzően pedig ismét Hajdu Szabolccsal dolgozott a Tamara producereként.