A filmben amatőr és profi színészek is egyaránt szerepelnek: az elsőfilmes gyerekszínészek mellett, Polgár Csaba, Schell Judit, Kardos Robert, Mácsai Pál és Rezes Judit is feltűnik. A gyártásszervező szerint a gimnáziumi helyszínek keresése közben sokan elzárkóztak a témától és visszautasították őket, mert féltek attól, hogy a történetet később azonosítani fogják az iskolával. Végül a Kőrösi Csoma Sándor gimnáziumban forgatták le az iskolai jeleneteket, a próbáknak pedig a Színház és Filmművészeti Egyetem biztosította a helyszínt. Pusztai Ferenc és Petrányi Viktóriának köszönhetően a projekt a KMH Film és a Proton Cinema támogatását is élvezi, mellettük pedig Galambos Zoltán, a Vision Team, az Amego Film és az Arizona Rental is hozzájárultak a film készítéséhez.
A rendező Herr Szilvit és Vajda Kristófot instruálja, a háttérben Herbai Máté operatőr
A főszereplő Esztert és Pétert, Herr Szilvi és Vajda Kristóf alakítják, akik a jelenetben kutyasétáltatás közben beszélgetnek és fagyiznak a tó mellett. Mindkettőjüknek ez az első filmszerepe, a Vörösmarty gimnázium drámatagozatos diákjaiként talált rájuk a rendező, egy hónapokon át tartó, hosszas casting folyamat során. A felkészülés alatt sokat beszélgettek a ‘cyberbullying’, vagyis az internetes zaklatás jelenségéről, de személyesen még egyikőjük sem volt érintett ebben a témában. A forgatást mindketten nagyon élvezik, és bár megterhelő számukra a szoros időbeosztás, mindketten kedvet kaptak a színészi pálya folytatásához, Herr Szilvi a gyártási folyamat iránt is érdeklődik.
A forgatókönyv írása közben Schwechtje Mihály nagyon sok irányból körbejárta a ‘cyberbullying’ témáját: a projekt eredetileg dokumentumfilmnek indult, ezért alapos kutatást végzett, sok interjút készített gyerekekkel, és a témára szakosodott pszichológusokkal is. Nem csak könyveket, hanem egyéb cikkeket és tanulmányokat is elolvasott, a hallott történeteket pedig beleépítette a forgatókönyvbe is, így a film sztorija egy az egyben nem valódi, de az elemek amelyekből felépül, megtörtént eseményeken alapulnak. Az internetes zaklatással foglalkozó filmeket viszont elkerülte, mert nem akarta, hogy bármilyen módon befolyásolják a történetet, amit ő szeretne elmesélni. Ennek a kapcsán azt is megemlítette, hogy Magyarországon egyáltalán nem tapasztal szándékot a kortárs témájú filmek megszületésére – még mindig a 20. század traumáit feldolgozó, illetve szórakoztatni vágyó, műfaji filmekre lehet itthon csak támogatást kapni.
Elmondása szerint egyre több gimnáziumban tartanak előadást a témában, felhívják a gyerekek figyelmét arra, mekkora veszélyforrás tud lenni az internetes zaklatlás. A hagyományos forgalmazás mellett egy alternatív útvonalon szeretnék eljuttatni a diákokhoz a filmet, aminek megtekintése után, esetleg egy pszichológus társaságában közösen átbeszélnék a látottakat. Szerinte a tizenévesek általában tisztában vannak ezzel a fogalommal, ő azonban nem csupán a zaklatással mint társadalmi problémával akar foglalkozni, hanem ugyanannyira érdeklik őt a kamaszkori szorongások is. Egy olyan életszakaszt akar bemutatni, amely pont félúton van a gyerek és a felnőtt között – lehet valaki testileg már szinte felnőtt, miközben az érzelmi intelligenciája még sok tekintetben gyermeki. Ez az időszak sokaknak egy sarokbaszorított, hormonálisan is robbanásközeli állapot, amellyel bárki tud azonosulni, aki már túlesett a nehéz kamasz éveken. A Remélem.. nem a népszerű coming-of-age irányvonalat követi: nem egy felnövés, hanem sokkal inkább egy beszorulás-történetet ismerünk meg, azt az időszakot, amikor nehezen tudunk túllépni valamilyen érzelmi hullámon, és könnyen benne is ragadhatunk ebben az állapotban.
A Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) bemutatóját jövő nyárra tervezik.
