Azt senki sem tudta, hogy ehhez mennyi idő kell, de valahogy mindenki úgy érezte, hogy ez a közeljövő. Benne volt a levegőben, a közbeszédben, és ennek megfelelően a művészetben is. Az elnyomás alól felszabaduló művészek végre foglalkozhattak olyan, őket érintő kérdésekkel, amelyekkel korábban tilos volt, és a megújulás vágya magával ragadta a filmes alkotókat is. Illetve, várjunk csak…
Thuróczy Szabolcs és Kovács Lehel a Pánik című filmben
A valóságban a világ jobbik fele, és benne Magyarország a hurráoptimizmus mámorából hamar kijózanodva, ezekből a célkitűzésekből nagyon keveset tudott megvalósítani, és bár akadnak szerencsésebb nemzetek, összességében elmondható, hogy ma a világon nem jó dolog társadalmi kisebbségként élni. Nemhogy nem szűnt meg a negatív diszkrimináció, de sok esetben erősödni látszik, és azért a bizonyos, rosszul csengő „reprezentációért” is hálásak lehetnek a kisebbségi csoportok, mert hazánkban még az sem jellemző, hogy egyáltalán van valami, ami róluk szól. A filmnél maradva elmondhatjuk, hogy a magyar filmművészet 35 évvel a rendszerváltás után sem bővelkedik a kisebbségeket hitelesen ábrázoló alkotásokban.
Nincs ez máshogy az LMBTQ+, azaz a szexuális irányultság és/vagy nemi identitás mentén „mássággal” élők problémáinak feldolgozásával sem. Bár manapság a nemzetközi filmes érdeklődés nagyon élénk, és napjaink hazai közbeszédét is alaposan tematizálja, a magyar nagyjátékfilmes közeg valahogy nem igazán érzi magáénak a queer (azaz az LMBTQ+ összessége) tematikát.
Az okok keresésekor részben lehet a mindenkori pénzosztó szerveket és a mögöttük húzódó kultúrpolitikát okolni, másrészt egyfajta alkotói öncenzúra is gyanítható. Sok meleg rendező nem akar a "meleg rendező csak meleg filmeket csinál" vélt vagy valós csapdahelyzetébe kerülni, illetve több nem meleg rendező elmondása szerint még mindig fél attól, hogy melegnek fogják tartani, ha ilyen témával áll elő.
Édes Emma, drága Böbe
Természetesen azért nem teljesen reménytelen a helyzet, és ha megpróbáljuk sorra venni, akkor láthatjuk, hogy a magyar filmtörténetben is van szép számmal olyan film, melyekben valamilyen módon megjelenik a queer tematika. Kétrészes cikkünk első felében a nagyjátékfilmeket, második részében pedig a dokumentum, kisjátékfilm és animációs alkotásokat szemlézzük.
Minden kezdet nehéz
Ha az elsőket keressük, mindenképpen a rendszerváltozás előtti időkig kell visszanyúlnunk, amikor (és ez nem nagy meglepetés) enyhén szólva nem támogatták a szexuális másságot fókuszba állító tartalmakat. Az időrendi sort Fábri Zoltán 1971-es Hangyaboly című filmje nyitja. A Kaffka Margit azonos című kisregényéből készült alkotás egy apácazárdában játszódik, ahol a fiatal nővér Virginia (Törőcsik Mari) beleszeret az új rendfőnökjelöltbe, Magdolnába (Vass Éva).
A film a megújulni képtelen rendszerek parabolisztikusságával jól illeszkedik a kor (’68 utáni konszolidáció) hangulatába. Egy zárt világ választás elé kényszerül, ezáltal két táborra szakad. A modernista tábor új épületet, fürdőszobát és fejlődést szeretne, a másik ragaszkodik az ortodox hagyományokhoz. A kívülről érkező Magdolnának választania kell, miközben a modernista törekvések zászlóvivője, Virginia szerelmi közeledéséhez is viszonyulnia kell. Magdolna végül lelkiismereti okokból nem a megújulást választja (ahogy a valós politikai közeg sem) és eltávolodik a mindkettejük számára terhes szerelmi kapcsolattól is, hiszen mi mást tehetne egy 1971-es filmben?
Időrendben a következő Jancsó Miklós Magánbűnök, közerkölcsök című 1976-os munkája volt. A jugoszláv-olasz koprodukcióban készült csömörfilmet a hazai közönség csak a 80-as évek végén láthatta, mivel botrányosnak számító pornográf tartalma miatt betiltották. (Egyébként Olaszországban is.) Az inkább polgárpukkasztó, mint kifejezetten queer filmként definiálható alkotás központi témája a kendőzetlen szexualitás, és mint ilyen, a többi pornográf filmhez hasonlóan mérföldkőnek tekinthető az LMBTQ történetében, ugyanis sokáig ez volt az egyetlen létező platform a másság megmutatására. Habár a pornográfia nem tartozik az elismert filmes műfajok közé, és rengeteg erkölcsi aggályt vet fel, az LMBTQ pozitív reprezentációja vitathatatlan a műfajon belül, ezért Jancsó filmje mindenképpen említést érdemel.
Magánbűnök, közerkölcsök
Valahogy átcsúszott a szocializmus „tűrt-tiltott-támogatott” rendszerén, Makk Károly 1982-es Egymásra nézve című munkája, amit a mozikban is bemutattak. Azonnal átütő sikert aratott. Természetesen külföldön. Míg a cannes-i fesztiválon a film versenyben volt az Arany Pálmáért, a női főszereplő, Jadwiga Jankowska-Cieślak pedig megkapta a legjobb női főszereplőnek járó díjat, addig a hazai kritikusok általában perverz kitekintésként értékelték a Galgóczi Erzsébet kisregényéből készült drámát. Makk korát megelőző módon nyúlt ehhez a remek irodalmi alaphoz, melyben Galgóczi önmagáról mintázott főhőse, Szalánczky Éva egy leszbikus újságíró, aki reménytelenül beleszeret férjezett kolléganőjébe, Líviába.
Makk tabudöntő módon vállalja főszereplői homoszexualitását, és teszi ezt egy olyan korban, ahol mindezt csak lepusztult presszókban, közpadokon, ócska munkahelyi környezetben, teljesen eltitkolva lehetett megélni. A filmben egyébként zseniális érzékenységgel jelenik meg az akkor még szintén tabunak számító 1956 forradalmisága, érzékeny párhuzamot vonva a szerelem és a szabadság között, miközben a tragédia megkerülhetetlenül rohan a főhősök felé.
Éva és Lívia tragédiája valahol a társadalom kudarca is egyben, egy olyan társadalomé, amely képtelen megérteni az egyéni szabadságra való törekvés egyetemességét, és ahelyett, hogy erős megtartó közeg volna, bebörtönzi, megbéklyózza tagjait, ezzel pedig saját hosszútávú fennmaradását teszi kockára. Hiszen az olyan társadalmak, amelyek sokmillió egyéni sérülés és „magánügy” mentén működnek, nem csupán boldogtalanok, de - ahogy nem sokkal később a történelem igazolta – fenntarthatatlanok is.
Redl ezredes
Bár Szabó István 1985-ben bemutatott Redl Ezredes című filmje nem a szocializmusban játszódik, és nem a főhős homoszexualitására koncentrál, Makk filmjéhez hasonlóan szintén a társadalom és az egyén kapcsolatán keresztül fest nagyon érzékeny és megrendítő képet az alulról felkapaszkodó, ezért könnyen zsarolhatóvá váló, helyét és rangját kereső, vívódó, és erkölcsileg elbukó emberről.
Habár Szabó életművének kapcsán meg szokás említeni, hogy a nyolcvanas évek elején elfordul a személyes indíttatású, egyes szám első személyben mesélő történetektől, és helyette nagyívű „történelmi nagyregény” formátumra vált, érdemes azért az is megjegyezni Szabó munkásságáról, hogy a nagyléptékű történetmesélés mellett későbbi filmjeiben is óriási hangsúlyt fektet a személyes sorsok és tragédiák felvonultatására. Redl, a birodalom jó katonájaként talán magas sem tudja eldönteni, hogy számára mi a nagyobb tragédia: az, hogy egész életében titkolni kényszerült homoszexualitásával megzsarolják, és minden igyekezete, árulása, és erkölcsi meghasonulása ellenére félreállítják, vagy az, hogy mindeközben összeomlik az Osztrák-Magyar Monarchia.
A film amellett, hogy sok esetben kissé szájbarágós, nagyon szépen mesél az elfojtásra ítéltek lélektanáról, az ezzel járó örök külső és belső bizonytalanságról, amellyel sajnálatosan sokszor még manapság is sok LMBTQ+ érintettnek meg kell küzdenie - hiába telt el több mint 35 év a film bemutatása óta.
Gyilkos kilátástalanság
Éppen a rendszerváltozás évében mutatták be Tímár Péter Mielőtt befejezi röptét a denevér című pszichotrillerét, melyben a kamasz fiát egyedül nevelő magányos Teri megismerkedik Lacival, a rendőrrel. Az erőszakos férfi előbb a nőt hálózza be, majd kiderül, hogy a nő fia, a zárkózott Robi iránt is szexuális vágyat érez. A beteges vágy egy szerelmi háromszöggé növi ki magát, a thriller elemekkel átszőtt, klausztrofób atmoszférában maga a dezorientált, a férfit elhagyni nem képes anya kéri meg Robit, hogy tegyen a férfi kedvére. (Ez a mozzanat egyébként sajnálatosan számtalan, valóban megtörtént esetnél dokumentálható, vagyis nem a forgatókönyvírói fantázia szüleménye.)
Máthé Gábor élete egyik legnagyobb színészi alakításában olyan hitelesen alakítja az aberrált rendőrt, hogy a filmet nézve mérhetetlenül hálásak lehetünk, amiért nem mi vagyunk Robi helyében. A filmben megjelenő homoszexuális tartalom a beteges, társadalomra veszélyes fajtájú közeledés témáját járja körül, mégpedig a magyar filmművészetben egyedülálló módon. Nem azért beteges, mert homoszexuális, hanem mert erőszaktevő. Laci „szerelme” a hatalom gyakorlásáról szól, a hatalomnak pedig nincsen neme, sem pedig nemi irányultsága.
Mielőtt befejezi röptét a denevér
Természetesen azért jóval több LMBTQ+ film születik ezekben az időkben – ahogy az Kis Katalin Filmvilágban megjelent tanulmányában is olvasható – , de a 90-es évek elejét jellemző világméretű kulturális „meleg-robbanás” hozzánk csak jóval később, inkább a kétezres évekre érkezik el, és akkor sem szól igazán nagyot.
Mindenképpen meg kell említenünk Szabó István Édes Emma, drága Böbe című ‘91-es filmjét, amelyben két talajt vesztett orosztanárnő szemüvegén keresztül mutatkozik meg a rendszerváltás árnyoldala, és a film tragikus végkimenetele jól láttatja, hogy nemcsak a fegyverek, hanem a kilátástalanság és bizonytalanság is képes embert ölni.
És ha már fegyverek: Szomjas György Csókkal és körömmel című filmje pont a kilencvenes évek közepén juttatja el a nézőt oda, ahova Szabó Édes Emma, drága Böbéje pár évvel hamarabb, csak itt a halál egy pisztolyból érkezik, ahogy Mundurczó Kornél Nincsen nekem vágyam semmi című ‘99-es alkotásában is eldörren a fegyver.
Mundruczó bemutatkozó filmje a bonyolult szerelmi négyszögben helyét kereső homoszexuális férfiprostituált főhőssel már az első perctől kezdve borítékolhatóan tragédiába torkollik. A film sikert aratott a hazai filmes közegben, LMBTQ tartalma azonban inkább tekinthető hatáskeltő elemnek, mintsem a téma valódi feldolgozásának, mert a központi elem a kiszolgáltatottság érzése, ami nem a szexuális irányultságon múlik.
Vigyázat, csalók!
Hajdu Szabolcs bemutatkozó filmjével egy jó adag könnyedséget visz a queer tematikába. A macerás ügyek középpontjában egy fiú és egy lány szerelme áll, azonban Tibi karakterén keresztül megnyílik előttünk egy olyan őszintén megrajzolt fiúbarátság bonyolult szerkezete is, ami érzékenyen mutatja be a heteronomatív kapcsolatok toxikusságát. A kamasz fiú homoszexualitásától való rettegése lappangó háttérként van jelen a filmben, tehát a Macerás ügyek semmiképp sem tudatos queer film, sokkal inkább lírai kérdésfelvetések sokasága. Skálázhatóak-e az emberi kapcsolatok, kell-e őket skatulyázni, méregetni, névvel ellátni, vagy elég, ha van egy barátunk, aki iránt gyengéd érzelmek fűznek.
Macerás ügyek
Szintén nem kifejezetten queer film a 2006-os Kamondi Zoltán rendezésében bemutatott Dolina sem, hiszen hasonlóan Mundruczóhoz, Kamondi is inkább az extravaganciát kereste ebben a provokatív Bodor Ádám regényadaptációban. Azonban az LMBTQ+ láthatóság tekintetében fontos szerepet játszott a film, hiszen aligha van még egy olyan alkotás a magyar filmművészetben, amely egy eltorzult világ leszbikus dominájáról mesél.
Ugyanabban az évben mutatták be Esztergályos Károly Férfiakt című drámáját, melyben a Gálffi László által megszemélyesített, sikeres középkorú írót behálózza és elcsábítja egy fiatalember. A fiúról hamar kiderül, hogy kétes egzisztenciájából fakadóan anyagi haszonszerzésre akarja felhasználni a kapcsolatot, és az író, aki most szembesül eddig meg nem élt másságával, morális és egzisztenciális válságba kerül. A film finom lélektani eszközökkel igyekszik ábrázolni a hős vívódását, de nem hatol olyan mélységekbe, mint a téma klasszikusa, Thomas Mann Halál Velencében című műve, illetve az ebből készült Luchino Visconti-film
Szociológiai közhely, hogy azokban a társadalmakban, ahol kriminalizálják, vagy morálisan megbélyegzik, és ezáltal bujkálásra kényszerítik az LMBTQ+ embereket, ott ezek a csoportok könnyebben válnak a potenciális bűnelkövetők céltáblájává. Magyarországon ennek komoly hagyománya van, sőt, még a szocialista állambiztonsági szervek is gyakorta felhasználták zsarolásra és beszervezésre a kiszemelt alanyok szexuális identitását (gondoljunk csak Tar Sándor esetére). A rendszerváltás után ez a nyomás valamelyest enyhült, de hogy nem szűnt meg, arra Esztergályos Károly Férfiaktja mellett remek példa a Kaméleon című Goda Krisztina-film.
A történet középpontjában egy szélhámos áll, aki rendszerint nőket hálóz be, de céljai elérése érdekében akár egy bujkáló LMBTQ-emberre, a sikeres sebész főorvosra (Kulka János) is kiveti a hálóját. A főhőst ezúttal egy „nemes” cél (szerelme gyógyulása) mozgatja, ami miatt zsarolni kezdi a doktort a kettejükről készült kompromittáló anyagokkal. A 2008-ban bemutatott film evidenciaként kezeli, hogy a „lebukás” egyenlő lenne az orvos karrierjének, erkölcsi, anyagi és családi életének végromlásával, és a főorvos vonzalmától irtózó főhős viszolygásának megjelenítésével észrevétlenül a nézőt is az elutasítás irányába tereli.
Kaméleon
A filmben végül nem a homoszexuális szereplő bukik el, hanem a heteró főhős. Ez a fajta sorsszerű bűnhődési struktúra több, a kétezres években készült queer filmben is fellelhető. Azokat a heteroszexuális(nak mondott) férfi szereplőket sújtja, akik bármilyen kapcsolatba kerültek a homoszexualitással, és akiknek korábban sikeresnek mondható életük a queer karakterrel való találkozás után teljesen összeomlik.
A Kaméleon mellett a Férfiakt, és a Nincsen nekem vágyam semmi végén is a bukott/megsemmisült/halott heteró főhős áll, és ezt az ívet követi Dyga Zsombor Köntörfalak című alkotása is. Dyga két üdítően szellemes film után (Tesók, Kész Cirkusz) a Köntörfalak című háromszereplős kamaradrámájában (hasonlóan a Kaméleonhoz) egyenesen egy meleg férfi és egy heteró nő „összeesküvését” sejteti a heteroszexuális főhőssel szemben.
Ha össze akarnánk foglalni, hogy milyen érzetek társulhatnak a kétezres évek főleg homoszexualitással kapcsolatos drámáihoz, mindenképp valamiféle óvakodó, távolságtartó zavaros feszültség és bizalmatlanság juthat az eszünkbe.
És akkor még nem is beszéltünk a vígjátékokról
A közönségfilmeken belül jól körülhatárolható halmazt alkotnak a képi világukban, és elbeszélésmódjukban is konzervatívnak mondható romantikus vígjátékok, amelyekben a queer téma humorforrásként jelenik meg. Félreértés ne essék: nem velük nevetünk, hanem rajtuk. A filmek heteroszexuális hősei egymást ugratják a témával, különböző félreértésekből fakadó kínos helyzetekbe kerülnek, amikor is melegnek nézik őket, vagy ők hisznek nőknek férfiakat, és a térdcsapkodós humor kedvelői nagy örömére viszonyt kezdeményeznek velük (Valami Amerika-széria, Üvegtigris, Csak szex és más semmi, Tibor vagyok, de hódítani akarok, stb.) Sőt, a Pappa Pia alkotócsapata odáig megy, hogy a film egyik visszatérő „vicce” az, hogy a hétpróbás lokálmaffiózót (tehát a főgonoszt) valamiért mindig rajtakapják tűsarkúban.
Ebből a szempontból érdekes elmozdulást jelent a Coming Out című, Orosz Dénes által írt és rendezett 2013-as vígjáték, melyben a film elején a főhősa meleg férfiak összes sztereotípiáját felvonultatja Csányi Sándor alakításában. A sokakat megosztó alkotás feltétlen erénye, hogy a magyar vígjátékok történetében elsőként meri teljes értékű emberként ábrázolni a queer főhőst, és boldogítónak annak homoszexuális kapcsolatát.
Coming Out
Szintén a film javára írandó, hogy botrányos fogadtatása (óriási kritikadömping érte a „fejsérüléstől” heteróvá váló főhős történetét) egy olyan társadalmi párbeszédet idézett elő, amelyben végre láthatóvá vált az addig a mainstream szórakoztatásban csak a már fent említett „udvari bolond” funkciót betöltő LMBTQ csoport érzékenysége, és a későbbi alkotók felismerték, hogy a nézői igényekre hivatkozó homofób humor kiszolgálása nem feltétlenül kifizetődő hosszútávon. Másképpen fogalmazva: utódainknak ezek a vígjátékok egyszer ugyanolyan cikisek lesznek, mint nekünk a termelési filmek.
A témát nagyon sokan próbálták a humoros végéről megfogni, eddig sajnos keveseknek sikerült jól. Till Attila Pánik című filmjét mindenképpen érdemes megjegyeznünk, mint pozitív kísérletet. A buddy movie-k és rendőrfilmek toxikus maszkulinitásának tükröt tartó remek alkotásban a páros fiatal tagja szeretne előbújni, míg az idősebb fél retteg a lebukástól. A film szatirikus hangvétele szellemesen járja körül az akciófilmek tesztoszteronfelhőben úszó, ugyanakkor homoerotikus jegyekben is bővelkedő világát, hősei saját férfiasságukkal és a társadalmi megbélyegzéssel küzdenek..
A végére maradt Császi Ádám 2014-ben bemutatott, minimalista eszközökkel dolgozó, szűkszavú, de mégis kendőzetlenül őszinte és szókimondó filmje, a Viharsarok, amely a férfiszerelem leplezetlen ábrázolásával fontos mérföldkövet jelent a magyar LMBTQ filmek sorában. Császi nagy hangsúlyt fektet a szociografikus háttér pontos megrajzolására, és az LMBTQ témát – akárcsak Makk a teljesen másfajta stiláris eszközökkel dolgozó Egymásra nézvében - erőteljes társadalomkritika megfogalmazására használja fel. A filmet a Berlinárén mutatták be, és mind a hazai, mind a külföldi kritika kedvezően fogadta.
Viharsarok
A film főhőse a külföldről hazatérő focistafiú, egy zárt, vidéki környezetbe kerül, és rögtön egy szerelmi háromszögben találja magát. A három fiatal férfi kapcsolatát nagyon merészen, de mégis egyszerűen ábrázoló alkotás a tragédiák sorát gyarapítja, visszatér azokhoz a tiszta gyökerekhez, ahonnan a magyar LMBTQ+ filmek indultak a rendszerváltás előtt, és a realitások talaján maradva (a film egyébként valóságban megtörtént eseten alapszik) azt üzeni, hogy a tragédia 2014-ben is kéz a kézben jár az LMBTQ+ életutakkal.
A cikket idáig elolvasók arra a következtetésre juthatnak, hogy néhány üdítő kivételtől eltekintve a magyar nagyjátékfilmek queer hősei vagy a halálba menekülnek a szenvedéseik elől, vagy nevetség tárgyává válnak a komédiák ügyetlenül vicceskedni próbáló kommersztengerében, a velük kapcsolatba kerülő nem queer hősök pedig gyakran lesznek áldozatok, és vesznek el az LMBTQ+ szereplővel való találkozás nyomán.
Remélhetőleg cikkünk következő részében, ahol a dokumentumfilmekről, az animációs- és kifilmekről lesz szó, kicsit árnyalódik ez a borús kép. Momés lányok, Tobi színei, Kis Hajni... folyt. köv.
Köszönjük a cikk megírásához nyújtott szakmai segítséget Gelencsér Gábornak.
Frissítés (2021. augusztus 15.): a cikk néhány gondolatot felhasznál Kis Katalin A bús heteroszexuális férfi panaszai című, Filmvilágban publikált írásából, ezeket a részeket linkkel jelöltük.
címlapkép: Egymásra nézve
