Sándor Pálról már jó ideje alig beszélünk. Úgy értem, persze, hogy a filmjeiről esik kevés szó. Ez rövidlátáshoz vezet: Sándor Pál legalább két filmmel (Régi idők focija és Szabadíts meg a gonosztól!) beírta magát a magyar filmtörténetbe – kevésbé patetikusan: csinált két nagyon jó filmet. Két ragyogó és bravúros filmet. Két ilyen jó film talán nem kevés. Aki újranézi valamelyiket, rábámulhat, hogy a rendező (és Ragályi Elemér operatőr) milyen mesterfokon bánik a formanyelvvel.

Mándy Iván világát nem Sándor Pál fedezte fel, de ezzel a két filmmel ő rendezte meg a két legjobb „Mándy-filmet”. Pedig nem egészen azonos a stílusuk. A Régi idők fociját nézve gyorsan felismerjük Mándy hangulatait és Mándy Csempe-Pempéjét, még akkor is, ha a filmben már nem úgy hívják. A Szabadíts meg a gonosztól! világa füstösebb, véresebb, fenyegetőbb, butább világ. Talán kevesebben is tudjuk, hogy ezt is Mándy alapján írta filmre Tóth Zsuzsa: igen, Mándy egyetlen (és premierjekor nagyot bukott – vagy inkább „buktatott”) színpadi művéből - ki hinné: musicaljéből -, a Mélyvízből. Sándor Pál filmjében keveset énekelnek. Legalábbis a szereplők keveset, mert azért a háborús tánciskolában búgva szól a Karády Katalin-sláger. (Kint meg a légiriadó szirénái szólnak).

A tánciskolában egy komoly úrnak, Major Tamásnak ellopják a télikabátját, mire a ruhatáros és egész atyafisága (1944-re kevéssé odaillő szónak hallom), egész pereputtya, egész rettegő és ravasz famíliája, meg mindenféle hozzájuk csapódó gyanús alakok elindulnak visszaszerezni a télikabátot. Major Tamás, a komoly úr nem hiszi, hogy ellopták: „Talán a belső ruhatárban van. Hol a belső ruhatár? Kell lennie egy belső ruhatárnak” – zsolozsmázza hunyorító butasággal. Ez a kifejezés, hogy „belső ruhatár” szállóigévé vált, például egy színvonalas irodalmi lap, a Liget minden számában van „Belső ruhatár”-rovat. Nemrég keresgéltem, hol is írta le Mándy Iván, melyik írásában, de nem találtam. Az is lehet, hogy csak Tóth Zsuzsa tudja.

1944 őszén talán a legfeleslegesebb és legbutább dolog egy ellopott télikabátot hajszolni Pest félig szétbombázott utcáin (teljesen majd nemsokára bombázzák le.) Az utcán katonaszökevények meg a szökevényeket üldöző alkalmi hóhérok szaladgálnak. Eljutunk egy kurvatanyára és egy gőzfürdőbe is. Az áldozatok és hóhérok már mind ott vannak.

A filmnek már az elején érezzük, hogy akár meglesz a télikabát, akár nem, itt azért másról van szó, de szerencsére nem mondják ki sehol, sőt mi sem tudjuk igazán, mi az a „más”, amiről szó van. Talán életről és halálról, de kisbetűvel, csupa kisbetűvel, mert nagybetűs, ostobává dagadt szavakat akkor (meg máskor) leginkább a hóhérok használnak. Talán arról van szó, hogy igenis, a tolvajnak nyomába kell eredni, a hóhérok meg felkoncolók, meg katonatisztek, meg rendőrök pedig csináljanak, amit akarnak, mi a kabátot akkor is visszaszerezzük. Tulajdonképpen ebbe érdemes beledögleni, nem a történelembe.

Szerző: Bikácsy Gergely / Eredeti megjelenés: 2004. május 6.