Az 1955-ben született Tarr Béla évtizedek alatt komoly elismerést szerzett magának – írja a cikk szerzője, Manohla Dargis -, rajongói közé tartozott a 2004 decemberében elhunyt, radikális hangvételű írásairól ismert Susan Sontag filozófus-író is. Sontag 1995-ben a Mozi egy évszázada (A Century of Cinema) írásában Tarr Bélára is hivatkozik, miközben a művészetek helyzetéről elmélkedett.
A Krasznahorkai László novellájából készült film a cikk írója szerint gazdag képi világú, hosszú snittekből áll, amelyek „fekete-fehér tónusai szépséget találnak minden nyomorúságos és hétköznapi részletben.”
Az embertpróbáló hosszúságú, több, mint hétórás film 12 fejezetből áll, ami az eredeti novellára és a táncra utal - a tangó alapja hat előre- és hat hátralépés.
A cikk hivatkozik egy korábbi on-line interjúra, amelyben Tarr azzal magyarázta a hosszú jelenetek iránti rajongását, hogy az emberek gondolkodása ma már nagyon megváltozott. „A mai generáció az >információ-vágás, információ-vágás, információ-vágás< logikáját, a sztorimesélés logikáját érti, de nem képes követni az élet logikáját.”
Számos további méltatás után a cikk azzal ér véget, hogy a Sátántangó tervezett DVD-megjelenésével sok elveszhet a hosszú felvételekhez készített „élő” hangokból, és egyszerűen nem érdemes filmszínházon kívül, otthon digitális lemezen megnézni.
