Ezúttal Tasnádi István preferenciáira voltunk kíváncsiak. A legfőképp a közelmúlt (és a jelen) két nagysikerű magyar televíziós sorozata, a Terápia és az Aranyélet vezető írójaként ismert Tasnádi, aki anno Schilling Árpád Nexxt-jének forgatókönyvéért felelt, az iden az egyik legeredetibb televíziós produkcióval, a MEMO című játékfilmmel jelentkezett, melyet a miskolci CineFest-premieren azonnal szívünkbe zártunk. Tasnádi választása a 2016-os év egyik legnagyobb magyar filmsikerére irányult, amellyel kapcsolatban épp a minap jelentették be a szervezők, hogy újraindulnak a filmklubos vetítések, nem beszélve az igazi kuriózumot jelentő lakásvetítésekről. Valószínűleg már mindenki tudja, melyik filmről van szó, azt viszont csak most fogjuk megtudni: mit gondol Tasnádi az Ernelláékról.

„A szuperhős filmek korában nagy kincs egy ilyen kézműves remek, ami mindenféle speciális effekt és hatásvadász képi nagyotmondás nélkül köt le másfél órára. Tulajdonképpen bravúrdarab, hisz az a vállalása, hogy úgy kíván teljes filmélményt nyújtani, hogy a kamera nem mozdul ki a lakásból, nincs külső helyszín, csak az a három szoba és konyha. És ez be is jön Hajdu Szabolcséknak, a film egyetlen elemében sem tűnik szimpla tévéjátéknak vagy színházi közvetítésnek.

Pedig az Ernelláék Farkaséknál eredetileg színdarabnak készült, a színészek improvizációi alapján írta maga a rendező. A szellemes dialógusokat hallva és az élettel teli szituációkat látva arra gondoltam, mindannyian jobban járnánk, ha a forgatásokat megelőzné egy intenzív színházi próbafolyamat. Mi itt már valaminek a kiérlelt esszenciáját látjuk és nem az első tétova kísérleteket a kamera előtt. A film tónusa játékos, ironikus, fanyarul önreflexív. A Hajdú-család úgy működik, mint egy több generációs cirkuszi trupp, a gyerekekben is egyértelműen ott csörgedezik a színészi vér. Éjszakai bábjátékuk a velencei maszkos szülői közönség előtt a film emlékezetes jelenete.

Az Ernelláék bravúrdarab abban az értelemben is, hogy állami támogatás nélkül, baráti összefogással született, tizenhárom operatőre volt, mind fiatal filmes, Szabolcs tanítványai.”