Fiatalsága olyan, mintha róla mintázták volna a Cinema Paradiso főhősét, gyerekkorában besegített a helyi mozigépésznek, diafilmeket készített, majd ebből a pénzből vette az első fényképezőgépét. Mielőtt a filmművészeti főiskolára került volna, villanyszerelőnek tanult, esténként pedig mozigépházban dolgozott, ekkor ébredt fel benne igazán a film iránti szerelem. Később a Mafilmnél és a Pannónia Stúdiónál lett operatőr. Novák Márk, Huszárik Zoltán és Makk Károly jelentős alkotásainak fényképezése mellett rendezőként kísérleti rövidfilmeket jegyez a Balázs Béla Stúdió égisze alatt, majd magyar némafilmek felújításán dolgozott.
Elégia / Fotó: NFI Filmarchívum
Medvigy Gábor és Bollók Csaba több mint másfél órás filmje közvetlenül épít Tóth János munkáira, saját filmjeinek és operatőri munkáinak csodás képsoraiból egyaránt hosszú szakaszokat használ fel.
A mester pályafutásának szemléltetése, Molnár Piroska narrációja közben legalább tíz percet látunk a Szerelemből, az Elégiát pedig majdnem teljes egészében. Utóbbi keletkezéstörténete egészen meglepő, eredetileg a mezőgazdaság gépesítését méltató propagandafilmet rendeltek Huszárik Zoltántól és Tóth Jánostól, akik ehelyett egy lovakat búcsúztató, mesteri filmkölteményt hoztak létre a Balázs Béla Stúdióban. Az ember már-már megfeledkezik arról, hogy dokumentumfilmet néz, nem pedig Tóth János saját, Örökmozi című, a BBS-es filmjeiből készült összeállításának egy utólag felfrissített változatát.
A filmrészleteket szerencsére interjúbetétek is színesítik, olyan megszólalókkal, mint Tóth János pályatársa, Kardos Sándor operatőr, az életművet rendkívüli módon ismerő Gelencsér Gábor filmtörténész vagy Soltész Judit, Tóth egykori élettársa. Maga az operatőr egy archív beszélgetés részletein keresztül bukkan fel. Az interjúalanyok között Kardos történetei a legizgalmasabbak.
Tóth János/ Fotó: Markovics Ferenc
Tőle tudhatunk meg igazán valamit Tóth személyiségéről, a tökéletességhez való rögeszmés ragaszkodásáról: Kardos felidézi, hogy egyszer az éjszaka közepén, az utcán botlott bele a földön gubbasztó operatőrbe, aki éppen egy kirakat fényerősségét mérte, és egy anekdotát, hogyan hozatott Tóth havat a Balaton túlpartjáról egy hóember hiányos vállára. Az operatőr ezután három napot várt arra, hogy végre úgy essen a fény a hóemberre, ahogy elképzelte. Közben a stáb már rég faképnél hagyta, és egy kocsmában melegedve várta, hogy végezzen a felvétellel.
Nem maradhat ki a filmből a Szindbád, melynek megfilmesítését az elhangzottak szerint Tóth János húsz éven keresztül tervezte, ám az utolsó pillanatban felsőbb utasításra elvették tőle az operatőri pozíciót, arra hivatkozva, hogy túl sokat pepecselne a filmmel. A film rendezője, Huszárik Zoltán végül Sára Sándort választotta helyette, miközben a Tóth Jánossal együtt írt forgatókönyvet megtartották. Tóth ezután közös múltjuk ellenére sem volt soha többé hajlandó szóba állni Huszárikkal. Egyébként is szívszorítóan hosszú az a lista, amely Tóth János egyéb megvalósulatlan terveit sorolja fel, többek között számos további Krúdy-adaptációval és egy Adyról szóló filmmel együtt.
Végezetül viszont láthatunk egy ritka különlegességet, amire nem igen lenne más alkalom. Tóth János Veszendő varázs címmel akart found footage filmet készíteni, amiben korai némafilmrészleteket fűzött volna össze – az éveken át gyűjtögetett archív anyagnak viszont annak idején egyszerre lábakélt a raktárból és a vágószobából is, így sosem valósulhatott meg. Egyetlen videómásolat maradt fent belőle, aminek részletét az operatőr saját narrációjával együtt illesztették bele a dokumentumfilmbe.
A kinematográfus elérhető a Filmio kínálatában.
