Nem igazán derül ki, hogy mi történt az első rész óta eltelt tíz évben, de éppen egy időben ébred fel a kómából Tyson (Kiss József), érkezik az országba a japán-magyar Fekete Lótusz (Kulka János) és kerül szabad lábra a Tejesember (Oszter Sándor) és persze Balog Tibi (Kovács Lajos) is. A moslékkonyhát üzemeltető Bodri (Scherer Péter) pedig mindezek ellenére nem számít arra, hogy ebből egyből „üldözés lesz, meg minden.” Pedig most az első részben csak emlegetett cigányok és gonosz yakuzák erednek Tibi bandájának a nyomába, miközben ők az első (magyar!) floppylemezt igyekeznek megszerezni egy devizahiteles matektanár (Bán János) segítségével. Öregfiúk újra bevetésen, minden akció nagyobb ívű, több a robbanás, és komolyabbak az ellenfelek, ahogy egy ilyen műfajú filmnél ennek lennie kell, ráadásul a befejezés is többszörösen nyitott, akár egy harmadik rész is beleférhet még.
Az Argo mai szemmel nézve a Tarantino-Rodriguez-Guy Ritchie filmek és az ezredforduló videóklip-esztétikájának lefordítása magyarra, amely az Üvegtigris közönségét célozza meg. Ehhez képest, habár továbbra is a saját rajongóinak készült fan service a folytatás mind a 95 perce, sőt direkt Ponyvaregény- és Blöff-idézeteket is kapunk, az eleve pszeudo-Machete Pszichóról nem is beszélve, az Argo 2 még kevésbé veszi magát komolyan, miközben technikailag sokkal profibb. Ezzel a kombinációval egyértelműen meghaladja az első rész színvonalát, habár továbbra is indokolatlanul sok a “bazmegelés". A Kerekes Band zenéje jót tesz az akciójeleneteknek, a visszavonult Andorai Pétert jó újra látni, ha csak pár mondat erejéig is, és a nemrég elhunyt Bicskey Lukács felé tett szép gesztus, hogy a film utolsó mondata egy stáblista utáni jelenetben így hangzik: „Ne hagyj itt, Pszicho!”
A kiszámítható látottakon nem kell, nem is szabad gondolkodni. Az Argo 2 nem foglal állást aktuálpolitikai kérdésekben és közéleti jelenségekben, de szurkál és utalgat, a film legviccesebb karaktere például nem csak homofób, de Nagy Magyarország-pólóban flangál és cigányt is robbant röhögve. Mindez azonban reflektálatlan marad, sőt, Tyson száját hagyják el azok az aranyköpések, amlelyek jó eséllyel utcanyelvi szállóigék lesznek és beépülnek az argóba, például az, hogy ő van olyan jószívű hazafi, mint bármelyikünk. Mivel politikai korrektséget értelmetlen lenne számon kérni egy kortárs akcióvígjátékon, az sem bántó, amikor a Szent Korona keresztjét letöri a filmben a rendre csicskáztatott, látens meleg Bodri - itt sem sérül az érzékenység.
Nem jó film az Argo 2, de kétségtelenül teljesíti B-filmes vállalását, és nem vitathatatlanul szórakoztatóbb, profibb és pörgősebb, mint az első rész. Nézhetőbb, mint az elmúlt időszak vállaltan nagyközönségnek szánt kísérletei (Coming out, Hajnal Tímea), illetve a hasonló zsánerű és stílusú Fekete leves. Bátorságban és eredetiségben azonban távol áll Sacha Baron Cohen (Borat, A diktátor) vagy Santiago Segura (Torrente 1-4) radikális munkáitól, amelyek szolidaritást vállalnak tabudöntögetésük áldozataival .
