Szeptember 5-ig jelentkezhetnek az amatőr- és független filmesek
2005 óta rendezik meg a Pannonfíling Mozgóképes Találkozót. A határon innen és túl alkotó amatőr- és független filmeseknek teret adó szemle egyben rövidfilmes versenyként is működik. Az elmúlt években alacsony költségvetésből, de annál nagyobb lelkesedéssel és kreativitással készült road movie-val, háborús drámával, sci-fivel vagy animációs filmmel is találkozhattunk a sokszínű kínálatban.
A rendezvény főszervezője, Németh Csaba az MTI-nek elmondta: a versenyezni kívánó indulóktól idén is legfeljebb 15 perces alkotásokat várnak. E mellett persze nem zárkóznak el a hosszabb alkotásoktól sem, melyet nevezési díj nélkül, műfaji megkötéstől függetlenül juttathatnak el az alkotók a fesztiválhoz. A beérkezett filmekből előzsűri válogatja össze a versenyprogramot, majd az abban szereplő műveket a zsűrivel és a filmesekkel együtt értékelhetik a nézők október 8-án, Veszprémben. A találkozón így az alkotók közvetlen visszacsatolást kapnak munkájukról, és a közönség is bepillanthat a filmkészítés kulisszái mögé.
A tavalyi, 11. Pannonfílingen a fődíjat Ugron Réka és Fekete Ludovic Amit gondolok az egészről, a második helyet az Elephant Studio nevű kollektíva A toll, míg a bronzérmet Engelmann Péter #Help című rövidfilmje szerezte meg. Karácsony Péter a Sült kacsáért különdíjat, Fekete kecske című munkájáért pedig közönségdíjat vihetett haza, míg a Pannon Szmájli birtokosa Király Róbert, A verseny című alkotás készítője lett.
Újdonság, hogy az idén különdíjat alapítottak a legromantikusabb rövidfilmnek is. A PannonLove névre keresztelt elismeréssel azt a művet díjazzák, amely a legdominánsabban ábrázolja a szerelmet vagy a szeretetet. A magyarországi és a határon túli alkotók jelentkezését szeptember 5-ig várják a szervezők, míg a mustrára október 8-án, a veszprémi Expresszó Klubban kerül sor a VeszprémFest Veszprémi Kultúráért Alapítvány fő támogatásával.
November 21-én tartják meg a Nemzeti Filmintézet 10. Inkubátor pitchfórumának döntőjét, ahol tíz pályakezdő filmes fogja prezentálni az első egészestés (és egy rövid animációs) filmtervét. A következő két hétben az összes alkotót bemutatjuk.
November 20-án kerül a mozikba a Sárkányok Kabul felett című magyar háborús akciódráma. Dyga Zsombor valós eseményeken alapuló filmjének főbb szerepeit Jászberényi Gábor, Mészáros Blanka, Borovics Tamás, Hajmási Dávid, Dietz Gusztáv, Trokán Nóra, Ertl Zsombor és Stohl András alakítják.
A 22. Verzió Filmfesztivál idei szlogenje az "Együtt létezünk". November 11. és 19. között Magyarország egyetlen emberi jogi dokumentumfilm-fesztiválja 11 szekcióban mutatja be újra a világ legaktuálisabb és legerősebb kreatív dokumentumfilmjeit.
Nemes Jeles László történelmi családkereső-trilógiájának záródarabja az apaság kérdését, az apai szerep ellentmondásosságát állítja a középpontba. Az Árva Velencében debütált, a magyar közönség először pedig a Cinfesten láthatta először.