Hogy miért kell az SF iránt érdeklődőknek évente összegyűlni, ez sajnos nem nagyon derült ki a július 6-9 közötti dzsemborin sem, de ez nem a szervezők vagy a programok és legkevésbé sem a meghívott vendégek hibája. Mert a helyenként igényes előadások mellett roppant illusztris vendégeket sikerült elrángatni Salgótarjánba. És itt most be kell valljam, nem a beharangozott és körülajnározott David Prowse-ra gondolok. Darth Vader alakítója (lemozgója? jelmezkitöltője?) nem keltette egy nagy formátumú személyiség benyomását, annál inkább a két másik külföldi vendég. Roberto Quaglia (I), az Európai SF Szövetség alelnöke és – elmondása szerint – a világ legismeretlenebb SF-írója, valamint Ian Watson (UK) szintén SF szerző, olyannyira, hogy ő írta Kubrick-kal az A.I. eredeti forgatókönyvét, mindketten tökéletesen más irányból közelítettek a tudományos-fantasztikus műfaj felé, mint Prowse és az ő rajongói. Mert ez volt a legnagyobb (talán egyetlen) baj a HungaroCon-nal. Hogy a magyar SF elit egyszerűen nem képviseltette magát, már ami a nézőket illeti. Nagyrészt olyanok voltak a vendégek között, akik a Star Wars-t (továbbiakban SW) tarják SF-nek, miközben az előadóknál ugyanez, mondjuk Lemnél kezdődik.

Mindezzel természetesen nem az SW-t akarom degradálni, csupán annyit jegyeznék meg, hogy az SF jó esetben nem az űrhajótól meg a lézerpuskától lesz SF, hanem hogy mindkét szó, a science (tudomány) és a fiction (fikció) egyaránt szó szerint értendő benne. Még halkabban jegyzem meg, hogy azért, mert a fent említett két külföldi vendég, meg mondjuk dr. Grandpierre Attila és Mata János (csak két további előadó a sok közül) soha nem játszott semmiféle sötét lovagot egy kasszasikerben, talán többet érdemelt volna tíz-húsz lézengőnél.