A skandináv szemlére (még) nem nyomta rá bélyegét az Európát egyre fenyegető, konvencióktól túlzsúfolt amerikai film dömpingje, ahol a sztárkultusz már-már azoktól szakítja el a filmet, akikért valójában készült: magától a közönségtől. A közvetlenebb kapcsolatot, a barátságosabb hangulatot talán azáltal sikerült elérnie a szemlének, hogy a nézőként a vetítések során nem egyszer azzal a rendezővel ülhettünk egy sorban a közönség többi tagjaival együtt, akinek előző este a kérdéseinket tettük föl egy közönségtalálkozón.

Igaz, a fesztivál már-már a saját határait súrolja: a maga nyolc helyszínével és a tíz napon keresztül tartó, megállás nélküli vetítéseivel szinte képtelenség, hogy az ember átfogó képet kaphasson róla. (A katalógus, mely a vetített több, mint 170 film leírását tartalmazza, közel másfél kilót tesz, mely különösen megnehezíti, hogy az ember magánál hordva könnyedén felüsse az éppen aktuális film előtt!)


Maga a filmfesztivál azzal a céllal jött létre 1991-ben, hogy helyet adjon a modern gondolkodású, fiatal filmrendezőknek. A cél azóta sem változott, csak a fesztivál öltött egyre nagyobb, súlyosabb méreteket: idén 8 helyszínen 40 ország 170 alkotását vetítették 14 szekcióban.

A verseny kategóriában (Stockholm XV Competition) 18 alkotás indult, ahol a nevezés egyik feltétele volt, hogy a rendezőnek ne legyen több, mint két nagyjátékfilmje. A legjobb filmnek járó födíjat, a hagyományokhoz híven egy Bronz Lovat, egy francia rendezőnő, Lucile Hadzihalilovic Innocence (L’école) című filmje nyerte el. A film operatőre, Benoït Cebie kapta a legjobb fényképezésért járó díjat. A legjobb forgatókönyvért Agnès Jaoui vehette át a Bronz Lovat, Look at me (Comme une image) című filmjéért, mely az Európai Filmakadémia díját ugyanebben a kategóriában kapta meg. A legjobb elsőfilmes alkotónak Jacob Aaron Estes bizonyult, Mean Creek című filmjével, mely idén a Sundance Fesztiválon és Cannes-ban is látható volt. Említést kapott Abdel Kechiche második filmje, a L’Esquive. A rendező első alkotása, a La faute à Voltaire 2000-ben elnyerte a legjobb elsőfilmesnek járó díjat Velencében. A nemzetközi zsűri, a finnek Oscar-jelöltjének, Aleksi Salmenperä Producing Adults című filmjének ítélte oda a FIPRESCI-díjat.

Versenyen kívül, az Amerikai Függetlenek (American Independents) kategóriában látható volt Woody Allen legújabb alkotása, a Melinda & Melinda, mely egyben a fesztivál nyitófilmje is volt. Ugyanebben a szekcióban kapott helyet Brad Anderson műve, a The Machinist; Jonathan Caouette alkotása, a Tarnation (mely mindossze 218 dollárból készült!); valamint Mario van Peebles Badasss című filmje.

A Stockholmi Filmfesztiválon mindig nagy szerep jutott az ázsiai filmeknek. Ez idén sem volt másképp. Az Ázsiai képek szekcióban 13 filmet vetítettek, köztük a Szigorúan piszkos ügyek harmadik részét (Internal Affairs 3), valamint Park Chan-wook Old Boy című alkotását, mely idén a cannes-i fesztiválon a zsűri által nagydíjat, itt pedig közönségdíjat kapott.
Ebben az évben a japán anime kapott kiemelt hangsúlyt, külön szekcióban vetítették Shinji Aramaki Appleseed, Mamoru Oshii Ghost in the Shell 2: Innocence és Satoshi Kon Tokyo Godfathers című alkotását.

A fesztivál egyik díszvendége Oliver Stone volt, aki átvehette a Stockholm Èletmű díjat, valamint külön szekcióban vetítették le a saját maga által választott filmjeit. Nagy Sándor, a hódító (Alexander) című filmjének stockholmi bemutatása volt egyben a film európai premierje. A másik díszvendég Todd Solondz volt, aki a frissen alapított ”Látnok” díjat (Visionary Award) vehette át, valamint vetítésre került legújabb filmje, a Palindromes is. Az egyetlen magyar filmet, Antal Nimród Kontroll-ját versenyen kívül, a Nyitott szekcióban vetítették.

A továbbiakban néhány művet részletesebben mutatunk be, melyek díjat ugyan nem kaptak, de úgy éreztük nem szabad elszaladni mellettük...

Steve + Sky

Felix Van Groeningen: Steve + Sky
A verseny kategória nevezettjei között szerepelt a fiatal belga rendező, Felix Van Groeningen első nagyjátékfilmje; a Steve + Sky. A film egy fiatal külvárosi csavargó szerelmi történetét meséli el: Steve, akit holmi rablásért börtönbe zárnak, a cellájában megismerkedik egy kerekes székes rabtársával s elhatározzák, ha szabadulnak, együtt folytatják az élet rögös útját. Persze továbbra is meg-megszegve a törvény nyújtotta korlátokat, lopva szerzett pénzből nyitnak egy éjszakai mulatót, ahonnan a táncos topless lányok sem hiányozhatnak. Főhősünk ebben a lokálban találja meg szerelmét.


Ám ezúttal közel sem a megszokott rózsaszín felhőbe burkolózott love-storyról van szó. Az események egymásutánját, a film folytonosságát nem a szerelmi szál tekervényei tartják meg, hanem sokkal inkább az a lendület, mellyel a huszonéves Steve keresi a helyét, a boldogságot, a szabadságot az életben. S ezt a bonyolult összetettséget, melyet oly nehéz elérnie, képtelen megoldani a lány, Sky egymagában, szerelmével. Steve valójában menekül Sky elől. Fut, rohan, szalad – néha pucérra vetkőzve az éjszaka kellős közepén - értelmetlenül, a főút körforgalmában, körbe-körbe, ha kell motort lopva menekül, lendületét nem veszítve. Ezt a lendületet a film vége a szó szoros értelmében szakítja meg, mikor a lány (kérdés marad számunkra, mit jelent Steve-nek a szerelem ilyen érthetetlen, kézzelfoghatatlan mivoltja) mellé fekszik s együtt nézik az eget, miután a fiú kisiklott, elcsúszott, felbukott a motorjával. A film egész ritmusa, lendülete magában hordta ezt az érzést: nem végződhetett máshogy ez az ámokfutás; csak a hirtelen és halál közeli megállással, balesettel. Ebben a momentumban viszont kétségtelen szerepet játszik a lány, aki előidézi, ha kell, ráébreszti szerelmét: most már állj, s ne tovább, mellettem a helyed! Csupán a film végére lehetünk nyugodtak kissé: egymásra találtak, mielőtt kirohantak volna önmaguk elől a világból.
A filmnek ezt a fajta nyughatatlan ritmusát, pezsgését egészen különös érzékkel tartja bennünk a fiatal rendező. Helyenként a francia új-hullámra emlékeztetõ elemekkel: a konvencióktól eltérő, szabadabb történetvezetéssel, a főhősünk szabadulni vágyásával, menekülésével, a szerelmi szál abszurditásával építi fel filmjét. Egyetlen mozzanatot hiányolhatunk csupán a felsorolásból: a főhős végső, halállal végződő kirohanását. Van Groeningen filmje azonban ezt a mozzanatot nem hordja magában, más megoldást keres a lezáráshoz.


A japán anime-k: Appleseed, Innocence

Mamoru Oshii: Ghost in the shell 2; Innocence
Shinji Armaki Appleseed-je éppúgy, mint Mamoru Oshii Ghost in the shell 2: Innocence című alkotása a jövőben játszódó digitális animációs technikával készült sci-fi. Ezekben a világokban hétköznapi jelenséggé vált az ember-szerű robotok jelenléte: akiket vagy klónozással, mesterséges körülmények között alkottak meg, vagy gépként, alkatrészekből szereltek össze. Igaz, hogy az ellenségeskedéshez szükséges emberi tényezőket (az olyan érzéseket, mint az irigység, vagy a féltékenység) kihagyva alkották meg az Appleseed világjának klónjait, az általa teremtett világból az erõszakot nem sikerült teljesen megszüntetni. A film által terembett jövőbeli világban: Olympos városának társadalmában, ott lappang egyben a félelem és a csodálat érzése is. Ahol kiborgok harcolnak egymással a legmodernebb fegyverekkel, de ugyanakkor a lelkük mélyén ezek a gépek mégis képesek érzelmeket táplálni mások iránt.

Az Innocence jövőbeli világában a kiborgok (kik szintén emberi lélekkel bírnak) és a néhány fennmaradt ember mellett, a babák (akik viszont teljes mértékig robotszerű teremtmények), játsszák a fõszerepet. A babák világának megalkotása, nem új ötlet Mamoru Oshii részéről. 1995-ben készítette el a kiber-punk anime világának első részét, mely olyan filmekre is nagy hatással volt, mint például a Mátrix-trilógia. Az alkotás a maga atmoszférájával és történetével  kategóriájának film noire-ja, melynek robotjai a létezés alapjaira keresik a választ. A szereplők irodalmi és filozófiai fejtegetései egyben szimbolikusan párhuzamot sugallnak napjaink problémáival is. A babák ezen emberi tulajdonságokkal való felruházása szintén nem új, a japán hagyományokban és kultúrában többször megjelenő elem. Ezen a hiten alapszik Oshii filmje, mely a mélyebb gyökerekben rejlő motívumok miatt válik értékesebbé.