Visszapillantva a tavalyi dokumentumfilmes mezőny egyfelől a kis önérvényesítő képességekkel rendelkező, hátrányos helyzetű csoportokkal foglalkozott, mint a cigányok, vagy a drogosok, másfelől a határon túli magyarság helyzetével, harmadrészt történelmi filmek és portrék alkották a mezőnyt. Pálos György első kérdése úgy szólt: milyen mához kötődő tematikák merültek fel idén?

Dér András szerint ez a tendencia évekre visszamenőleg érvényes. Tavaly például több 1956-tal foglalkozó filmet mutattak be, az azt megelőző, vagy azt követő eseményekkel foglalkozó munkákat is. A jelennel kapcsolatosan az esélyegyenlőség problematikája dominált. Ehhez képest idén annak ellenére, hogy a forradalom ötvenedik évfordulója lesz, viszonylag kevés ’56-os témájú filmet neveztek. Egy része azoknak is egyenetlen színvonalú munka lett. Talán elfogytak a személyek, problematikák vagy már elkészültek azok a filmek, tette hozzá. Említésre méltónak találta Koszmovszky Edina történetét, Sipos István alkotását, azzal a megjegyzéssel, hogy a film a hozzá fűzött reményeket nem váltotta be, de izgalmas személyiséget találtak központi figurának. Dér meglátása szerint a filmek többsége látványban nem ütötte meg a mércét. Nagy hagyománya van nálunk a portréfilmeknek, idén is sok készült, bár a televíziók jóvoltából a főszerepet a megrendelési portréfilm-készítés vette át. Mivel nincs olyan televíziós fesztivál, ahol be lehetne mutatni ezeket, csak itt tudják megmérettetni magukat. A mai élet reprezentálása idén is a tavalyi tematika mentén történt, a zsűri hiányolta a high society életével, vagy a korrupcióval foglalkozó dokukat.

H. Sas Judit a portrékról szólva nagy hiányosságokat vélt felfedezni. Megemlítette a nagy dokumentarista iskolát, a Balczó-filmet, amely nem csak azért volt érdekes, mert egy híres sportolóról szólt, hanem mert a korszak feszítő kérdéseit tudta feltenni. Például hogy a teljesítmény mérhető-e? A filmek megragadó figurákat találtak, mint B. Révész László hajléktalanja, de nem tudtuk meg, milyen háttér van mögöttük. Ha a jelenről is szólnak a filmek, a jelen működéséről nem szólnak. Talán nincs meg az a társadalmi tudás, ami mögötte áll.

Veress József filmkritikus szerint az idei dokumentumfilmes mezőny nem volt kimagaslóan jó. Két-három film nyújtott maradandó élményt, emellett elég sok volt az átlagos színvonalú munka. Dominálnak azok a filmek, amelyekben lehetőségek maradtak kifejtetlenül. Túlságosan részletező vagy pepecselő elbeszélés, vagy nem hatásos felépítés jellemezte a munkák nagy részét. Hiányzott az olló, a címekkel is volt probléma.


A döntnökök két lényeges szempontot vizsgáltak: elsőként az eredetiséget, felfedezőerőt, hogy tud-e újat mondani az alkotó, vagy csak pusztán regisztrál. A másik vizsgált dolog a mesterségbeli megvalósítás volt, a képi világ, a szöveg, a ritmus. A kritikus szerint hiányoztak olyan címszavak, mint  a politikai machinációk, az életminőség romlása, vagy a munkanélküliség. Azok a filmek is szólhatnak a mához, amelyek nem itt és most játszódnak – állapította meg Veress. Hatásos és jól megcsinált filmnek tartotta Forgács Péter Fekete kutyáját, érdekesnek és fontosnak a Cérnaszálon és a Határeset című munkákat. Utóbbi a ’89-es NDK határnyitásról szólt. Megemlítette még a Szemadám Györgyről készült portréfilmet, A gyöngéd barbárt is.

Németh Gábor Péter filmje, a Végállomások is szóba került, amely a bosnyák elmegyógyintézetből a debreceni menekülttáborba hurcolt emberek története, akik 14 éve bezárva élnek. Az állam képtelen megoldani ezt a kérdést. A drog-témát érintve H. Sas Judit megjegyezte: Domokos János és Pesty László kiváló rendezők, de szociológusként neki Fliegauf Benedek drogfilmje többet mondott, mert megtudta belőle az előzményeket is.

Pálos György felvetette, hogy a filmes attitűdben van zavar. Dér András szerint az okok visszavezethetők az intellektuális és a financiális szférára is. Évente 200 dokumentumfilm készül, plusz a regionális körökben létrehozott munkák. Magas ez a szám, ehhez képest kevés a területre fordított pénz. A digitális technika térhódításával sokkal egyszerűbbé vált a filmkészítés, jegyezte meg Pálos. Attól, hogy van autója valakinek, még nem biztos, hogy tud vezetni – vetette ellen Dér. Sokan már attól filmesnek érzik magukat, hogy vesznek egy kamerát, holott végig kell járni a lépcsőfokokat. Nem lehet megspórolni a felkészülést.
Van egy rosszul értelmezett hozzáállás: moralizálni kell és komornak lenni. Miért nem jelenik meg a humor? Az idei dokufelhozatal kivételeiként felsorolták Szabó Ferenc „Drágim” című munkáját, amely egy falusi postáskisasszony figuráján keresztül mutatja be a derűt, valamint a Sz@jber történet, a Moszny és az Ikrek című filmeket. Dér András hozzátette, pénzkérdés is persze, de a dokuk sokszor túldramatizáltak, keveset bíznak a képi megvalósításra.

A zsűri sorolt jó példákat is: az Egy ember Munkácsról, amelyben az emberi és a kor is megfelelően van ábrázolva, a Fischer István színhelyei, amelyből vitalitás és életszeretet sugárzik. Kiváló dramaturgiájú és szépen felépített munkának ítélték Dobray György munkáját, a Gólyamesét is.