Korábban én is az ELTE filmes tanszékének hallgatója voltam, és úgy emlékszem, az egyetem alagsori termeiben eltöltöttünk jó pár álmosító órát, viszont Gelencsér Gábor kurzusain soha nem unatkoztunk. Értelmezésében a filmtörténet egyszerűen követhető, a legvontatottabb film is érdekes, a legbonyolultabb alkotás is könnyedén megfejthető volt. Mindig tudományos szemléletet képviselő, olykor mégis személyes hangvételű filmelemzéseit sok hallgatótársammal együtt napestig szívesen hallgattam volna, és ez az élmény egy-egy film játékidejének erejéig most bárki számára elérhető. A Cinego Campus keretében a Freeszfe oktatóinak kommentárjával tekinthetünk meg kortárs művészfilmeket, Az ügyfél című iráni alkotást például Báron György elemzi, A titokzatos nőt Schwechtje Mihály, Gelencsér Gábor pedig olyan filmeken vezeti végig a hallgatóságot, mint a Larry és most A feleségem története.
Gelencsér Gábor / Fotó: Benedek Zsolt
Ezek az kommentárok nem csupán az előadók személye miatt emlékeztetnek egyetemi előadásokra, a Campus kifejezett célja, hogy arra érdemes filmek értelmezésén keresztül mintákat mutasson egyrészt a leendő filmkészítők, másrészt a leendő filmelemzők számára. De a kommentárok bárki számára izgalmasak lehetnek, a meghallgatásuknak van viszont egy előfeltétele: érdemes először önmagukban megnézni a filmeket, az előadók ugyanis szinte végig, gyakran a filmek dialógusai alatt is beszélnek. Így Gelencsér Gábor előadásának is úgy jó nekivágni, ha korábban már megnéztük A feleségem történetét – ám ha véletlenül mégsem láttuk, ettől az elemzéstől garantáltan megjön majd a kedvünk.
Dédelgetett álom
Az audiokommentár műválasztása telitalálat: Enyedi Ildikó filmje, melyet kamaszkora kedvenc olvasmányából, több mint harminc év tervezgetést követően készített el, nyitott, sokrétegű darab, és talán nem is olyan könnyű megragadni, hogy miben áll ez a sokrétűség. Így ez egy kiváló lehetőség, hogy a kommentárban ne csak sztorik hangozzanak el a film készítéséről, de egy mélyebb műértelmezésbe is belevágjunk.
Az első negyven percben az oktató ismerteti az eredeti mű irodalomtörténeti jelentőségét és a film helyét az Enyedi-életműben, de kitér arra is, mit jelent, hogy ez a film a rendező korábbi, szerzői munkáihoz képest inkább midcult művészfilm. Hogy jelen esetben mit értünk midcult alatt, az pedig később, a filmelemzésen keresztül is értelmet nyer.
A feleségem története / Fotó: Mozinet
A film zárlatában például Lizzyt látjuk sétálni az utcán, és ez a kép szinte látomásszerű: ott van benne a megfoghatatlan misztikum, eldönthetetlen, hogy képzelgésről vagy valóságról van-e szó. Ráadásul a nő egy olyan kabátot visel a képen, melyet Störr nem ismerhet, a nő a válásuk után kapta, ez is megerősíti, hogy nem képzelgés, amit látunk. Eddig inkább egy szerzői filmes megoldásról van szó, mely bizonytalanságban hagyja a nézőt, ám azzal a snittel, ahol a nő konkrét eltűnésének lehetünk szemtanúi – vagyis meggyőződhetünk róla, csak látomásról van szó – már egy midcultra jellemző, a korábbiakhoz képest jóval közérthetőbb megoldással találkozunk. Hasonló példákon keresztül az elemzés tehát nem csupán A feleségem történetét segít megérteni, de helyre tesz számos filmes alapfogalmat is.
A korban is ott van a történet kulcsa
A feleségem története nem történelmi film, de a múltban, a húszas-harmincas években játszódik, és látványos, nagyszabású képeken keresztül festi meg a kor hangulatát. A filmet nemzetközi koprodukciós finanszírozási modellben valósították meg, körülbelül 2 milliárd forintos költségvetésének hatvan százalékát az akkori Nemzeti Filmalap biztosította – ez magyar viszonylatban jelentős büdzsé.
Fotó: Mozinet
Ennek nagyobb részét költötték az első világháború utáni közeg minél korhűbb, látványosabb megjelenítésére, a díszletre, a kosztümökre, és a film külföldön is forgott. Ez eddig csak érdekesség, de miért fontos a történet szempontjából, játszódhatna-e akár kortárs közegben is? Gelencsér többek között erre is kitér: a közeg is hitelesíti a szituációt, vagyis azt, hogy a főszereplő, Störr hajóskapitányként hetekre, hónapokra távol van a feleségétől, és ez a térbeli és időbeli távolság – szemben a mával – még egyáltalán nem áthidalható ekkoriban. Hőseink nem tudnak egymással napi kapcsolatot tartani, gyakran hetekre elválnak. A történet múltba helyezése is megerősíti az alaphelyzetet, amelyből kibomlik a házasságot átszövő, megkeserítő folytonos gyanakvás, képzelgés, és persze a megcsalások sora.
Ilyen egy szerelmes hímgalamb?
Füst Milán regénye úgynevezett énelbeszélés, de mit jelent ez a mozgóképes megformálás szempontjából? Gelencsér egyik kutatási területe, az adaptáció kérdései is szóba kerülnek, megismerhetjük azt a filmrendezői dilemmát, mellyel egy személyes elbeszélés, naplószerű regényforma filmre adaptálásakor szembesül a filmrendező, ráadásul A feleségem története esetében ez azzal a problémával is társul, hogy a történet – a címet meghazudtolva – Störr saját regénye.
Fotó: Mozinet
És aki szeret minél jobban alámerülni egy film mélyebb rétegeiben, az a kommentárból valóban még mélyebben megismerheti, megértheti a kapitány személyiségét, motivációit. Holland származású szereplőről van szó, s Enyedi filmjének operatőri megoldásai – melyeket Rév Marcell jegyez – felidézik a németalföldi festészetet, például Vermeer fényhasználatát. Störr karakteréhez a fizikai munka, a zsigeri élmények kötődnek, és követhetjük azt is, ahogyan ez kontrasztba kerül riválisa, Dedin értelmiségi figurájával. A víz, a hajó képe visszatérő motívuma a filmnek – ez Störr biztonságot jelentő világa, ide tér vissza megnyugodni, a víz képét keresi a zaklatott pillanatokban, s a feleségével való kapcsolatának egyik legintimebb, bensőségesebb jelenete is egy csónakon zajlik.
Én úgy tapasztaltam, kedves uram, nem létezik olyan, hogy ártatlan asszony
Lizzy vajon azért hajszolja bele a férjét is a megcsalásokba, hogy saját hűtlenségét legitimálja? Melyik volt előbb, Störr hűtlensége, vagy a feleségé? Ha Störr végig a megcsalástól retteg, miért csalja meg ő maga is a feleségét? A filmet nézve talán nem is szembetűnő, hogyan alakul Störr és Lizzy kapcsolatának hullámzása, mely egyben minden szinten a film meghatározó szervezőelve is. A két fél között egyre sűrűbbek a veszekedések, s a feszültséget valamilyen formában mindig a feloldás, a megbocsátás vagy a közeledés pillanatai követik. Enyedi gyakran műfaji kereteken belül fogalmazza meg ezeket a fordulatokat – olyan szituációkat ábrázol, melyek ismerősek lehetnek a műfaji filmből.
Fotó: Mozinet
A történet legfontosabb konfliktusa a megcsalás, és a végig jelen lévő féltékenységi motívumot a dramaturgia hullámzásán keresztül is érzékelhetjük: a megbékélés, a bizalom és az intimitás epizódjait folyamatosan felváltja az újabb és újabb bizalmatlanság, a klasszikus féltékenységi jelenetek. Látszólag csupán ezeken a váltásokon alapszik az egész film, a szerelmi jelenetek többsége szimpla romantikus filmes megoldásokkal él, Enyedi mégis képes megtölteni ezeket a jeleneteket többlettartalommal. A filmben fokozódó őrület pedig a történetmesélés megoldásait, a dramaturgiát is uralja: a játékidő utolsó harmadában – ahogyan a házasság utolsó szakaszában is – sűrűsödnek a konfliktusok, a gyanakvás, a bizalomvesztés és a megcsalás jelenetei, mígnem a történet és a képi megoldások szintjén is eljutunk a beláthatatlan, uralhatatlan érzelmekig.
Laza fonadék ez a világ
Ahogy a két főszereplő jelleme, ellentmondásaik is gyakran egészen egyszerűek. Ahogyan Gelencsér megjegyzi, itt már ő maga is kénytelen túllépni az esztétikai elemzés keretein, hiszen amiről szó van, az az emberi magatartás, az érzelmek összetett ábrázolása, az ezekről szóló megjegyzéseket hallhatjuk. Így például, hogy a túlzott becsületesség is lehet unalmas, – épp ezekkel a kényes határokkal játszik a film is. „Az egész dolog bonyolult, összetett, rejtélyes, hogy mikor mi tehet vonzóvá valakit a másik számára. Mi az a határ, amikortól a más viselkedés még érdekes, és mi az, amikor már becstelenségről van szó?” – hangzik el a kérdés. Közben a filmben megfigyelhetjük azt is, mindezt hogyan húzza alá képi, stilisztikai eszközökkel, a féltékenység őrületté fajuló képsorait hogyan fokozzák lendületes gépmozgások, vagy hogyan hangsúlyozza Enyedi és Rév az intimitást, a kapcsolat titokzatosságát, szenvedélyességét kifejezetten tág, statikus képkivágattal.
Fotó: Mozinet
Ahogyan a kommentárban elhangzik, Füst Milán regénye egyfelől házassági dráma, másfelől összetett filozófiai gondolatot megfogalmazó tudatregény. Enyedi látványos, gazdag kiállítású filmje is hasonlóan épül fel: érzéki, átélhető formában képes közvetíteni az összetett gondolatokat. Van tehát egy elvonatkoztatott, bölcseleti tartománya, és ez az, ami a rendező képzeletét már fiatal korában rabul ejtette.
A megszállottság természetrajza
Az előadó a közel háromórás játékidő alatt arra a fő gondolatra fűzi fel a kommentárt, hogy a film egyetlen nő megragadhatatlanságán, a szerelmi megszállottság témáján keresztül az élet rejtélyességének titkáról is szól. Megfigyelhetjük a filmben, hogy a megismerhetőség, a titok motívuma is végigvezet a történeten, vagy azt, hogy hogyan hatja át ezt a szinte hétköznapi, műfaji, romantikus történetet a halál tudata, sugallata.
Kulcsgondolat a filmben, hogy az életünkben mennyi mindenre nincs magyarázat. Ahogyan az elemzés rámutat, a konkrét féltékenységi ügynek több jelenetben is tágabb értelmezése zajlik, elhangoznak mondatok, melyek más szinten is rámutatnak a konfliktus lényegére. Mellékesnek tűnhet a jelenet, melyben Störr a felesége után küldött nyomozóval tárgyal, ám ami itt elhangzik, az egy detektív évtizedes tapasztalata mellett tükröz mélyebb értelmet is, mi szerint lehet, jobb a tudatlanság a házasságban, sőt, az életben is. Tudhatunk-e mindent a másikról? És nem jobb-e, ha nem is akarunk tudni mindent? „Higgye el, a világ nem ránk van szabva. Nem való nekünk, a lelkünknek” – szól a nyomozó, s ez is egyszerre szólhat „elfogadhatatlan – előítéletes – módon a női természetről” – emeli ki Gelencsér –, de az élet rejtélyességéről is.
Fotó: Mozinet
Történhet-e jobb az emberrel egy mű befogadása során, mint hogy azt megoszthatja mással, közösen értelmezhet valakivel egy filmet? A jó audiokommentár nem pusztán megjegyzéseket fűz a látottakhoz, elemzi a képeket, műhelytitkokat, történeteket oszt meg a forgatásról, de bevezet a mű legmélyebb titkaiba, és ez történik itt. Ezáltal az elvontabb tartalmak is megnyílnak, és ha kitartóan végigkövetjük a háromórás tárlatvezetést Enyedi birodalmába, akkor megérthetjük, A feleségem története valóban nem pusztán lélektani dráma, hanem létdráma is. De Gelencsér Gábor nem csupán ezt az egy filmet segít értelmezni, mert közben mást is mutat: hogy hogyan legyünk figyelmes nézők, miként gondolkodjunk egy film nézése közben.
A feleségem története itt tekinthető meg a Cinego Campus kommentárjával.
