Így amellett, hogy egy panel sokadik emeletéről egy régi, nagyfenekű tévét hajítanak ki, és a buszmegállóban várakozóra Zsigulik fröcskölik fel a pocsolyavizet, nem látjuk, hogy egy iroda kipakolása közben milyen címert/arcképet vesznek le a falról. Ismeretlen egyenruhát viselnek a kvázi úttörő gyerekek, akiket szabadon bocsát őrsvezetőnőjük, és a rendőrnő is, aki a forgalomirányítást hanyagolva kibontja addig kontyba szorított hosszú, fekete haját.
Nincsenek mobiltelefonok, sem modern ruhák, a két író-rendező, Halász Júlia és Rubi Anna azonban a lekoszlott stadionon, amely birkalegelőként hasznosul, a meghiúsuló fakivágáson vagy az érdeklődés hiányában elmaradó, önkormányzati passiójátékon keresztül játszi könnyedséggel emeli be napjaink Birodalmát az értelmezési tartományba.
Az időtlenség és univerzalitás szándéka mellett más oka is van annak, hogy a készítők határozottan egyik kor mellé sem tették le a garast. Ez pedig az, hogy nem a történelem itt a főszereplő, hanem az emberek, akik a korszakhatár vákuumában elveszetten téblábolnak – a felnőttek ugyanúgy, mint az úttörő gyerekek, akik nem tudnak mit kezdeni a hirtelen jött szabadsággal az erdő közepén. Az ő szűk látásmódjukat érvényesíti a négyzethez közelítő 4:3-as képarány is. De hogy is lehetnének másmilyenek? Hiszen a rendszer önállótlanságra nevelte a titkárnőt, aki kétségbeesetten sírdogálja végig az iroda kiürítését, a sofőröket, akik forgalomirányító nélkül egy percen belül baleseteznek, és a favágókat, akik akadállyal szembesülve a központ utasítása híján határozatlan időre elhalasztják a vágást. Az ellenállás gondolata már fel sem merül abban, aki a nézőtéren egyedül nem tapsolót jóindulatúan megbökné, hogy jobb belátásra bírja, abban a férfiban pedig pláne nem, aki nem elég, hogy nem megy arrébb, miután a buszmegállóban több autó lefröcskölte, de hálásan int egy sofőrnek, amiért ő lassított a tócsa előtt.
A film halkan azért arra is választ ad, hogy is lehetnének az emberek másmilyenek. Aki kidobja a tévéjét az ablakon, abban nem merülnek fel ilyen kérdések. Az emberben, aki nem tapsol, nincsenek kételyek. Az a férfi sem habozik, aki hosszú évek után otthon újra női ruhát ölt. De a legjobb választ az őrsvezetőnő adja – az ő két jelenete foglalja keretbe a filmet, és csak róla látunk közeli, sőt kézikamerás felvételt, míg a többi jelenetet egyetlen, távolságtartó beállításban rögzítették –, aki, miután meglátja a legelésző bárányok közt, mosolyogva elindul egy másik ember, az elmaradt passiójáték miatt Jézus szerepét vesztett férfi felé.
